5/13/12

Vegas, baby

Vegas, the fabulous
Cameron-ból már korán reggel elindultunk hogy minél hamarabb Las Vegas-ba érjünk. Szállást az MGM Signature-ben foglaltam. Röhelyesen olcsó volt, mégis luxus körülmények vártak minket. Na jó, kb. egy hónapig figyelgettem a villám akciókat a neten, ezért sikerült ilyen jó helyet találni. A szoba, hmm... kétszer nagyobb mint az első kislakásom!  Gyorsan lepakoltunk,  majd útnak is indultunk. Mivel Las Vegas-ba nem a múzeumokért megy az ember, csupa őrült programot terveztünk. Az első ilyen a "kápolnafigyelő" túra volt. Elmentünk vagy 4 kisebb kápolnába, láttunk is néhány éppen párt akcióban. Annyit mondhatok,  egyszerre volt kiábrándító és őrült a dolog. :) Innen a Mob Museum felé vettük az irányt. Mi másról is szólhatna a giga kiállítás, ha nem a szervezett bűnözésről?! Hm... Sajnos zárás előtt egy órával értünk csak ide és a kiállítást nem lehett volna végignézni ennyi idő alatt, szóval ez most kimaradt. Helyette elmentünk a Fremont Street-re, sétálgattunk egy kicsit és megnéztük a Golden Nuget kaszinót. (Itt forgattak egy csomó filmet, volt a Helyszínelők-ben, meg a Kaszinó-ban és a Gyémántok az örökkévalóságnak-ban.) 
Innen elindultunk  kifelé a városból, pont abból az irányból ahonnan jöttünk. Valami fórumon azt olvastuk, hogy gyönyörűek a fények és már nagyon messziről is látszódik minden, a sok hotel és felhőkarcolók. Este ledobtuk a kocsit és végigsétáltunk a Strip-en. Ettünk, nézelődtünk, élveztük a sok neonfényt és a kivilágított hoteleket.

Másnap reggeli után egy fegyverboltba mentünk (mondom én, hogy jó sok itt a kultúrális program!). Peter mindig ki akarta ezt a lövöldözősdit próbálni, és hol máshol ha nem itt? Nyitás után egy órával érzektünk és máris sor állt. Én megmondom őszintén kicsit megilletődtem, amikor megláttam a sok nőt meg egy rakatyni embert akik a saját pisztolyukkal álltak sorba. Nem kellett sok idő és gondolkodás: beadtam a derakam és én is lőttem egy kicsit. Vegyes érzelmekkel jöttem ki a boltból. Nagyon profi volt a személyzet, mindent elmagyaráztak, egy percre sem hagytak magadra, mindent felügyeltek. 90%-uk hivatásos katona. Mellettem volt egy pasi, aki olyan durván szétlőtte a céltábláját, hogy én ilyet még csak filmekben láttam. Kérdeztem, ezek szerint profi, ugye? Mondta, hogy "Áh, csak egy ápoló vagyok és ide járok kiadni a fáradt gőzt!". Majd összecsináltam magam... kórházba én már itt nem megyek azt hiszem! A lövöldözősdi után elmentünk megnézni a híres Hollywood feliratot, hülyéskedtünk egy kicsit, aztán jó turista módjára elmentünk a Bellagio Hotelbe, mert a $19-os all you can eat büféje messzeföldön híres. Hát ez annyira, de annyira jó volt, hogy el sem tudom mondani. Hazafelé alig tudtam menni, azt hittem, hogy kipukkadok. Még a gatyát is ki kellett  gombolni. Egész délután a medence mellett feküdtem, mint egy jóllakott fóka és fogadkoztam, hogy soha többé nem eszem semmit. Este elmentünk kaszinózni, betértünk egy-kettőbe, majd leragatdunk a rulettnél. Nem akartam elhinni, de tényleg ingyen jönnek az italok amíg játszol, csak borravalót kell adni. Én nagyon kimértem játszottam, lassan de biztosan nyertem egy picinke összeget, Peter pedig gyorsan vesztett el mindent. Plusszal szálltuk ki, így a vacsorát én fizettem. :) 

Másnap reggel ledobtuk a kocsit a reptéren - ahol azért még jó munkaerő módjára megpróbált még minket lehúzni az Alamo szervízese -, majd rohantunk, nehogy lekéssük a járatainkat. Sajnos nem sok idő maradt búcsúzkodni,  jobbik felem Amsterdam én pedig Houston felé vettem az irányt, de sebaj: csak pár hónap és hazamegyek.

Hát ennyi volt a jóból, véget ért a roadtrip de hamarosan újra útnak indulunk... csak győzzétek kivárni! :)

Ez egy drive up! Esküvőkre tervezve :)
A kocsiból: akkor egy esküvőt kérnék... reggelire!
Tiszta romantika
Kettő egyszerre
A Strip-től egy utcára már a nyomor vár
Szerintem ezek legénybúcsút terveznek
Stratosphere, Las Vegas
:)
Strip - este
Egész nap megy a játék és minden be van sötétítve
Készen állok egy próbára
Megy a magyarázás!
Az ápoló aki szétlőtte a céltáblát...
A kicsi én voltam, a nagy... hmmm...
Kilátás a szobánkból, tényleg fantasztikus...

0 comments:

Post a Comment