Az elmúlt 2 hét elég eseménydússá sikeredett... Először is hazamentem meglátogatni a szüleimet és a testvéreimet, no meg intézkedni egy kicsit az üresen álló lakásomban. Finoman fogalmazva - és a diplomácia minden eszközét bevetve - volt némi egyet nem értés köztem és a vízvezeték szerelő között, amit néhány levélváltás után sikerült megoldanunk. Magam is meglepődtem egyébként, hogy milyen határozottan léptem fel (egyik volt kollégám a levelem átolvasása után még meg is merte jegyezni, hogy a kedves lány a levél elejéről pit bullá avanzsált a levél végére). Na egy szó mint száz, megegyeztünk. Ő kijavította a hibát, én pedig megkínáltam kávéval és végeredményben még jól el is beszélgettünk. A lakásban azért akadt még javítani való. A fa kisasztal himbálózó lába és az elromlott római roló. Sajnos felesleges volt hozzányúlnom mindkettőhöz, a helyzet csak rosszabb lett és a kukában végezték a napot (hiába is, a technika órán sem voltam már a Pitrikné kedvence...).
Végre elegendő időt töltöttem a szüleimmel. Furcsa azért hogy mennyit változik az ember. Régen folyton zártam otthon az ajtómat, nehogy bejöjjenek, megsértsék a személyes teremet. Ezt anyukám annyira komolyan vette, hogy azóta is csukogatja az ajtót, és komoly két nap könyörgésbe telt meggyőznöm, hogy hagyjuk nyitva azt a nyomoronc ajtót éjjelre, mert ki tudja, talán még át szeretnék menni a szobájába a harmadik emeletre felszökött betörő elől? Apukámmal úgy néz ki, hogy visszatértünk a nagy szerelem és bizalom körbe, egész héten mindenhova együtt mentünk és megvitattuk az élet nagy dolgait. Azt is megmutattam neki hogyan kell kiváltani az EU-s egészségügyi kártyát.
Kicseréltettem a hivatalos papírjaimat is. Ideje volt. A személyim képéről egy tizenéves mosolygott vissza és ez nem vicc. Ja, és rákérdeztem a másod útlevél dologra is (lehet igényelni és méltányossági alapon megadják egy évre, ha olyan országokba akarsz látogatni egymás után, akik nem kedvelik egymást, mi több, sűrűn robbantgatnak). Ezt ne akarja senki sem a szegedi okmányirodában intézni, mert a szimplán érdeklődő kérdésemet teljes felháborodás és két asztallal arrébb megtartott kupaktanács követte.
Barátnőztem. Megint született néhány kisbaba, akiket jó volt egy kicsit megölelgetni és megpuszilgatni, aki meg már régebben született, az biztos hogy jócskán megnőtt, szóval ott is volt ok a látogatásra. Azért hihetetlenek ezek a barátnők. Kati kitartóan tanítgatta a nevemet a kislányának fényképről, aki mostmár tutira mondja hogy Szija Dudi. (Szia Judit). Edó tortilla melegentartó fatálja is megérkezett. Jól mondom vajon, hogy Mexikóból Kanadán át? :) Ezúton is köszönöm, nagyon oda vagyok érte...
Volt munkatársakat látogattam, és nosztalgiáztam. Sűrűbben kéne mennem, tudom! De mit tegyen az ember lánya, ha az apukája már nem szívesen adja oda neki a családi kocsit? :)
Halászlevet és lecsót ettem, majd utána egyből aludni mentem. Úgy látszik, hogy elszoktam a komoly kajáktól, de azért nagyon finom volt... A másfél kilós Pick szalámit, a házi lekvárt és a túró rudit azért Bécsig cipeltem. Vannak dolgok, amikről nem mond le az ember mégha baromi nehéz is lesz a bőrönd (34 kg, hogy pontos legyek).
No és hétvégén... hétvégén esküvőre mentünk, a lagzi pedig egy hajón volt félig magyarokkal, félig franciákkal megtömve. Nagyon jó volt, mindenkinek ajánlom a Budai várat háttérnek és a Columbusz hajót ünneplésre.
Szóval így telt ez a két hét, otthon nyaraltam, családi és baráti körben és ez most baromira kellett. Jövőre sűrűbben hazamegyek. Becs szó. De addig is: szavazzatok rám a Goldenblogon különben irgum-burgum és hűjaj.
