Juci útja a Goldenblogon :)

Kedves Mindenki!
A jó hír az, hogy a Juci útja bekerült a Goldenblog 50-es listájába, "Helyi érték" kategóriában. Hálásan köszönöm  nektek! A jelölést és persze azt, hogy olvastok, bárhogy is alakuljon a blog élete a jövőben. :) Mindenkinek szép napot és jó blogolást kívánok! A kategória győztesének pedig előre is gratulálok! Juci

Read More

Udaipur, India velencéje víz nélkül

Hihetetlen színkavalkád

Délután kocsit rendeltünk a fogadóhoz, aki elvitt minket az Ajmer-i vasút állomásra. Jött velünk a fogadó egyik embere is, de 5 perc után megállította a kocsit és mondta hogy nagy baj van. 'Mi a frász megint?' - gondoltam. Hát a probléma az volt, hogy mi légkondis kocsit kértünk és a légkondi alig ment, szóval ha gondoljuk akkor visszamegyünk és hoznak nekünk egy új kocsit. Mondtuk, hogy rá se rántsanak, 16 km-ért nyilván meg tudunk tenni lehúzott ablakkal. A sztori végéhez hozzátartozik, hogy amikor megérkeztünk a vasútállomásra a hapek elővette a pénztárcáját és vissza akarta adnia a különbözetet! Annyira meglepődtünk ezen a gesztuson (Indiában sajnos ilyenféle korrektséget eddig nem nagyon láttunk), hogy mondtuk neki, tartsák meg és tegyék a fogadó borravalós kasszájába a többi pénz mellé. Még egyszer a hely neve és akkor már tényleg hülyére reklámoztam őket: Seventh Heaven Inn. Egyébként Ajmerben, a vasút állomáson  szenvedtük el az eddigi leghosszabb kunyerálást: egy 10 éves forma kissrác - mértem az időt - másfél órán keresztül kérte tőlünk a chapati-ra valót, amikor  az eddigi legfárasztóbb vonatutunkra vállalkoztunk: 6 órás zötykölődésnek láttunk neki jéggé fagyva a 15 C-ra hűtött kocsiban. A vagonban összeismerkedtünk egy csomó  hozzánk hasonló turistával: egy brit - új zélandi, egy szlovák majd egy  izraeli párossítással, és végül de nem utolsó sorban Tony-val, a spanyol  patikus sráccal, de róla később még mesélek. Teljesen kibírható volt egyébként ez a 6 óra, kivéve a kínzó éhséget. Merthogy ez alakalommal nem jött sem szendvics árus, sem csájvala:), sem senki. Én már kezdtem ideges lenni az éhségtől, de a fiúk megoldották a dolgot: nemes egyszerűséggel leszálltak a vonatról egy állomáson ahol 10 percet álltunk és vettek mindenféle ennivalót. Ezt be kellene vezetni itthon is! :) Nyami!!!!

Udaipurba elég későn, 10 órakor érkeztünk. A spanyol sráccal együtt fogtunk magunknak egy riksa taxit és elrepültünk a hotelbe, ami szintén egy haveli volt, azok közül is az eddigi legrosszabb, de becsületére legyen mondva, még a klotyóból is kilátás nyílt a tóra (ami üres :)). A fürdőkáddal  gondolom nagyon stílusosak akartak lenni, ezért azt a padlóba süllyesztették kb.100 éve. Úgy persze, hogy mint mindenen, ezen is rajta maradt a fólia bogarakkal együtt, nah... szóval nem is részletezem! A lényeg persze, hogy volt TV a szobánkban (Hollandia vs. nem tudom melyik ország meccs) és a haveli nagyon hangulatos tetőteraszán  ennivalót is kaptunk kilátással a (még mindig üres) tóra, így ott eltöltöttünk pár órát. Iszogatás közben megbeszéltük, hogy másnap hármasban elmegyünk egy indiai táncestre. Én szerettem volna részt venni egy indiai főzőtanfolyamon is, ezért megkértem a tulajt, hogy meséljen már egy picit a dologról, ki és mikor tartja,  vajon jó-e? Erre természetesen elmondta, hogy a testvére tartja és verrrrrryyyy gooooooddd quality. Hát mondtam jól van, megbeszélem a pénzügyminiszteremmel. Mikor visszatértem az asztalhoz, a pénzügyminiszter elkezdett röhögni, és azt a jótanácsot adta, hogy ha legközelebb érdeklődöm egy szolgáltatás minőségéről, akkor ne eldöntendő kérdést tegyek fel, mert a válasz arra csakis igen lehet, lévén, hogy nem fogja azt mondani az ürge nekem: ne, ne menjek főzni, béna az egész. Wah... Igaza volt, hiába is, marketinges. :)

Naív, főzni vágyó lányok: 0 - Okos marketinges fiúk: 1

Udaipur palota, Picchola tó, Jagdish templom, a maharadzsa autó gyűjteménye

Napunkat az Udaipur-i palotánál kezdtük, ugyanolyan érdekes és jó kiállítás volt, mint a Jaipur-i, habár nekem úgy tűnt nem tartották annyira rendben (tatarozás, takarítás, stb.), mint a rózsaszín városban fellelhető társát.  Kicsit talán unatkoztam is, ennek ékes bizonyítéka a sok-sok kép. Innen mentünk tovább a Jagdish templomhoz, ahol éppen valami ünnepség folyt, tele volt nőkkel a hely.  A templom egyébként Udaipur legnagyobb temploma, 1651-ben épült a Visnu előtti tisztelgés jeléül.  Mivel úgy gondoltuk, gorombaság lenne megzavarni őket éneklés közben, kint ácsorogtunk, én pedig szorgosan kattintgattam. A templom után teljesen véletlenül összetalálkoztunk a spanyol sráccal, mondanom sem kell mennyire megörültek a fiúk egymásnak és egyből arról ment a diskurzus, hogy akkor vasárnap este holland-spanyol döntő és ez micsoda szerencse. (megjegyzem, ez Szerdán történt. Vasárnap este egy  vesztes döntő után Peter már nem érezte akkora szerencsének a dolgot, sőt....) A templom után taxiba szálltunk és elindultunk a Maharadzsa  privát autó gyűjteményéhez.  Hát ez oltári volt, mindenkinek meg kell néznie. Habár engem nem kötnek le nagyon az autók, de ez a hely tényleg profi. Tudni illik a helyi maharadzsa szenvedélyesen gyűjti a járgányokat, legyen az régi vagy új, de azokat  nemcsak saját maga és sofőrjeik vezetik, hanem kölcsön is adja mondjuk Erzsébet királynénak, vagy éppen a James Bond Octopussy rendezőinek egy körre. :) Ottjártunkkor egyébként mi voltunk az egyetlen érdeklődők, nem tudom hogy az off season vagy a vicces tárlatvezető (egyben biztonsági őr) kiléte volt-e ennek az oka. A pali egyébként egy tünemény volt, nem tudott semmit angolul kivéve az autók műszaki jellemzőit, de azt olyan magabiztossággal sorolta fel tételesen, hogy be kellett tojni! Imádtuk!

A kiállítás után elindultunk vissza a városközpont felé, de ezúttal gyalog mert odafelé úton láttunk a riksából ezeregy ígéretesnek tűnő kőfaragót és képkeretezőt. Történt ugyanis, hogy a fejünkbe vettünk, nem hagyjuk el Indiát romantikus lámpa nélkül. Ne nevessen ki senki, ezt a tárgyat nagyon nehéz pontosan leírnom, de remélem, hogy lesz, akinek ismerős a dolog. Tehát képzeljetek el egy tetszőleges méretű képkeretet, amiben van egy  márványlapra festett kép és abban apró kis faragott lyukak. A kép keret hátul nem zárt és azt általában egy falba süllyesztett lámpa elé rakják, így amikor az esti romantikus félhomályban felkapcsolod a lámpát, a fény átszűrődik a márványlapon és a kép teljes díszvilágításban pompázik. Higyjétek el, nem giccses (kivéve, ha bengáli tigrisest választasz). Szóval ilyen képeket keresvén tértünk be az egyik boltba és nagy szerencsénkre találtunk is két  gyönyörű darabot (a belvároshoz viszonyítva féláron!), az eladó pedig totál kellemes meglepetésként megajándékozott még minket még néhány dologgal. Szóval aki Udaipurban jár,  annak azt tanácsolom, hogy  tanúsítson önmérsékletet a belvárosban sétálva és keressen kintebbi, olcsóbb helyeket, mert bizony megéri.

 Hirtelen jött szabászat

Teljesen feldobott állapotban tértünk vissza a központba, hogy megebédeljünk. Udaipurban az az egyik legjobb dolog, hogy szinte bárhonnan, bármilyen szögből rá lehet látni a Lake Pichola-ra és a Lake Palace-re, amely jelenleg luxusszállóként üzemel, és külön kishajó szállítja utasait. Tényleg totál romantikus ez a város, sokan jönnek ide nászútra, mi több az indiaiak is állandóan lakodalmakat ülnek, ennek mondjuk több ízben is tanúi lehettünk a közel két és fél hét során.
Ebéd előtt elsuhantunk még egy szabóság előtt, mondtam Peternek, hogy csakúgy kíváncsiságból ugorjunk már be.  (Ő nagyon szeretett volna ingeket varratni magának a Lonely Planet ajánlása szerint Pushkarban, de ott egy valamire való szabót nem találtunk.) Hát másfél óra és két palack ásványvíz után ugrottunk ki a boltból, este 8-ra pedig kész volt a kedvenc ingének pontos mása további két színben, másnap reggel 6-ra pedig olyan szövetkabátot rittyentettek neki, hogy leesett az állam!

    A táncest

Egy késői ebéd után visszatértünk szálláshelyünkre, majd pár óra múltán tovább indultunk a spanyol sráccal hármasban a haveli múzeumban megrendezett táncelőadásra. Igyekeztem sok képet készíteni itt is, de sajnos nem voltak túl jók a fényviszonyok... A táncest után elbattyogtunk szálláshelyünkre, megvacsoráztunk a kellemesen hűvös tetőteraszon,  fizettünk a még mindig (és örökké, álladóan, folyton folyvást, rendületlenül) mosolygó fogadósnál, majd nyugovóra tértünk. Összességében nagyon sajnáltuk, hogy csak ennyi időt tölthettünk Udaipurban a későn érkező vonatunk miatt, de engem vígasztaltak a lelki szemeim előtt lebegő kókuszdiók és Goa... és a kókuszdiók és Goa...és a kókuszdiók és Goa...:)

Még többet Indiáról:

Delhiben az élet

Delhi - ami hátramaradt :)

A Keoladeo Nemzeti Park

Fatehpur Sikri és Agra

Jaipur a lehető legfrankóbb hely
Phuskar, a zarándokhely

Udaipur egyik palotája

Üres postagalamb ketrecek

Egyszóval minden van és eladó

A Jagdis templom előtt

Kicsit unta a kiállítást

Koldusok mindenhol

Udaipur-i naplemente - na jó, végül is romantikus

A helyi maharadzsa a nagy autókat kedveli

Gyűlésezik a női egylet a Jagdish templom előtt

Read More

Szolgálati közlemény

Úton a segítség

Közhírré tétetik, hogy ma reggelre virradóra eddig jól bevált blog templat-em  eddig tisztázatlan okokból kifolyólag elromlott, így most átmenetileg egy újjal kell beérni. Igyekszem majd dolgozni az ügyön, addig is tessék élvezni az új indiai bejegyzést és nem megijedni a színes linkek hiánya láttán.

Ott vannak azok, csak feketén virítanak a szürke szövegben. Mi több, ha közelebb viszed az egered, máris narancs színűvé válnak (ezen is dolgozom...). A beszámolókból  már csak Goa van hátra, aztán összesítünk. :))))) Ha addig is valakinek lenne némi építő kritikája, szívesen veszem...

Read More

Pushkar, a zarándokhely

 Megérkezett a monszun Pushkarba

Agra óta tudtuk, hogy hétfőn sztrájkolni fognak az indiaiak a magas benzin árak miatt, és ez eléggé megnehezítheti majd utazásunkat ebbe az apró városkába, de nem voltunk hajlandóak változtatni a tervünkön. Reggel nagy szerencsénkre tudtunk még helyjegyet foglalni a Jaipur-i vonat állomáson Ajmerbe, ahova röpke 4 órás út után érkeztünk meg. A terv az volt, hogy az  Udaipurba szükséges jegyek megvásárlása után majd itt  fogunk egy motoros riksát, vagy bármit és így tesszük meg az utolsó 16 km-t, de ez nem ment olyan könnyen. Nem meglepő, hogy a leleményes indiaiak mindenből hasznot próbálnak húzni, többek között a sztrájkból is. Így történhetett meg, hogy konkurencia hiányában a 250 Rúpiáért is drága utat mindenki a duplájáért akarta megtenni velük, és közben kárörvendve nevettek rajtunk, hogy hiába megyünk a buszállomásra a buszok ma nem járnak. Nem nagyon izgattam magam, - ha Indiában megtanultam valamit hát az az, hogy valahogy mindig lesz és nem aggódunk -. Tíz perc ücsörgés  után odajött hozzánk egy nagydarab indiai pali és mondta, hogy pakoljunk, itt az Ambassadorja, majd ő elvisz minket Pushkarba 300 Rúpiárt.

Ahogy kanyarogtunk az úton fel a hegyek közé, azon gondolkodtam épp, hogy azt hiszem mostmár értem, hogy Brahma, az indiai mitológia szerint a világ teremtője miért pont itt dobta lótusz virágát a földre, hogy abból kiemelkedjen a Pushkari tó és az azt körülvevő parányi, hindu zarándokhely. Ahova mellesleg Ghandi hamvait szórták. A környék varázslatos volt, a szent tavat pedig az azt körülvevő, összesen 52 ghat, azaz lépcsősor segítségével lehet megközelíteni. Mindegyik lépcsősornak más neve van, és természetesen mágikus ereje. Az ezekben megfürdő hívőknek szinte minden baja hamar orvoslásra találhat, legyen az bármiféle betegség, terméketlenség  vagy bűn, a tó közepén pedig a kívánságok vize található, ahol maga Visnu jelent meg egyszer. Ezen adottságainak, no és a minden év novemberében megrendezésre kerülő teve fesztiválnak és vásárnak köszönhetően tehát nem csak a filmsikerre vágyó bollywood-i színészek, hanem a hippik és a teve üzérek körében is népszerű e hely annak ellenére, hogy a hús, tojás, az alkohol fogyasztás és még ki tudja mi, szigrúan tilos. 

 A hetedik menyország és a monszun

Miután elfoglaltuk hetedik mennyországnak és beillő szállásunkat, hamar megebédeltünk a haveli éttermében és lepihentünk egy kicsit, hogy a nagy meleg elmúltával induljunk el felfedezni a helyet. Egy óra  hintaágyas szunyókálás után  Peter keltett, hogy jöjjek gyorsan, megérkezett a monszun és látnom kell mi folyik a házak tetején. Ilyen esőt rég láttam, komolyan mondom. És ilyen boldog gyerekeket sem! Mindenki a házak tetejére szökött és örömtáncot járt, ott bringáztak és sikítoztak a töpörtyűk. Hirtelen eszembe jutott Magyarország, és az utóbbi pár esős hónap, meg az irodánk. Napi 8 órán keresztül hallgattuk ahogy kopog az eső és veri az ablakokat és ahelyett hogy kirohantunk volna örömködni a kiskosztümben az esőben, mindenki csak berzenkedett és azt mormogta:  Jaj istenem, istenem... 

 A bráhmin áldása - jobb, ha túlesel rajta!

Körülbelül három órát esett az eső és ennek  meg a csatornák hiányának köszönhetően mindenhol térdig állt a víz. Hirtelen Velencében érezhettük magunkat. Először elindultunk gyalog, de hamar rájöttünk, hogy ennek nincs sok értelme, ki tudja mi úszik a vízben a tehén trágyán kívül (5 perc múlva láttam egy döglött egeret) és biciklis riksára szálltunk. Elvitt minket a tóig, ahol nem volt mese, muszáj volt átesnünk egy  bráhmin vezette szertartáson. Adomány fejében megszentelt rózsaszirmokat kellett szórni a tóba, rizzsel és valami piros porral elkevert piros pötty volt a homlokunkon színben hozzá illő karkötővel és kókuszdióval. Nem értettem sajnos sokat,  csak mormoltam amit kellett (jé,  hát nem is olyan nehéz ez a hindi) és valahogy átszellemülni sem tudtam tekintve, hogy a tó majdnem hogy üres volt, és a látványt mindenféle tómeder mélyítési munkálatok zavarták meg. De ezen is túlestünk és adakoztunk egyet - szeretném azt hinni hogy nem a helyi maffiózóknak -. Este az egyik pincér szerzett nekünk kártyát és megpróbálkoztam újra a póker szabályok megtanulásával. Nyilván az én hozzá nem értésemen múlik a dolog, de nem vagyok oda érte, főleg kettesben játszani nem volt nagy kaland. Igaz a blöffölés csuda jól ment, haha, ezen nem lepődünk ugye meg.

Good bye Pushkar

Másnap egy kiadós reggeli után meglátogattuk a Brahma templomot,  szerencsénkre a víz nagy része már eltűnt.  Mivel a templomba tilos volt bármit is bevinni, képeket készíteni nem tudtam. Viszont annál inkább adta magát a téma a többi templomban és az utcákon. Az egész utazás során itt ment a legjobban ez a fotózás dolog, teljesen belejöttem. Az ebédet és a  délutáni sziesztánkat követően (már a harmadik könyvnek álltunk neki mindketten) elindultunk bazározni, sikerült jó áron vennünk némi szép ajándékot az otthon maradtaknak, majd mielőtt nyugovóra tértünk elintéztünk mindent, ami a másnap délutáni indulásunkhoz kellett. Összességében nagyon élveztük Pushkart,  imádtuk a havelit, amiben laktunk, olyan volt mint egy picinyke oázis a sivatagban. A konyhájukban pedig a legfinomabb thali-kat ettük. Az utolsó este ki is hívattuk a szakácsot, aki kicsit megszeppenve kérdezte hogy mi a baj? Megköszöntük neki a frenetikus ételeket és búcsúzóul egész jó kis borravalót hagytunk az egész csapatnak. A város is szép  és jó volt, de két nap bőven elegendőnek bizonyult,  lévén egy csendes szerény helyről van szó, kivéve a novemberi teve vásárt. Azt még szívesen megnéznénk egyszer.

Még többet Indiáról:
Delhiben az élet
Delhi - ami hátramaradt :)
A Keoladeo Nemzeti Park
Fatehpur Sikri és Agra
Jaipur a lehető legfrankóbb hely

Pushkar legjobb havelije, Seventh Heaven Inn

Kulcs nem volt a szobához, csak ez a hatalmas lakat

Nem tudtunk meglenni a napi betevő thali nélkül

A legédesebb indiai kisfickók

A piros turbános volt a góré

Sok templom van Pushkarban, mi is megnéztünk néhányat

A csúf igazság: üres a Pushkar-i tó jelenleg

Read More

Jaipur a lehető legfrankóbb hely

Nyüzsög a rózsaszín város, imádjuk

Sorban következő állomásunk Jaipur volt, amit rózsaszín városnak is szoktak nevezni. Útikönyvem szerint ennek nagyon egyszerű oka, hogy a XX. század elején az egyik maharadzsa annyira a kedvében szeretett volna járni a Jaipurba látogató walesi hercegnek, hogy mindent rózsaszínűre festetett a tisztelete jeléül. Indiában különös figyelmet fordítanak erre, minden színnek megvan a maga jelentése: a sárga a menyasszony színe és távol tartja a gonoszt, a  piros a szenvedélyé és az érzékiségé, a kék Krisna színe, a zöld a termékenységé, végül a rózsaszín a vendégvárásé.

A vonat mint eddig mindig, most is pontosan érkezett és kevéssel négy órával az indulás után már várt is minket a haveli egyik sofőrje a következő felirattal a kezében: 'Mr. Judi'. Na gondoltam, ez én leszek! Legnagyobb örömünkre egy Tata Ambassadorral jött értünk, végre kipróbálhattuk, nagyon tetszett és az ülések szuper puhák voltak. Megmondom őszintén, én számítottam rá, hogy ezúttal sikerült tényleg nagyon jó áron egy gyönyörűséges helyen szállást foglalni, de ami itt fogadott... le voltunk nyűgözve. Nem beszélve a wifiről a szobánkban, amit utoljára csak Delhiben élvezhettünk. Tudom, internet függő vagyok, de dolgozom a problémán...

Az első szárim és a Szelek Palotája

Mivel nagyon fáradtak voltunk a hajnali kelés miatt, megebédeltünk a haveli éttermében aztán pedig a szálloda medencéjében henyéltünk egész délután. Este elindultunk felfedezni a rózsaszín város bazárjait és a Szelek Palotáját.  Mivel elég késő volt már és nem volt alkalmas az időpont a hely meglátogatására, elmentünk mellette. Én annyira nem voltam lenyűgözve, az épület vörös homokkőből készült, öt emelet magas és ezernyi ablakát kőből faragott rácsok díszítik, amin keresztül az udvartartás hölgyei anno az utca forgatagát vizslathatták. Meg kell, hogy mondjam, Jaipur volt az első hely, ahol volt kedvünk vásárolni. Sokkal tisztább volt ez a város, mint azok, amiket eddig láttunk, a bazársorok is rendezettebbnek tűntek. Én nagyon szerettem volna egy szárit és papírsárkányokat, mindkét dolog volt dögivel. Betértünk jó néhány boltba az óváros forgatagában, mindenhol nagyon előzékenyek voltak velünk, végül pedig hosszas, ámde kellemes alkudozás után megvettünk egy gyönyörűséges szárit, aminek a használatát el is magyarázta az eladó férfi. Megjegyzem, hiába próbáltuk el ötször és tanította Petert, este már nem ment egyedül a szári kötözés, végül segített a Google és a wikiHow. Megvacsoráztunk a tetőteraszon, ami elég csendes volt, vendég alig, de paródiába illő jelenet volt bőven. Az egyik pincérről és a tandori kemencénél tüsténkedő szakácsról  ugyanis lerítt, hogy nem indiaiak. Nem csak a külsejükön látszódott egyébként, hanem az egész viselkedésükön. Sokkal gyorsabbak és leleményesebbek voltak, pattogtak és sertepertélek. Mint kiderült, Nepálból érkeztek (óóóó... talán jövőre ide is eljutunk!) Szóval a nepáli szakács megpróbálta megtanítani a tandori kemence használatára indiai munkatársát (aki vélhetően nem szakács volt).  Nem vagyok egy szaki, de tényleg nem  tűnt különösebben nehéznek, minden a gyorsaságon múlott. A tanítgatás eredménye: egy darab indiai kéz leégetett szőrrel, három beejtett naan kenyér, és a tandori csirkém enyhén szétégetett verzióban. Tudom, van aki ezen teljesen felháborodott volna, de mi különösen jót nevettünk, csakúgy, mint mindenki más az esti műszakból és eszünkbe sem jutott leszúrni őket. (Ellentétben egy - nem mondom meg milyen nemzetiségű, legyen elég annyi, hogy nagydarab, hangos és sűrűn kérdezi hogy tudsz-e angolul? - hölggyel, aki oltári botrányt vert ki a recepción, amikor véletlenül eggyel több pólóját mosták ki a kelleténél; került ez mindösszesen átszámolva 50 Forintjába. Ja és még azt is hozzátette, hogy 'Listen guys, it can't go on like this anymore'.  Na mi van, a lecseszés után hirtelen haverok is lettek, vagy micsoda? :))

                                    

     Jaipur  palotája és a Borostyán Erőd

Másnapra nagyon sok programot terveztünk, így hát korán indultunk.  A szállásunk előtt a "program menedzser" (igen, jól olvassátok, ott még olyan is volt)  folytatva az előző napi, cseppet sem meggyőző hadjáratát megpróbált minket rábeszélni,  hogy béreljünk ki egy angolul beszélő sofőrt, aki egész nap furikáz minket a városban 1600 Rúpiáért. Mondanom sem kell 5 perccel később megalkudtunk egy riksa taxissal, Ali babával 300 Rúpiában, aki szintén mindenhova elvitt minket.  Erről jut eszembe, hogy Ali baba büszkén mutogatta nekünk vendég könyvét, amibe egy magyar pár is írt előzőleg. Mi is írtunk pár sort, és megígértem neki, hogy a blogon be fogok számolni a vele töltött egy napról. Ha esetleg valaki  szeretné megtalálni őt, akkor kószáljon az Umahid Mahal környékén és keressen egy újszerű, rózsaszín riksa taxit, igazán kedves és tiszta a sofőrjével. :) 

Utunk során a Jaipur-i  palotát néztük meg először, ami mongol és a  rajhastani  építészeti stílus ötvözésével épült. A palotán belül számos múzeum van, van ruha kiállítás, fegyver csarnok, helyi kézművesek, és bábosok.  A palota után a Borostyán Erődhöz indultunk, ami a várostól kb. 10 km-re található a Jaipur-Delhi vonalon. Az erőd  megközelítésének több módja van: elefánt hát (az évnek ezen részében nem hemzsegnek Dumbóék a környéken, csak egyet láttunk), dzsipp (a lusta turistáknak) és a két szép lábad. Gondolom nem meglepő, hogy mi a legutóbbit választottuk ami mindösszesen 10 percig tartott. Amint felérsz a komplexumba egy hatalmas tér fogad. Itt el lehet fordulni egyből jobbra, itt találod a Kali templomot. Ez csak azért érdekes, mert itt egészen 1980-an áldoztak  kecskéket, de aztán betiltották. Aztán pedig lehet folytatni tovább a sétát a maharadzsa egykori lakóhelye, a győzelmi terem, a pihenő rész és a zenana (női lakosztály : )) felé, amit nagyon érdekesen úgy terveztek meg, amikor a maharadzsa a csajok felé veszi az irányt, azt bizony ne lássa senki.

Leleményes férfiak: 1 - Jóhiszemű hárem lányok: 0

Jai Mahal és a Nantraj étterem

A Borostyán Erődtől  naplemente környékén indultunk vissza, hogy Jaipurba visszatérve  megállhassunk a  Jai Mahal-nál, más néven a Tavi Palotánál, ami a Man Sagar tó közepére épült a 18. században.  A tavat egyébként mesterségesen hozták létre, és a palotát sajnos meglátogatni nem lehetett.  Eléggé elhagyatottnak tűnt, de biztos vagyok benne, hogy anno kiváló és kényelmes otthonként szolgálhatott az uralkodónak és családjának a nyári időszakokban. Érdekes, hogy a monszun évszak  és az esőzések megérkeztével a palota egyes részei egyszerűen víz alá kerülnek, ettől az egész még extrémebb és drámaibb lesz. De láthatóan ez az indiaiakat korántsem zavarta annyira, mint minket a Sárgán (szülővárosom, Szeged hétvégi házas, nyaralós része a Tiszán), mi több Ali baba aznapi önkéntes idegenvezető + sofőr kombónk elmesélte, hogy az utóbbi 3 évben annyira szegényesek voltak az esőzések, hogy volt olyan nyár, amikor üresen állt a tó.  A sűrű napi program után másra sem vágytunk, csak hogy megvehessük másnapi vonatjegyünket Pushkarba és vacsorázzunk egy kiadósat. Na, ezen a ponton egy életre megjegyeztük, hogy vasárnap kora délután bezár a jegyiroda, tehát másnap reggel korán kellett mennünk az állomásra, hogy még elérjük a vonatot. Lassan elkezdett cseperegni az eső, Ali baba pedig elvitt minket a Nantraj étterembe, amit a helyi program magazinban néztem ki. Igazán finomat vacsoráztunk és a pincérek is nagyon kedvesek voltak, de legnagyobb meglepődésünkre az épületnek nem volt konkrétan ablaka. Csak tükrök és művirágok, de az mindenhol.  A vacsora után hazatértünk és összepakoltunk. Sajnáltuk, hogy csak ennyit lehettünk Jaipurban, igazán megért volna még pár napot és még megannyi vásárlást, aki arra jár, szánja rá az időt.

Még többet Indiáról:
Delhiben az élet
Delhi - ami hátramaradt :)
A Keoladeo Nemzeti Park
Fatehpur Sikri és Agra

       A kép után természetesen pénzt akart  a hapikám - mindenki meg akar élni valamiből

Huj de elfáradtam ám :)

Ali baba sofőr-idegenvezető kombónk. Ha felismered, kérlek írj nekem! :)

Na jó, közkívánatra egy közös kép, háttérben a Borostyán Erőd

Az erőd belül is nagyon jól nézett ki

Persze el is tévedtünk egy kicsit. Nincs mit tenni, nagyon nagy! :)

Read More

Fatehpur Sikri és Agra

Egyszerűen imádnak pózolni

Viszonylag korán, fél 10 környékén érkeztünk Fatehpur Sikribe. A helyről annyit kell tudni,  hogy talán ez a hely volt a  széles értelemben vett "környék" legrövidebb életű fővárosa, pontosan 14 évig szolgált a mogul birodalom székhelyeként. Történt ugyanis, hogy Akbar mogul uralkodó (a Delhiből már ismert Humayun fia) szépen megépíttette magának a palotát,  majd  nem sokkal később rájöttek, hogy ja, hát elegendő  víz az itt nincs. Így aztán szépen mindenki arrébb költözött, az épület együttes pedig lakatlanul ott maradt. Kevesen tudják, de Akbar igencsak kedvelte a nőket, legkedvesebb feleségeinek (hindu, muszlim, keresztény) pedig külön pavilont építtetett a palotán belül (micsoda gesztus!).

Hogy a hely elhagyottsága, vagy a monszun szezon közeledte miatt vagy sem, de lerázhatatlanul tapadtak ránk a mindenféle, magukat diáknak és a mecsetben önkéntes dolgozónak és miegymásnak kiadó idegenvezető jelöltek. Lehetetlennek tűnt megszabadulni tőlük, és olyan szöveget nyomtak, hogy azt hittem elalélok. A legviccesebb egy 8 éves forma kisfiú volt (állítom, a gyerekek küldik legjobban az angolt), aki mindenhova követett minket ezzel a szöveggel: "Ma'm look at me. Look my face, you don't forget, okay? You come back and buy something, promise?", "You come back and give me your ticket, promise?". Nem volt nehéz rájönni, a jegyeket nemes egyszerűséggel az üzérek újra eladják, nemegyszer összejátszva magával a jegyárussal. Ha nem a saját szememmel láttam volna, komolyan mondom el sem hiszem.

A Fatehpur Sikri-s kaland után totál jó időben érkeztünk Agrába, a taxis nem sokkal a Taj Mahal keleti kapujának kordonja előtt tett ki minket, kocsival ugyanis ide nem lehet bejönni, és az innen következő pár száz métert gyalog kellett megtennünk "biztonságtechnikai" okokból. A biztonság alatt itt egyébként - csak úgy mint a Delhi-i metróban - a homokzsákokat kell érteni, a homokzsákok között pedig néhány katona, aki alszik a gépfegyverrel és néha odabólogat feléd. Indiában egyébként az volt az általános benyomásom, hogy bárki (gyerek, idős, riksa-taxis, bolti eladó) bárhol (pulton, utcán, WC várakozó részében, biciklin) és bármikor (reggel,délben, este) képes elaludni.

A szállás, hát spártai... egyetlen előnye a plafonig csempézett, garázsra emlékeztető lyuknak az volt, hogy a Taj Mahal bejárata valóban 5 percre volt tőlünk, a kertje egészen rendezettnek tűnt és olcsó volt. Minden bizonnyal ilyen megfontolásból választotta magának a helyet a többi hátizsákos turista is, ami azért valamelyest megnyugtató volt. Kíváncsiságból elmentünk megnézni még két másik helyet, az egyik szálloda ablakából valóban Taj-ra lehetett látni, de a fürdőszobája gusztustalan volt, a másik kerti "luxus" sátras megoldást ajánló szomszédos egységre pedig ráfért volna egy kiadós fertőtlenítés.  Így hát maradtunk a szerényebb, ámde tisztábbnak tűnő Hotel Sheela Agra Inn-ben, kárpótlásul pedig az Oberoi Villas szomszédságában lévő hotel teraszán vacsoráztunk ingyenes Taj Mahal-os kilátással, ahol a fejünkre szakadt a ventillátor (épp felálltunk az asztaltól, amikor leszakadt!)... Ezek után nem csoda, hogy betiltottam a ventillátor használatát az 5 méteres körzetünkben. :) Visszatérve a Taj Mahalra és a szomszédságára, legyen elég annyi, hogy tényleg csodálatos, bámulatos, lenyűgöző és megéri ide ellátogatni a borsos belépő árak ellenére is.

Másnap későn keltünk és reggeliztünk, a helyi patika pult felkeresése után  az agrai erőd felé vettük az irányt, ahol az egész délutánt sikerült eltöltenünk. Maga az erőd egyébként hatalmas, órákig tartott bejárni. Idegenvezetőnk pedig egy iskolás csoportot vezető tanár volt, aki mindent részletesen elmesélt a gyerekeknek és persze nekünk. :)

Késő délután a kertben üldögéltünk, először jöttek a majmok, majd a kígyó, így tovább álltunk. Este a hotel büféjében megnéztük a brazil-holland meccset egy brazil! srác (fogorvos, hivatását egy éve feladta, azóta járja a világot)  és négy másik francia  (diákok) társaságában. Megmondom őszintén nem vagyok nagy foci drukker, sőt! de ahogy Peter izgult a sajátjaiért, hát az teljesen meghozta a kedvem.  A meccs vége és néhány sör után a két srác kezet fogott és a brazil srác még ellátott minket egy "jótanáccsal", hogy legyünk nagyon óvatosak másnap hajnalban, amikor megyünk ki a vasútállomásra, mert minden tele van éhes kóbor kutyákkal, akik könnyen megtámadhatnak. Mondanom sem kell, aznap éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtunk. Mindenhonnan kutya ugatást ás vonyítást hallottunk, és lelki szemeink előtt véres szemű indiai, kiéhezett vadkutyák várták, hogy másnap reggel fél ötkor a Jaipurba tartó vonathoz induljunk!

Még többet Indiáról:
Delhiben az élet
Delhi - ami hátramaradt :)
A Keoladeo Nemzeti Park

Fatehpur Sikri

Tizedjére sem jó

A Taj Mahal szomszédságában lévő mecset :)
  

Romantikus naplemente

Agra erőd

Read More