A hold süti
Csütörtök reggel egy jókora reggelivel indítottam a szállodában. A terv az volt, hogy elmegyek egy a közelben, a kínai negyedben található iskolába ahol többek között szakács- cukrász tanfolyamot tartottak. A helyet Peo, az előző nap megismert nyugdíjas kínai tanárnő mutatta meg. Nagyon élveztem a dolgot. Először is ott volt legalább 10, már felnőtt korú cukrász tanítvány, akiknek az alig 150 centiméter magas tanárnő egész nap csak dirigált és dirigált. Amikor pedig a táblához fordult, mindenki összesúgott, hát komolyan mondom majd megpukkadtam a nevetéstől, újra az általános iskolában éreztem magam. Csoki tortát és hold sütit (Mooncake) gyártottunk. A többiek megkísérelték elmagyarázni nekem a hold süti legendáját, de nem igazán fogtam a dolgot… Volt valami homályos sztorijuk a gonosz mongol uralkodókról és a kínai lázadókról, miszerint a furmányos kínaiak ezekbe a hold sütikbe rejtegették a szuper titkos üzeneteket (ki-hol-mikor lázad) és küldözgették egymásnak. Na mármost én ezt nem értettem. Miért nem a szerencse sütibe? Alakja-formája sokkal jobban megfelel, nem?! Lényeg a lényeg, a csoki torta elkészítése könnyű volt, nem úgy, mint a hold sütié amivel konkrétan mindannyian megszenvedtünk. A számomra leginkább kiábrándító az volt, hogy szárított, sózott tojássárgája került a közepébe, a tésztájához pedig durian lisztet használtak fel. Irtó büdös volt, nekem már itt elment az étvágyam. Maga a gombóc gyúrogatás, kisgömb- nagygömb csinálás azért vicces volt, sokat nevettünk. Amikor ez megvolt, akkor pedig egy fa formába kellett belepréselni a tésztát, ami már magában mintázott volt, ütögetni kellett jobbra balra és a végén kijött belőle a mintázott tetejű sütit. Na ezt sütöttük meg. Nem tagadom, jól nézett ki, meg minden de az íze… Huh.
A cukrász óra végeztével Peo még körbevitt a suliban, volt ott bőrdíszműves szakkör, rajzóra és varró tanfolyam is… Megebédeltünk egy közeli helyen, aztán elbúcsúztunk mert én indultam a Jim Thompson házhoz.
Jim Thompson háza
A legegyszerűbben egy csatorna taxival lehetett ide eljutni, a hoteltől a Mahachaci Road-on kellett a csatornáig lesétálnom. Magát a csatorna taxizást nagyon élveztem, hiszen Peo megmutatta, hol kell felszállnom (nem mondhatnám, hogy Bangkokban jól meg van szervezve a tömegközlekedés, de erről majd később :) a kis jegyszedő kalauznak pedig ráböktem a térképen a helyre, ahova igyekeztem így amikor megérkeztem, kalimpálni kezdett. Teljesen egyszerű...Megy ez nekünk. Gyönyörűséges volt a hely, nagyon jól éreztem magam!
Jim Thompson egyébként egy legendás selyemkereskedő volt, akinek tradicionális thai háza különleges művészeti gyűjteménynek ad otthont. A selyemipar II. világháború utáni fellendülése neki köszönhető, halála után (titokzatosan eltűnt szegény) háza múzeumként maradt fenn, és felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat találhatóak benne. A helyről bővebben
itt!
Juci és a Jim Thompson múzeum
MBK és vacsora a kínai negyedben
Mikor itt végeztem, elindultam az MBK-be. Nem messze ugyanis a háztól, közel a magasvasúthoz körülbelül 4-5 bevásárló központ van egymás hegyén-hátán. Egy ipod tartozékot kerestem, természetesen nem sok sikerrel, mert akárhova mentem, már mindenhol elfogyott. Egyik helyről egyébként a másikra irányítottak, így történhetett meg hogy röpke négy napos ottlétem ellenére Bangkok mondhatni összes bevásárló központjába elmentem. (
Pantip Plaza,
Siam Center,
Central World Plaza, stb.) Este 8 körül már elegem lett a bevásárlósdis tömegből és fogtam magamnak egy motoros taxist, aki elvitt a Kínai negyedbe. Süvítés, kocsi kerülgetés és hatalmas fékezgetés után meg is érkeztünk. Nem mondom, hogy nem őszültem meg egy kicsit, de volt valami nagyon vagány ebben a motorozásban... A kínai negyedben van egyébként a legjobb és a legnagyobb tenger gyümölcsei választék. Egymást érik az éttermek és az utcai árusok. Igyekeztem olyan helyre menni, ahol jó sokan voltak. Fésű kagylót vacsoráztam és kókuszlevet ittam... Nem is ecsetelem tovább! A hazajutás egyszerű volt. Rögtönzött idegenvezetőm még előző nap elmagyarázta, hogy vannak bizonyos buszok, amikre egészen nyugodtan felszállhatok, mert körbe-körbe mennek a városban és nem lényeg hol tévedek el, a busz előbb- utóbb hazavisz. Hát így is történt kérem szépen! Annyira élveztem, hogy a helyiekkel utazhattam és amikor le akartam szállni nem volt más dolgom, mint kalimpálni, vagy egy lámpánál leugrani a nyitott ajtajú buszról... El sem tudom mondani milyen jó volt.
Péntek az átverés napja!
A pénteki reggeli után felszálltam a szállodám közelében lévő 56-os buszra. Ez elvitt egészen a
Khao San Road-ig, ahol meg akartam keresni a reptérre tartó buszt. miután ez megvolt, elindultam a
Királyi Palotához szépen komótosan. Gondoltam ráérek, nemzeti ünnep ide vagy oda, megpróbálom a dolgot, hátha nyitva. A bejárattól 50 méterre kalimpálni kezdett egy a öltönyös- mappás, nyílván a palotához tartozó férfi, mondván hogy nem jókor jöttem, ünnep van, délután kettőkor nyit ki a palota, addíg nézzem meg ezt és ezt. Mondtam neki, hogy nem hiszem de köszi, mire ő hogy, de ma olcsóbb a tuk-tuk, menjek el a Márvány Templomhoz és a Smaragd Buddhához. Mondtam neki, hogy ezeken a helyeken már jártam. Mire előállt egy újabb verzióval. Egye-fene, gondoltam. Tuk-tuk-ba be, repültünk is már a Big Buddhához. Szép volt, jó volt, de különösebben nem érdekelt. Big Buddha után közli velem a sofőr, hogy menjek már be egy boltba, ezért ő benzin utalványt kap, nem kell venni semmit. (eszembe jutott, hogy sokszor üzletelnek így a turistákkal, már-már meg is szántam...) Végül az ürge egy ékszerboltba vitt, méghozzá pontosan oda ahol Jancsi tatával 5 éve voltunk.
Big Buddha
Ahogy beléptem, megismertem a helyet és nevettem is magamban: szegény Jancsi tatát itt megkopasztottam egy gyűrűvel, ami azóta is a kedvencem. De vásárolni eszem ágában sem volt. Kimentem pár perc múlva, mondtam a tuk-tuk sofőrnek, hogy üzlet letudva irány a Márvány templom. Nahát a zsivány nem oda vitt, hanem egy szabósághoz. Kissé felment bennem a pumpa, tekintve hogy nem ez volt az egyezség, de mivel amúgy is akartam kosztümöt csináltatni, bementem. 5 perc múlva üzletből ki, mondtam az sofőrnek hogy mostmár aztán nagyon rendes voltam vele, vagy visz a Márvány Templomhoz vagy viszont látásra. Itt kezdődött a hiszti: jaj ne, csak még egy bolt, itt nem maradtam elég hosszú ideig, nincs benzin jegy, éheznek otthon a gyerekek és a szokásos duma. Ahogy ott álltam a déli tűző napon hirtelen eszembe jutott egy rész a könyvből, amiben pont arra hívják fel a figyelmed hogy a Királyi palotánál lévő öltönyös-álruhás férfiak így etetnek be, pont ezzel a szöveggel, pont ezen a módon és én BEKAJÁLTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!! A nagy etetésnek pedig pont az a vége, hogy miután elmentél a tuk-tuk-ossal minden üzletbe, egyszer csak otthagy a semmi közepén. Haditervet váltottam és megmondtam a hapsinak hogy vagy márvány templom, vagy viszlát. Ha hiszitek, ha nem, hirtelen elfelejtett angolul. Erre én tüntetőleg ülve maradtam, legkisebb jelét sem mutatva az együttérzésnek. Szemétnek éreztem magam, irtó szemétnek, de muszáj volt. Az ürge csak elvitt a Márvány templomig, amikor pedig kiszálltam, tudtam, hogy nem fogok visszamenni hozzá. :(
A márvány templomHát ez van. A márvány templom továbbra is nagyon szép, ezen az épületen egyébként már érződött az európaiasság: tele volt festett üvegű ablakokkal. Ahogy a kertben sétáltam, észrevettem, hogy csak gyűlnek és gyűlnek a helyiek piros pólóban és fel-le masíroznak. Nem volt nehéz kitalálni hogy tüntetés lesz....Aztán pedig azt sem volt nehéz kieszelni hogy innen nagyon gyorsan le kell lépni... Motoros taxira pattantam, akit megkértem hogy vigyen el a nemzeti könyvtárig. Nem volt messze egymástól a két hely, kb. 3,5 km. Elég sok időt töltöttem el arrafelé, a könyvtár után még sétálgattam, bementem egy internetezőbe hogy hazatelefonáljak, majd elmentem a virág piacra. Szuper volt. Tudtam, hogy közel a kikötő, és az eredeti tervnek megfelelően el akartam sétálni egészen a Thewet Express hajóállomásig, hogy szépen lecsorogjam a folyón a Királyi Palotáig a naplementében, majd ott busz és haza... de a terv nem jött be, konkrétan elkapott a monszun.
Monszuuuuuun!
Annyira durván esett az eső, hogy a halak kisodródtak a partra, az állomáson mindneki kapaszkodott valamibe vagy valakibe, engem pedig nejlon zacskókkal próbált takargatni egy helyi árus. Amikor jött a hajó, akkor pedig szaladtak velem hogy fel tudjak szállni. Annyira csúszott minden, hogy majd beleestem a vízbe... Na ezzel az esővel fel is adtam az utolsó kenetet a kis zara papucsomnak... viszont egy dolog miatt nagyon is megérte: itt készítettem el az út szerintem legjobb fotóját...Kb. 1 óra múlva értem haza, bőrig ázva és vacogva. Egész éjjel esett...
Szombat
Utolsó napom igyekeztem lazán eltölteni. Ismét a Khao San road-on kezdtem, ugyanis kíváncsi voltam hogy milyen szállodákat találnék a környéken. Nem mintha a választásommal nem lettem volna megelégedve, mert a
Miramar Hotel, ahol megszálltam nagyon jó volt: közel mindenhez, tiszta, modern, nevetségesen olcsó, ráadásul deluxe szobát adtak nekem a sima helyett. :) Úgy voltam vele, hogy ha legközelebb jövünk, akkor legyen ennyi előnyünk hogy élőben láttuk a helyeket. 5 éve, amikor Jancsi tatával voltunk itt a nagy jövés-menésben és programozásban sajnos ilyenekre nem volt idő, na de most...
Elmondanám, legalább 10 szállodába/panzióba/ifjúsági szállásra mentem el. Lelkiekben már előre felkészültem a mocsokra és nem is csalódtam sajnos pozitívan! Mindenkinek melegen ajánlom a tripadvisor-t, hihetetlen gagyi és koszos helyeket láttam. Na egyébként nem voltam szívbajos, mondtam hogy meg szeretném nézni a szobát, meg is mutatták szó nélkül, a lazább helyeken pedig a kezembe nyomtak egy kulcsot hogy intézzem magam. :) Két hely volt, ami nagyon elnyerte a tetszésem, az egyik nevére nem emlékszem, a másik viszont ez volt:
Villa Cha-Cha.
A szálloda nézegetés után elmentem egy helyi utazási irodába, hogy promó anyagot gyűjtsek a különböző, Bangkok és környéki utakról. A Khao San road tele van jobbnál- jobbnak tűnő kis irodákkal, de egy dolgot tudni kell: mindig be van ígérve a tuti, de végül sosem úgy sül el. Semmi értelme ezekre az utakra befizetni, te magad is el tudsz intézni mindent. A helyi busz és vasút közlekedés pedig korántsem olyan rossz! Én Chiang Mai-ba szerettem volna eljutni illetve érdekeltek a bringás utak Bangkokban. Nagyon jó ötleteket és anyagokat kaptam. Ha legközelebb visszajövünk lesz miből mazsolázni, de magunk szervezzük továbbra is, ez fiksz!
Innen indultam tovább és az egész délutánt az előző napra betervezett Királyi Palotában és a Wat Pho-ban töltöttem. Továbbra is szép volt... Nem történt semmi különös, kivéve egy dolgot: A Wat Po-nál az egyik épület tetőszerzkezetét újították fel, sorban álltak a gyönyörű mázas cserepek. Gondoltam milyen tuti ajándék is lenne hozni egyet valakinek, szóval elkezdtem kíváncsiskodni. Na, ennek az lett a vége hogy elvittek egy monk-hoz, aki némi adomány cserébe megáldotta a cserepet és kikérdezett Magyarországról. Eléggé meglepődtem, amikor megkérdezte hogy mi a helyzet Budapesten? :)
Utolsó estémen ismét a kínai negyedben vacsoráztam. Chilis-spenótos kagylót ettem, mennyei volt... komolyan...
