Hova utazzon az ember, ha megunta az egyetemi kutatók "sanyarú sorsát"
Houston-ban? Naná, hogy Puerto Rico-ba:) Mivel Puerto Rico a maga kb. 400 ezres lakosságával az USA egyik
közigazgatási egysége, még kilépő papírt sem kellett volna intéznünk a vízumunkhoz. Nem kellett így más az úthoz, csak egy
Lonely Planet, két nagy hátizsák, túrabakancs és fürdő ruha. A jegyeket
kemény $380-ért vettük, szállást pedig csak egy-két helyen foglaltunk
előre. Cili lakótársam még nem nagyon vágott neki spontán túráknak,
ígyhát úgy voltunk vele hogy most vagy soha. Mivel Kedden délelőtt
11-kor indult a gépünk, úgy döntöttünk hogy busszal megyünk ki a
reptérre. Két órába és három átszállásba került kijutni, de mindösszesen
$1.25 volt a buszjegy, szóval gondoltuk több marad majd
rumra
fagyira. A becsekkolásnál kisebb komplikáció akadt, nem adott
helyjegyet az automata, így segítséget kellett kérni. Rutinosabb utazók
már sejthetik mi történhetett... túlfoglalták a járatot. Na és amikor
bemondták a hangosba hogy önkéntes utasokat keresnek akik hajlandóak egy
későbbi járattal menni $400-ért és egy halom étkezési utalványért
cserébe, nem kellett nagyon nógatni minket. Egészen pontosan kitéptem
Cili kezéből az útleveleket és süvítettem a pult felé. Így történhetett,
hogy a kora délutánra tervezett érkezés helyett csak este 7-re értünk
San Juan-ba. Fogtunk magunknak egy taxit ami $20-ért az óvárosba
repített minket (annak is az egyik legszebb részére a Plaza Colon-ra) majd egy órán belül
el is foglaltunk helyes kis szobánkat a
Posada de San Fransisco-ban, ami inkább volt egy takaros kis hotel mint leharcolt
ifjúsági szállás. Egyszerűen imádtuk a helyet, szuper kis szobánk volt,
hatalmas konyha, erkélyek amik a kikötőre néztek. Becsület szavamra
paradicsomban éreztük magunkat! Ledobáltuk a cuccokat és nyakunkba
vettük az óvárost. Beültünk az első füstös kiskocsmába és boldogan
elfogyasztottuk első rumkólánkat. Aztán a másodikat is:) Másnap reggel
egy helyi kis kávézóba indultunk, itt reggeliztünk. Innen kimentünk a
kikötőbe, ahol éppen egy gigantikus óceánjáró parkírozott. Csak úgy
özönlöttek a turisták kifelé a hajó gyomrából. A kikötőből, ami egyébként a Karib térség egyik legforgalmasabbikja, elsétáltunk a
híres
San Juan kapuhoz, tanultunk egyet s mást San Juan városáról, amit spanyol telepesek alapítottak 1521-ben, innen az
El Morro erődhöz, majd ki az
Old San Juan-i temetőbe.
Tudom, kicsit morbid ez a temető dolog, de olyan gyönyörűséges volt
hogy egyből azt kivántam bárcsak engem is ide... Itt azért ettünk egy
kis fagyit a nagy hőségre való tekintettel, pár perc múlva pedig annyira éhesek
lettünk, hogy gondoltuk beülünk egy kávéra és egy kis nassra egy aranyos
kis bárba. Nahát a tulaj egyből megtalált minket a bika erős mimóza
koktéljával és az
empanadas-okkal.
Ez utóbbi olyasmi mint az itthoni húsos táska, csak éppen sokkal
finomab és olajban sütik ki. Pár miózával és egy-két húsostáskával
később indultunk haza az óváros kis utcáit járva, rettentően boldogan! Hazafelé megálltunk egy
szupermarket-ben és bevásároltunk reggelirevalót. A houston-i árakhoz
képest kb. 15-20 %-kal drágább volt minden ennivaló, talán csak a kenyér
és a tojás volt hasonló árban. (ezekből aztán tetemes mennyiséget bevásároltunk.) Mire hazaértünk 6 körül, annyira
elfáradtunk hogy gondoltuk lepihenünk egy órácskára. Nem tudom mi
történt, de úgy aludtunk, mint akiket megcsípett a cecelégy. Amikor
9-kor felébredtem, jó nagyot csodálkoztunk a történteken, majd közös
megegyezéssel visszafeküdtünk :-)
