12/27/09

Irány a cirkusz!

Romantikusos asztalterítés a Palazzoban

Körülbelül 6 éves lehettem, amikor apukám gondolt egyet és beültette Öcsi Urat és engem a barna Wartburgba, majd felpöfögött Budapestre csupán azért, hogy elvigyen minket a híres-neves Fővárosi Nagycirkuszba... Szuper volt, láttunk bohócot és idomárt, na meg mindenféle akrobatákat...

El sem tudom mondani, milyen izgatott lettem, amikor megtudtam, hogy újra cirkuszba készülünk Peterrel. Ezúttal viszont egy picit más cirkuszról volt szó. A helyet úgy hívják, hogy Palazzo, több európai városban fellelhető, többek között Bécsben is, mi ide mentünk. Az ötlet szerintem zseniális: ötvözték a vacsorát a cirkusszal és létrehoztak egy gourmet színházat. Aki ide látogat el, az nem csupán egy valódi cirkusz sátorban találja magát körbevéve bohócokkal, artistákkal és zenészekkel, hanem elfogyaszthat egy kellemes vacsorát is, hihetetlenül pazar körülmények között.

Sajnos a cirkusz előtti hétvégén sikerült bevágnom egy hatalmas fagyikelyhet a nagy mínuszokban és kicsit ki is fáradtam a Zebegényi búcsúbulin, így elég ramaty állapotban készültem a cirkuszra, de a fekete kisestélyimről akkor sem voltam hajlandó lemondani. (És természetesen a fagyikelyhet is újra megenném az utolsó falatig!)

Pontban műsorkezdésre érkeztünk meg a Palazzoba, ami nem volt egy szuperjó ötlet. Asztal társaink, egy helyi magazin menedzsere (akitől a jegyeket kaptuk) és barátai addigra már jól belakmároztak a házi péksüteményből és zseniális fűszervajakból, így nekünk már csak egy picike maradt, de megbocsájtottunk. :)

A show témája nem volt más, mint egy idősödő és magának természetesen gazdag férjet kereső hölgy (Lillianne Montevecchi) vonatos utazása Isztambulból Párizsba. Az út során mindenféle kalandok történnek meg vele és érdekesebbnél érdekesebb emberekkel találkozik: holland zsomblőrködő tangótáncosokkal, orosz erőművészekkel, eszméletlenül vicces vándorcigányokkal és Mata Harival (kézen egyensúlyozó artista). Azt előadásokat között pedig vacsorát szolgálnak fel. Előételként kuszkuszt és falfelt kaptunk, ezt követte a lazac, amit paradicsomos káposzta ágyon tálaltak (miért???). Főételként marhahúst szervíroztak majonézes torma salátával, a desszert pedig isteni csoki szuflé volt vanília fagyival.

Megmondom őszintén, a vacsora nem volt fogamra való (kivéve a desszertet és a házi péksütit). Az ételek egytől-egyig gyönyörűen voltak szervírozva, de ennél én már sokkal jobbakat is ettem.
Szóval az ételekért nem sírunk, de a hangulat, az asztal társaság, és a műsor annyira jó volt, hogy azt hiszem ide újra és újra szeretnék visszamenni...


12/7/09

When bad things happen...

I wouldn't say that this is a lucky month:

Bad thing nr. 1. : The couple (aged 18) renting my apartment back in Szeged started fighting. But not in a friendly way: they broke two doors and left the apartment in a complete mess. Well, I have a bet on it that they didn't try a cooling off time when the argument got heated ... I really don't find it easy to be a good landlord (why not landlady??? :)) and it took me some deep breaths to calm down.

Bad thing nr. 2. I planned a nice long weekend abroad but had to cancel it...

Bad thing nr. 3. Our Chrismtmas bonus hasn't been confirmed yet! No Christmas gifts this year!

Bad thing nr 4. I have to start preparing for my BAR exam and score high on a TOEFL test.

But there is something to cheer up my sad day:

I have booked my tickets to Morocco ! Yahooo...


11/10/09

Az út vége: Thaiföld, Kambodzsa

Először is ahogy Deda mondta "az öndicséret büdös" és "minden szentnek maga felé hajlik a keze", de azért én most jelképesen megveregetem a saját vállam, hogy végre valahára befejeztem ezt a beszámolót és remélem hogy Deda nem haragszik érte rám.

A phuketi reptéren várnom kellett pár órát, de túléltem. Aztán hajnalban érkeztem a bangkoki reptérre ahonnan Vasárnap reggel 10 órakor indult tovább a gépem. Ha átutazóban vagy és az éjszakát itt kell töltened, egy cseppet se félj. A reptér telis tele szupermarketekkel és kávézókkal, amelyek egész éjjel nyitva vannak. Unatkozni nem fogsz, pénzt költeni... Hát, talán igen. :) Hajnalban mellém ült egy Szaúd Arábiából származó srác, Suliman. (Hogy máshogy hívhatnák??? :)) Hogy elüssük az időt kártyázni kezdtük, közben persze beszélgettünk mindenféléről. A srác egy éve New York-ban tanul angolul és a azóta nem látta a családját. Minden héten beszél velük és megtudta, hogy az egész család Phuketra megy nyaralni. Gondolta meglepi őket és nekilátott repülőjegyet keresni, de a legolcsóbb, amit talált New Yorkból Honkongba szólt, onnan elrepült Bangkokba, Bangkokból pedig Phuket-ra. Nem semmi...

Szóval egész hajnalban nevettünk (kártyázni továbbra sem tudok) és beszélgettünk, nagyon gyorsan elrepült az idő. Reggel bementünk a Starbucks-ba és megreggeliztünk, aztán indult Suliman gépe. Nagyon örülök hogy megismerkedtünk, azt hiszem pont az ilyen váratlan és hirtelen jött beszélgetések teszik igazán különlegessé a hátizsákos utakat.

Tízkor indult tovább a gépem Moszkvába, a duty free boltban sajnos Bacardi akció volt (hopp, plusz két liter alkohollal gazdagodtunk) így ismét gyarapodott csomagjaim száma.Moszkvában film nézéssel és olvasással múlattam az időt, aztán (felkészülve a nehéz napokra és a váratlan vendégseregre) vettem még egy üveg Baileys-t.Hajnalban érkeztem Bécsbe, ahol legnagyobb meglepetésemre nemcsak apukám, hanem az egyik testvérem is várt. Olyan jó volt ám... és milyen hamar véget ért...

Hát íme az út vége... Azért nehéz volt ám megírni... Főleg azért, mert annyi minden történt velem... Az a helyzet, hogy minél többet utazom, annál nehezebb hazajönni, nekem pedig egyre kevésbé hiányzik az itthon eltöltött idő. A testvéreim, Samu kutya, Jancsi tata fejcsóválása ("Kislányom, már megint miért???...") és anyukám csendes sóhajtozásai viszont igen. De valahogy nekem az itthon mindig ott van, ahol éppen jól érzem magam. Nem tudom milyen érzés hónapokig úton lenni és szinte minden nap más helyen ébredni ahogy azt a dán srác tette akivel kambodzsai határon találkoztam, de biztos nem lehet rossz, különben már rég hazarohant volna az anyukájához. Egyszer szeretném én is megpróbálni, tényleg...


11/9/09

Egy hét Phuket :)


Jó kis tengerpart...

Ez azért így elég jól hangzik, igaz? Vasárnap reggel a reptéren kezdtem. Mivel csak 15 kg-os csomagra volt kalibrálva a jegyem, tudtam hogy valamit ki kell találnom, tekintve hogy már Kambodzsában sikerült durván bevásárolnom. Egyetlen szerencsém az volt, hogy a kézi poggyászt nem nézték, így némi pakolgatás után sikerült megúsznom a túlsúlyt. Egyébként az Air Asia-val repültem, napi 6 járatuk van Phuketra, kihagyhatatlanul olcsók és jók! Nem akartam én csalni egyébként a túlsúllyal, mert amikor megveszed a jegyed már előre be lehet kalibrálni ezt, csak én éppen azt hittem hogy nem lesz itt még problémám a csomagjaimmal. Kora délután megérkeztem a reptérre, ott beszálltam egy minibuszba, ami 200 Baht-ért elvitt minden utast a szállodáig. Teljesen jó és kulturált volt. Senkinek sem ajánlom a taxit, tekintve hogy 800-1000 Baht körül kóstált az ára...

A szálloda, ahol megszálltam nagyon szép volt, de eléggé elment a kedvem mindentől, amikor megláttam a hatalmas állványokat: felújítás folyt éppen... teljes kiborulás és mécses törés következett, amikor a szobámban fulladozni kezdtem a festés utáni hígító szagtól... Ilyet még sosem csináltam és nem is vagyok büszke rá, de szobát cseréltettem... Aztán mégegyszer szobát cseréltettem. No és akkor három a magyar igazság, a harmadikkal már minden rendben volt. Körbe jártam a helyet, megtaláltam a kondi termet, a szaunát, gőzkabint. Elmentem futni, aztán úsztam egy kicsit, ettől meg is javult a kedvem....

A kiharcolt lila szoba :)

Ami csúcsszuper volt egyébként a szobámban, az a fürdőszoba volt: a fürdőnek nem volt zárt fala a szoba felé, csak egy elhúzható üvegfal, szóval az esti filmet a fürdőkádból néztem. :) Küldtem is tesómnak egy sms-t hogy sz...r az élet. :) A szálloda egyébként a Sugar Palm Resort and Spa, elég menő hely. :)Az én képeim Phuketről nem sikerültek valami fényesen ezért ide is a szálloda honlapjáról leszedett darabokat teszem, előre is ezer bocsánat...

Az étterem, egyszerűen csúcsszuper...

A hétfői reggelinél már minden gondom elfeledtem: annyira zseniális volt a konyhája a szállodának hogy valami hihetetlen... Jókat ettem, nincs is rá szó mennyire... így hát kellett is a napi konditerem. (Jelzem, 5 km-es távomban rekordot döntöttem!) Kata Beach strandja egyébként nagyon jó volt, szuper hullámokkal és telis-tele fiatalokkal. A barnuláson kívül a szörfözésen is gondolkodtam, mígnem másnap rászántam magam és elmentem a szörf tanfolyamra. A helyi szörf oktató nagyon kedves volt, próbált kímélni is, de megmondom őszintén hihetetlen fájdalmas ez a szörf dolog. Ennyi sós vizet még életemben nem nyeltem, nem beszélve a paprika vörösre égett hátamról. Aznap éjjel a hasamon aludtam három vizes törülközővel a hátamon. Szerdára már sikerült kétszer felverekednem magam a deszkára, ami leírhatatlan érzés volt! :)

Csütörtökön beborult kissé, ezért ezen a napon reggel Phuket városba indultam egy helyi járatos kisbusszal. Sok látnivaló nincs egyébként, én a piacon vásárolgattam konyhai felszereléseket és ajándékokat. Este átmentem Patong Beach-re (hihetetlen mekkora volt itt a nyüzsgés), sétálgattam és megint vásárolgattam.

Pénteken délelőtt esett az eső (úgy látszik tényleg létezik az a monszun ugye... ), ezért a betervezett búvárkodás helyett reggel elmentem a héten már vagy harmadjára masszíroztatni, sőt beiktattam még egy pedikűrt és egy manikűrt is. Totál odavoltam... Délután aztán sétálgattam, majd visszamentem egy helyi árushoz akinél már 3 napja alkudoztam egy selyem ágynemű készletre. Végre megszereztem!!!! Feladta a harcot! Juhéjjjj! A szobában aztán nagy hévvel ki is bontottam, de persze nem tudtam visszacsomagolni.

Szombat volt az utolsó napom, igyekeztem hasznosan eltölteni. Egész nap Karon Beach-en lógtam, sétáltam a parton, nézelődtem, napoztam és úsztam. Megnéztem itt is és Kata Beach-en is egy csomó kisebb-nagyobb szálláshelyet.


Nászutasok mekkája: the Baray Villa

Voltak nagyon durvák is ! Hát először is, ha házasodni akarsz és nászutas helyet nézel, ide kell jönni: The Baray Villa. Ezen az a hely a Sawasdee Village nevű komplexumban található, vadonat új volt és meseszééép... Tetszett még az én hotelem "testvére" is, a Malisa Villa is. Búvároknak tuti jó hely és személyes kedvencem pedig a Bamboo House volt Karon Beach-en. Legközelebb ide jövünk. :)
Az egész napos nézelődés és csatangolás után még utoljára elmentem a partra fürödni, aztán kijelentkeztem a szállodában. Irtó rendesek voltak egyébként velem, be kell hogy valljam. Este 7-re jött értem a minibusz, indultam a reptérre... Hogy mi is történt a majdnem egy napon át tartó hazaúton azt majd elmesélem, vicces volt. :)


11/2/09

Bangkok (Csütörtök Péntek és Szombat)

A hold süti

Csütörtök reggel egy jókora reggelivel indítottam a szállodában. A terv az volt, hogy elmegyek egy a közelben, a kínai negyedben található iskolába ahol többek között szakács- cukrász tanfolyamot tartottak. A helyet Peo, az előző nap megismert nyugdíjas kínai tanárnő mutatta meg. Nagyon élveztem a dolgot. Először is ott volt legalább 10, már felnőtt korú cukrász tanítvány, akiknek az alig 150 centiméter magas tanárnő egész nap csak dirigált és dirigált. Amikor pedig a táblához fordult, mindenki összesúgott, hát komolyan mondom majd megpukkadtam a nevetéstől, újra az általános iskolában éreztem magam. Csoki tortát és hold sütit (Mooncake) gyártottunk. A többiek megkísérelték elmagyarázni nekem a hold süti legendáját, de nem igazán fogtam a dolgot… Volt valami homályos sztorijuk a gonosz mongol uralkodókról és a kínai lázadókról, miszerint a furmányos kínaiak ezekbe a hold sütikbe rejtegették a szuper titkos üzeneteket (ki-hol-mikor lázad) és küldözgették egymásnak. Na mármost én ezt nem értettem. Miért nem a szerencse sütibe? Alakja-formája sokkal jobban megfelel, nem?! Lényeg a lényeg, a csoki torta elkészítése könnyű volt, nem úgy, mint a hold sütié amivel konkrétan mindannyian megszenvedtünk. A számomra leginkább kiábrándító az volt, hogy szárított, sózott tojássárgája került a közepébe, a tésztájához pedig durian lisztet használtak fel. Irtó büdös volt, nekem már itt elment az étvágyam. Maga a gombóc gyúrogatás, kisgömb- nagygömb csinálás azért vicces volt, sokat nevettünk. Amikor ez megvolt, akkor pedig egy fa formába kellett belepréselni a tésztát, ami már magában mintázott volt, ütögetni kellett jobbra balra és a végén kijött belőle a mintázott tetejű sütit. Na ezt sütöttük meg. Nem tagadom, jól nézett ki, meg minden de az íze… Huh.

A cukrász óra végeztével Peo még körbevitt a suliban, volt ott bőrdíszműves szakkör, rajzóra és varró tanfolyam is… Megebédeltünk egy közeli helyen, aztán elbúcsúztunk mert én indultam a Jim Thompson házhoz.

Jim Thompson háza

A legegyszerűbben egy csatorna taxival lehetett ide eljutni, a hoteltől a Mahachaci Road-on kellett a csatornáig lesétálnom. Magát a csatorna taxizást nagyon élveztem, hiszen Peo megmutatta, hol kell felszállnom (nem mondhatnám, hogy Bangkokban jól meg van szervezve a tömegközlekedés, de erről majd később :) a kis jegyszedő kalauznak pedig ráböktem a térképen a helyre, ahova igyekeztem így amikor megérkeztem, kalimpálni kezdett. Teljesen egyszerű...Megy ez nekünk. Gyönyörűséges volt a hely, nagyon jól éreztem magam!
Jim Thompson egyébként egy legendás selyemkereskedő volt, akinek tradicionális thai háza különleges művészeti gyűjteménynek ad otthont. A selyemipar II. világháború utáni fellendülése neki köszönhető, halála után (titokzatosan eltűnt szegény) háza múzeumként maradt fenn, és felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat találhatóak benne. A helyről bővebben itt!



Juci és a Jim Thompson múzeum

MBK és vacsora a kínai negyedben

Mikor itt végeztem, elindultam az MBK-be. Nem messze ugyanis a háztól, közel a magasvasúthoz körülbelül 4-5 bevásárló központ van egymás hegyén-hátán. Egy ipod tartozékot kerestem, természetesen nem sok sikerrel, mert akárhova mentem, már mindenhol elfogyott. Egyik helyről egyébként a másikra irányítottak, így történhetett meg hogy röpke négy napos ottlétem ellenére Bangkok mondhatni összes bevásárló központjába elmentem. (Pantip Plaza, Siam Center, Central World Plaza, stb.) Este 8 körül már elegem lett a bevásárlósdis tömegből és fogtam magamnak egy motoros taxist, aki elvitt a Kínai negyedbe. Süvítés, kocsi kerülgetés és hatalmas fékezgetés után meg is érkeztünk. Nem mondom, hogy nem őszültem meg egy kicsit, de volt valami nagyon vagány ebben a motorozásban... A kínai negyedben van egyébként a legjobb és a legnagyobb tenger gyümölcsei választék. Egymást érik az éttermek és az utcai árusok. Igyekeztem olyan helyre menni, ahol jó sokan voltak. Fésű kagylót vacsoráztam és kókuszlevet ittam... Nem is ecsetelem tovább! A hazajutás egyszerű volt. Rögtönzött idegenvezetőm még előző nap elmagyarázta, hogy vannak bizonyos buszok, amikre egészen nyugodtan felszállhatok, mert körbe-körbe mennek a városban és nem lényeg hol tévedek el, a busz előbb- utóbb hazavisz. Hát így is történt kérem szépen! Annyira élveztem, hogy a helyiekkel utazhattam és amikor le akartam szállni nem volt más dolgom, mint kalimpálni, vagy egy lámpánál leugrani a nyitott ajtajú buszról... El sem tudom mondani milyen jó volt.


Péntek az átverés napja!

A pénteki reggeli után felszálltam a szállodám közelében lévő 56-os buszra. Ez elvitt egészen a Khao San Road-ig, ahol meg akartam keresni a reptérre tartó buszt. miután ez megvolt, elindultam a Királyi Palotához szépen komótosan. Gondoltam ráérek, nemzeti ünnep ide vagy oda, megpróbálom a dolgot, hátha nyitva. A bejárattól 50 méterre kalimpálni kezdett egy a öltönyös- mappás, nyílván a palotához tartozó férfi, mondván hogy nem jókor jöttem, ünnep van, délután kettőkor nyit ki a palota, addíg nézzem meg ezt és ezt. Mondtam neki, hogy nem hiszem de köszi, mire ő hogy, de ma olcsóbb a tuk-tuk, menjek el a Márvány Templomhoz és a Smaragd Buddhához. Mondtam neki, hogy ezeken a helyeken már jártam. Mire előállt egy újabb verzióval. Egye-fene, gondoltam. Tuk-tuk-ba be, repültünk is már a Big Buddhához. Szép volt, jó volt, de különösebben nem érdekelt. Big Buddha után közli velem a sofőr, hogy menjek már be egy boltba, ezért ő benzin utalványt kap, nem kell venni semmit. (eszembe jutott, hogy sokszor üzletelnek így a turistákkal, már-már meg is szántam...) Végül az ürge egy ékszerboltba vitt, méghozzá pontosan oda ahol Jancsi tatával 5 éve voltunk.

Big Buddha

Ahogy beléptem, megismertem a helyet és nevettem is magamban: szegény Jancsi tatát itt megkopasztottam egy gyűrűvel, ami azóta is a kedvencem. De vásárolni eszem ágában sem volt. Kimentem pár perc múlva, mondtam a tuk-tuk sofőrnek, hogy üzlet letudva irány a Márvány templom. Nahát a zsivány nem oda vitt, hanem egy szabósághoz. Kissé felment bennem a pumpa, tekintve hogy nem ez volt az egyezség, de mivel amúgy is akartam kosztümöt csináltatni, bementem. 5 perc múlva üzletből ki, mondtam az sofőrnek hogy mostmár aztán nagyon rendes voltam vele, vagy visz a Márvány Templomhoz vagy viszont látásra. Itt kezdődött a hiszti: jaj ne, csak még egy bolt, itt nem maradtam elég hosszú ideig, nincs benzin jegy, éheznek otthon a gyerekek és a szokásos duma. Ahogy ott álltam a déli tűző napon hirtelen eszembe jutott egy rész a könyvből, amiben pont arra hívják fel a figyelmed hogy a Királyi palotánál lévő öltönyös-álruhás férfiak így etetnek be, pont ezzel a szöveggel, pont ezen a módon és én BEKAJÁLTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!! A nagy etetésnek pedig pont az a vége, hogy miután elmentél a tuk-tuk-ossal minden üzletbe, egyszer csak otthagy a semmi közepén. Haditervet váltottam és megmondtam a hapsinak hogy vagy márvány templom, vagy viszlát. Ha hiszitek, ha nem, hirtelen elfelejtett angolul. Erre én tüntetőleg ülve maradtam, legkisebb jelét sem mutatva az együttérzésnek. Szemétnek éreztem magam, irtó szemétnek, de muszáj volt. Az ürge csak elvitt a Márvány templomig, amikor pedig kiszálltam, tudtam, hogy nem fogok visszamenni hozzá. :(

A márvány templom

Hát ez van. A márvány templom továbbra is nagyon szép, ezen az épületen egyébként már érződött az európaiasság: tele volt festett üvegű ablakokkal. Ahogy a kertben sétáltam, észrevettem, hogy csak gyűlnek és gyűlnek a helyiek piros pólóban és fel-le masíroznak. Nem volt nehéz kitalálni hogy tüntetés lesz....Aztán pedig azt sem volt nehéz kieszelni hogy innen nagyon gyorsan le kell lépni... Motoros taxira pattantam, akit megkértem hogy vigyen el a nemzeti könyvtárig. Nem volt messze egymástól a két hely, kb. 3,5 km. Elég sok időt töltöttem el arrafelé, a könyvtár után még sétálgattam, bementem egy internetezőbe hogy hazatelefonáljak, majd elmentem a virág piacra. Szuper volt. Tudtam, hogy közel a kikötő, és az eredeti tervnek megfelelően el akartam sétálni egészen a Thewet Express hajóállomásig, hogy szépen lecsorogjam a folyón a Királyi Palotáig a naplementében, majd ott busz és haza... de a terv nem jött be, konkrétan elkapott a monszun.


Monszuuuuuun!

Annyira durván esett az eső, hogy a halak kisodródtak a partra, az állomáson mindneki kapaszkodott valamibe vagy valakibe, engem pedig nejlon zacskókkal próbált takargatni egy helyi árus. Amikor jött a hajó, akkor pedig szaladtak velem hogy fel tudjak szállni. Annyira csúszott minden, hogy majd beleestem a vízbe... Na ezzel az esővel fel is adtam az utolsó kenetet a kis zara papucsomnak... viszont egy dolog miatt nagyon is megérte: itt készítettem el az út szerintem legjobb fotóját...Kb. 1 óra múlva értem haza, bőrig ázva és vacogva. Egész éjjel esett...


Szombat

Utolsó napom igyekeztem lazán eltölteni. Ismét a Khao San road-on kezdtem, ugyanis kíváncsi voltam hogy milyen szállodákat találnék a környéken. Nem mintha a választásommal nem lettem volna megelégedve, mert a Miramar Hotel, ahol megszálltam nagyon jó volt: közel mindenhez, tiszta, modern, nevetségesen olcsó, ráadásul deluxe szobát adtak nekem a sima helyett. :) Úgy voltam vele, hogy ha legközelebb jövünk, akkor legyen ennyi előnyünk hogy élőben láttuk a helyeket. 5 éve, amikor Jancsi tatával voltunk itt a nagy jövés-menésben és programozásban sajnos ilyenekre nem volt idő, na de most...
Elmondanám, legalább 10 szállodába/panzióba/ifjúsági szállásra mentem el. Lelkiekben már előre felkészültem a mocsokra és nem is csalódtam sajnos pozitívan! Mindenkinek melegen ajánlom a tripadvisor-t, hihetetlen gagyi és koszos helyeket láttam. Na egyébként nem voltam szívbajos, mondtam hogy meg szeretném nézni a szobát, meg is mutatták szó nélkül, a lazább helyeken pedig a kezembe nyomtak egy kulcsot hogy intézzem magam. :) Két hely volt, ami nagyon elnyerte a tetszésem, az egyik nevére nem emlékszem, a másik viszont ez volt: Villa Cha-Cha.

A szálloda nézegetés után elmentem egy helyi utazási irodába, hogy promó anyagot gyűjtsek a különböző, Bangkok és környéki utakról. A Khao San road tele van jobbnál- jobbnak tűnő kis irodákkal, de egy dolgot tudni kell: mindig be van ígérve a tuti, de végül sosem úgy sül el. Semmi értelme ezekre az utakra befizetni, te magad is el tudsz intézni mindent. A helyi busz és vasút közlekedés pedig korántsem olyan rossz! Én Chiang Mai-ba szerettem volna eljutni illetve érdekeltek a bringás utak Bangkokban. Nagyon jó ötleteket és anyagokat kaptam. Ha legközelebb visszajövünk lesz miből mazsolázni, de magunk szervezzük továbbra is, ez fiksz!
Innen indultam tovább és az egész délutánt az előző napra betervezett Királyi Palotában és a Wat Pho-ban töltöttem. Továbbra is szép volt... Nem történt semmi különös, kivéve egy dolgot: A Wat Po-nál az egyik épület tetőszerzkezetét újították fel, sorban álltak a gyönyörű mázas cserepek. Gondoltam milyen tuti ajándék is lenne hozni egyet valakinek, szóval elkezdtem kíváncsiskodni. Na, ennek az lett a vége hogy elvittek egy monk-hoz, aki némi adomány cserébe megáldotta a cserepet és kikérdezett Magyarországról. Eléggé meglepődtem, amikor megkérdezte hogy mi a helyzet Budapesten? :)
Utolsó estémen ismét a kínai negyedben vacsoráztam. Chilis-spenótos kagylót ettem, mennyei volt... komolyan...


Vienna and Baden

There are several things to do in Vienna: you can go shopping to Maria Hillfer strasse, spend a day in the Prater Amusement Park (don't miss the Big Wheel) visit the St. Stephan's Cathedral and the Schönbrun Castle or simply taste the lovely hot wine...

However all we wanted Saturday night was to spend a special night out and hit the Jackpot in the Grand Casino, Baden. :) It is not hard to guess what happened next: we played all our money. Nor the armbandit, neither the rulett helped. (It seemed to be nearly impossible to predict where the ball would land...) We really had a great time and enjoyed it a lot but I still can't get over why I didn't play my lucky number???

The Leopold Museum

Edward Munch: The scream

To do something 'useful' we visited the Leopold Museum at te Museum Qarteer on Sunday to see the exhibition called 'Edvard Munch and the Uncanny'.The exhibition contains works ranging from the late 18th century (Piranesi, Goya's Caprichos) up to the early 20th century. It costs just 10 Euros and there is a discount available for students under 28. The collection is well hung, with lots of space to see things properly. All of the signs are in English as well as German and I saw some hungarian people walking around! :) There are several other exhibitions during the year so it is always worth to go there.


10/30/09

Harmadik és negyedik nap Kambodzsában és Thaiföldön (Kedd és Szerda)

A Főzősuli


Én, Narell a két főszakács és Mattie


Banánfa levélből készül az amok tányér

Én tudtam, hogy nem kívánkozom vissza Angkorba az utolsó napon (tömény kulturális sokk ugyebár), viszont szerettem volna azt minél színesebben eltölteni. Reggel 8-kor indultam a fogadó által szervezett főzőiskolába. Jött értem a szakácsnő, aki tök jól beszélt angolul és első lépésként kivitt magával a piacra, ahol minden reggel frissen szerzik be a zöldségeket és húst. Mindent végigmutogatott. Hihetetlen szag és szín kavalkád volt ott... Hűtő, az nincs. Amit nem adsz el aznap, azt megszárítod szabály él. A bevásárlás után mentünk az étterembe, aminek a tetején az oktatás működött. Itt ismerkedtem meg egy haláli rendes és kedves ausztrál házaspárral Narelle-el és Mattie-vel. 5 hetet töltöttek Ázsiában, Thailföld, Kambodzsa és Laosz volt az uticéljuk. Friss tavaszi tekercset, khmer curry-t és tápiókás sütőtök desszertet csináltam. Mindent szuperül elmagyaráztak, sokat nevettünk és hülyéskedtünk. Még órákig ott maradtunk és ökörködtünk, meséltünk egymásnak a tapasztalatokról, ki-mit csinált, merre járt és a többi. Fantasztikus élmény volt. Nem csak az ételek elkészítése, hanem az új barátok akiket ott ismertem meg...Kb. 1-kor értem vissza a fogadóba, majd egy gyors kambodzsai kávé és délutáni pihenés után tuk-tukba szálltam, hogy elmenjek egy helyi kis gyárba, ahol a sok szép kézműves dolgot gyártották a helyiek. Az a neve, hogy Les Artisans D'Angkor-Chantiers Ecoles, be lehetett volna iratkozni egyébként egy workshop-ra, de mivel rendkívül okos módon ebéd környékén mentem, mindenki aludt. Na attól azért mág körbevezettek és nagyon jól éreztem magam...


Festés után ebből lesz a kiskosár

Estefelé értem visssza, elmentünk még ajándékokat vásárolni és aztán pedig a pillangós étterembe vacsorázni. Sajnos délután esett az eső, a pillangók pedig aludtak...

Irány Bangkok!

Másnap reggel 1/2 8-ra érkezett meg a taxi. 2 óra alatt a határon voltunk, teljesen jó időt futottunk. Találkoztunk egy amerikai párral, akik szintén Bangkokba tartottak és $30-ért béreltünk egy légkondis taxit, aki elvitt minket a Khao San road-ra. Kb. 3-4 órán keresztül utaztunk, kicsit szűkösen és vacogó fogakkal: a légkondi vagy nagyon működött, vagy egyáltalán nem. Az amerikai lány valamitől szörnyen kivolt, végig kötözködött a pasijával és elég idegesítően viselkedett. Én személy szerint szívesebben mentem volna egyébként busszal, igaz az megint hosszú lett volna és kényelmetlen, de mégis...

Délután érkeztünk meg a Bangkokba, elbúcsúztunk José-val én pedig fogtam egy taxit, aki elvitt a szállodába. A szobám nagyon frankó volt, azzal kezdtem hogy 1,5 órán át áztattam magam és igyekeztem kipihenni az út fáradalmait...

Késő délután elindultam megnézni néhány Wat-ot, az utcán pedig megismerkedtem egy idős kínai származású tanárnővel, aki nagyon jófej volt. Elmentünk együtt enni némi noodles-t. Megmutatta, hogy mit figyeljek, ha az étterembe megyek: ha kint van egy tábla rajta egy zöld tállal és egy aláírással, az azt jelenti hogy ott jól főznek.

Wat Saket és a Khao San road

Harangok a Golden Mount-nál

Még zárás előtt odaértünk a Wat Saket-ba, aminek a fő látványossága az 1800-as években épült Aranyhegy. Az arany chediben Buddha földi maradványait őrzik, a tornyából pedig gyönyörű volt a kilátás Bangkokra. Este még elmentem a demokrácia emlékműhöz és a Khao San road-ra. Tele volt turistákkal és iszonyú koszos volt... Ettem egy kis thai palacsintát vacsorára, meg pad thai-t, ami egy könnyű tésztás étel, aztán megalkudtam egy motoros taxissal aki haza vitt a szállodába. Nagyon féltem ahogy süvítettünk a forgalmas úton!


Második nap Kambodzsában (Kedd)

Angkor nemzeti park és a taposó akna múzeum


Angkor... ne mondd hogy nem szép...

Ismét korán keltünk, indultunk Angkorba. A második nap már azért nagyobb rutinnal ment, nem is fáradtunk ki olyan hamar. A nemzeti park egyébként tele van kisebb-nagyobb helyi éttermekkel, ahol dupla annyiban kerül minden étel. Kéz kezet mos alapon megy a dolog gondolom, az idegenvezető bevisz az étterembe, ezért kap némi jutalékot a tulajtól utólag. Ezért is van az, hogy a turisták nagy része egyszerűen visszamegy ebédelni Siem Reap-be. Én nap közben nem akartam különösebben bekajálni, ezért inkább csak gyümölcsöket ettem amiket előzőleg a piacon vásároltunk. Nem láttam egyébként olyan idegenvezetőt, aki együtt evett volna a turistáival. Általában ők más, helybélieknek szánt étkezdében ettek, ahol az ételek - nem viccelek - nekem ötször jobban tetszettek.


És még ezernyi ilyen szép hely...

Hazafelé bementünk a taposó akna múzeumba, amit egy régen katonaként szolgált kambodzsai férfi, Aki Ra alapított. Hú, hát teljes volt a kiakadás. Először is, soha többé nem pisilek az út mellett... Másodszor pedig... Le a kalappal ezelőtt a férfi előtt. Kambodzsában ma is több ezer taposóakna van a föld alatt, az erdőben, települések környékén, még Angkor is tele volt velük. De a helyet és környékét már megtisztították. Senkinek sincs fogalma arról, hogy vajon még mennyi időt venne igénybe minden akna felszámolása. Ezeket az aknákat a vietnámi hadsereg és a vörös khmerek ásák el anno. Maga Aki Ra arról mesélt a róla készült dokumentum filmben, hogy már gyerekként tudta, hogy kell elásni őket, katonaként pedig százakat telepített ő maga is, mígnem a 90-es években elkezdett részt venni az aknamentesítésben. A múzeum 2001 környékén jött létre, elég sokan látogatják és adakoznak is, így támogatva például azoknak a gyerekeknek a felnevelését, akik például az aknák által sérültek meg, vagy veszítették el a szüleiket. A honlapjukat egyébként megtalálod itt.

Bringára fel!


Juci és színben passzentos bringája

Délután négy körül értünk vissza a fogadóba. Az én esti tervem a biciklizés és egy masszázs volt. Tudom, nem volt valami felelősségteljes dolog bringát bérelni, mert a közlekedés az maga a káosz. Jobb oldalon vezetnek mint mi, viszont baloldalai közlekedésre tervezett kocsikat, amit Thaiföldön szereznek be olcsó pénzért. A fogadónak volt egy csomó bringája amint a vendégek használhattak, így hát komótosan nekivágtam a délutáni túrámnak. Először a kis utcákban mentem, hogy szokjam a girbe-gurba, aszfalt nélküli utakat, aztán ahogy telt az idő egyre bátrabb lettem. Gondolkodtam Jancsi tata biciklizési szabályainak alkalmazásán (tedd ki a kezed arra, amerre fordulsz), amit természetesen itt senki sem alkalmazott, de úgy gondoltam hogy ha látják hogy nem egy helyi ül a bringán és kalimpál, akkor jobb eséllyel indulok a túlélésben. A dolog be is jött, a nap végére csak úgy süvítettem... Eltekertem az Old Market-hoz, ahol a helyiek vásároltak. Volt ott minden: hús, zöldség, helyi talponálló kajáldák, ruha, játék, kézműves dolgok. Hihetetlenül élveztem! Egyedül a bicikli letámasztásával volt gondom, ugyanis ez egyáltalán nem ment... Folyton meg kellett kérnem egy férfit, hogy segítsen de irtó rendesek voltak, az egyik még vigyázott is rá, amíg én sétálgattam a sorok között. Nem vagy igazán bátor, ha nem eszel a helyiekkel, szóval kinéztem magamnak egy jó kis talponállót. Na itt azért nem voltak annyira hozzászokva a turistákhoz, így kézzel-lábbal mutogattam, valamint összeettem mindenféle dolgot (kicsit rosszul is lettem a végére...). Az új kedvenc a sticky rice volt. Ez egy nagyon egyszerű étek, banánlevélben gőzölik az édes, ragadós rizst. Aztán ittam zöldbab turmixot, amihez mézet adtak és zöldséges tésztát. Hihetetlen jó érzés volt a helyiekkel enni, ők pedig csak mosolyogtak rajtam nagyokat. Már tele voltam, amikor megláttam egy árust, aki valamiféle labdákat sütött a wokjában. Nem tudtam elképzelni mi az, de ezt is megkóstoltam: egy rizstésztából gyúrt, korianderrel és spenóttal megtöltött gombóc volt, amit wokban sütött meg a szakács és valamilyen édeskés szószba kellett mártogatnom... Mennyei manna....


Családi biznisz: apa és fia


A piacos nézelődés után tovább álltam, igyekeztem egy nagyobb féle-fajta kört tekerni, hogy lássam mi-merre van. Megkerestem a pillangós éttermet, amiről egy könyvben olvastam. Gondoltam elmehetnénk ide az utolsó estén, afféle búcsúvacsoraként. Nagyon tetszett: több száz színes pillangó lakik a kertben és miközben a vacsorádat eszed és szürcsölöd a kókuszlevet, körülötted repkednek. Aztán eltekertem egészen ki, az Angkor National Museum-ig. 8 óra körül érkeztem vissza, csak egy percre pihentem meg, mert jött értünk az idegenvezető, aki elvitt minket egy helyi bárba "sörözni". Mint kiderült, minden este itt eszi a fene. :) Én persze sört nem ittam, csak a nagyon csípős rák salátába kóstoltam bele. Így utólag már látom, hogy nem kellett volna... :)
10 körül értünk haza, még megnéztem az emaileket a számítógépes teremben (nagyon tuti, lehetett skypeolni is, meg minden) és beájultam...


10/14/09

The Chinese Culture Festival

The Chinese Culture Festival


To celebrate the 60th anniversary of the founding of the People's Republic of China the Chinese Culture Festival opened on the 13th September in Budapest.

On Monday I went to the Madách theatre with my colleagues to watch the performance of the China National Ethnic Song and Dance Ensemble. We had a great time however the opening speech was quite long. :) When the show was over we gladly accepted the invitation for the gathering (Chinese food - yahoo!) and I have a bet on it that we were the last guests to leave...

As several works of Chinese artists will be displayed in an exhibition called "Ink, Not Ink," in which the artists show a bold contemporary interpretation of the ancient art we are planning to visit the Museum of Agriculture as well this weekend.

The festival features a variety of activities including films,exhibitions and dance programs and will run until the end of the year so please do not miss it!


10/9/09

Az első nap Kambodzsában (Hétfő)

Tuk-tuk, kocsi vagy bicaj


José első lépései Angkorban...

Reggel elég korán keltünk, jött is az idegenvezető és 8-kor elindultunk Angkorba az összkomfortos tuk-tukkal (választhattuk volna ugyan a légkondis kocsit is, de az szerintem illúzió romboló lett volna, vagy a bicajt, ez pedig kegyetlen, nem beszélve arról délutánra a legjobb kondiban lévő fiatalok is szinte mindig feladták és hazafelé tuk-tukkal szállíttatták haza a járgányokat. :)). Jaj hát a tuk-tuk vezetőnk külön szám volt. Ha láttatok már édes pofát... Különösen az ülés alatti titkos tároló tetszett: itt volt a hűtőtáska tele hideg vízzel és törülközővel. Hiába az esős évszak, eső egy csepp sem esett és egész végig verőfényes napsütés és irdatlan meleg kísért minket. Én egyáltalán nem bántam a dolgot, lelkiekben mindennapos esőre és rossz időre készültem a délnyugati monszun miatt, José-ról viszont patakokban folyt a víz és minden második sarkon meghalni készült szegény (na a monszunról azért lesz egy érdekes sztorim...).

1 napos - 3 napos - 1 hetes


Angkor Wat

A nemzeti park egyszerűen csodálatos volt. Volt egy külön épület, ahol belépőt lehetett váltani. Az 1 napos belépő $20 - szerintem biztos hogy a japánoknak találták ki- és tényleg!!!!!!!!!!!!! Nem elég hogy még itt is folyton csapatokban rohantak, de volt néhány elvetemült japán nő, akik Angkort magas sarkúban Cucci táskával és színben harmonizáló ernyővel igyekeztek felfedezni.... A 3 napos belépő $40, ilyet váltottunk mi is, ezzel meg tudod nézni a Nagy Körút főbb templomjait, a Rolous Csoportot és a távoli északiakat is. Nem tudom kik voltak annyira elszántak hogy 1 hetes belépőt vettek $60-ért, valószínűleg a francia turisták, az idegenvezető szerint nem csak a majdnem száz éves fennhatóság, hanem a régészeti munkák és a jó kulturális kapcsolatok miatt vannak annyian.

Angkor Angkor Angkor


José lába+Angkor Wat :)

Azt hiszem órákat tudnék írni magáról az épületkomplexumról, de nagy vonalakban talán elég lesz ennyi: Angkor (ma úgy hívják, hogy Angkor Nemzeti Park) egy ősi, khmer templomokból álló város Kambodzsában, Siem Reap-től úgy 9 kilométerre. Ez a hely volt a 9. században létrejött hatalmas méretű khmer királyság központja. Az uralkodók gyakorlatilag jöttek - mentek és hol hozzáépítettek a komplexumhoz, hol leromboltak belőle egy részt ettől lett ez az egész komplexum ilyen sokszínű, ahol a lehető legtermészetesebb módon keverednek a hindu és a buddhista templomok egymással. Anno nem csak ezek a bizonyos templomok álltak itt, a helynek állítólag fénykorában közel egymillió lakója lehetett. Csak összehasonlításként mondom, ezzel a számmal magasan lekörözte a világ korabeli európai városainak a lakosságát - hanem minden más, csak ugye az idő vasfoga elpusztította ezeket a fából készült épületeket. A khmer uralkodók hatalmas templomokat építtetett maguknak, amelyeket annak az őket és országot védelmező istennek szenteltek, akivel haláluk után egyesülni kívántak.

Angkor leghíresebb épülete Angkor Wat (angkor = főváros, wat = templom) és tehát a legfontosabb: Angkor nem egyenlő Angkor Wattal, mert annál sokkal több és nagyobb. Angkor Wat-ot II. Szurjavarman építette azért, hogy halála után Visnu Istenhez térjen meg. A hely a hindu vallás szimbólumait hordozza magán, összekapcsolja a földi és az égi világot. Teraszos felépítésű és a négy világtáj felé lett tájolva. Angkor Wat-ot egyébként a világ egyik legnagyobb - ha nem a legnagyobb - vallási célú épületeként tartják számon. A hely maga csodálatos gonddal lett megépítve, még az utolsó kövön is találtunk valamilyen díszítést, amiben lehetett vagy egy órát gyönyörködni... Sajnos a hely az uralkodó halála után egyből romlásnak indult: ebben közrejátszott a természet és az emberek is. Idővel a khmerek áttértek a buddhizmusra, a fővárost pedig Angkor Thom-ba helyezték át. Nehéz elképzelni, de a hatalmas komplexum az 1400-as évektől kezdve hanyatlásnak indult. Köszönve a fosztogatásoknak és a háborúknak a régió lassan elnéptelenedett az épületek magukra maradtak. Habár sosem volt lakatlan, de a helyet lassan benőtték a fák és azok gyökerei, az épületek nagy része pedig konkrétan összedőlt.

Sok mese és mítosz terjeng arról, hogy vajon kik is fedezték fel a dzsungelben lévő templomokat. Van akik azt mondják, hogy a portugál misszionárius kereskedők már a 16. században is jártak itt, mások pedig Henri Mouhot, a francia természettudóst , vagy Louis Delaporte-t emlegetik. Én már annyi féle dolgot olvastam, hogy magam sem tudtam mit gondoljak. Rá is kérdeztem az idegenvezetőtől, aki erre egy nagyot röhögött (!) és azt mondta hogy Angkort nem kellett felfedezni, mert a khmer-ek mindig tudtak róla, de ha azt kérdezem, hogy kinek köszönhetik azt, hogy mára már az egész világ tud erről a helyről, akkor azok egyértelműen a franciák. És tényleg. A 20. század elején a francia EFEO régészei kezdték meg Angkorban az első régészeti kutatásokat, ők kezdtek hozzá a restaurálásokhoz. Megannyi ország küldte oda egyébként az embereit, jelenleg is folynak feltárások és restaurálások egy csomó helyen. (Az idegenvezető is részt vett egyen az egyetem alatt, gondolj csak bele ez azért ez elég tuti.... Megkérdezik tőle, na és mit csináltál a suli alatt? - hát tudod, van ez a hely, Angkor, csupa rom meg minden, hát ott járkáltam a régészekkel... :) Egy-egy helyszínt egy-egy ország vett a védelmébe és küldte el restaurátorait, régészeit hogy végezzenek feltáró munkákat. Vannak amerikai, ausztrál, japán, indiai projektek és úgy emlékszem hogy van egy kelet európai is... Sajnos a nemzetiségre nem emlékszem, de ezt nagyon büszkén mesélte az idegenvezető... (cseh? szlovák? lengyel?)

Na szóval az egész napot a Nemzeti Parkban töltöttük, délután 5 óra felé értünk vissza a vendégházba irtó piszkosan és fáradtan. Nem akartam, hogy akár egy perc is kárba vesszen, ezért a gyors tusolás után elindultunk az éjszakai piacra. Ez a piac gyakorlatilag a délután Angkorból hazatért turistákból él, késő estig nyitva van. Ehetsz, ihatsz, szórakozhatsz és természetesen vásárolhatsz is. Volt egy hangulatos kis bambusz bár (úgy hívják hogy Island Bar), itt vacsoráztunk. José hamburgert evett (mondtam neki hogy őőőőőőőőőőrült!!!) én amok-ot. Nagyon jó volt. Vásárolgattam is egy picit, José egy órára alkudozott, nagyon aranyos volt! Picit később bejelentkeztem egy khmer talpmasszázsra kemény $2-ért. Irtó jó volt, el is aludtam egy kicsit. Hoztak teát és gyümölcsöt is, szóval megvolt a habzsi-dőzsi... Mivel José hamarabb visszaindult, egyedül nekiindultam, de eleredt az eső és futni kezdtem. Annyira esett, hogy egy perc alatt megteltek a girbe-gurba földúton a gödrök vízzel, közvilágítás meg nuku, így csak a mellettem elsuhanó motorosok és tuk-tuk-ok adtak valami fényt, hogy el ne tévedjek. A nagy sietségben sikerült persze tovább mennem mint kellett volna, ettől persze egy kicsit megszeppentem. Nagy szerencsém volt: egy, az úton lévő fogadónál egy tuk-tuk-os kidobott két amerikai srácot és amikor megkérdeztem hogy hol vagyok akkor egy nagyot mosolygott és mondta hogy üljek be, vége a műszakjának és hazavisz. Haza is repített seperc alatt és amikor adni akartam neki némi pénzt nem fogadta el, csak annyit mondott hogy nincs baj a közbiztonsággal, de azért legközelebb egyedül, sötétben és esőben ne...
José persze otthon volt, azt hiszem valami foci meccset nézett és spanyolul káromkodott (azt hiszem vesztésre álltak). :) Mondanom sem kell, már kilenckor elaludtunk...


Készültek a gyertyák...


10/6/09

A nulladik nap Kambodzsában (Vasárnap)

Pénteken már az útravaló motyómmal mentem munkába, és ebéd után rohantam is a Keletibe hogy elérjem a délutáni vonatot Bécsbe. Péntek estére még beiktattunk egy kis iszogatást, hogy másnap könnyebben menjen az alvás a gépen, de ezúttal tényleg időben lefeküdtem aludni. Másnap időben kiértünk a reptérre, a hosszadalmas búcsúzkodás után pedig becsekkoltam. Szombaton 11-kor szándékozott indulni a járat Moszkvába, onnan pedig tovább. Azért csak szándékozott, mert én - a nagyon szőke - nem vettem észre hogy időközben kaput változtattak, ugyanis teljesen lefoglalt a wifi es az ipodomról való email küldözgetés durván hangos zenehallgatással megspékelve. Jól van na, viszonylag új a motyó… Aztán bemondták a hangosba, hogy menjek ide és ide és máris minden rendben volt. Moszkvában nem volt semmi gond, vettem is némi vodkát az esetleges fertőtlenítésre, ellenben egy iszonyatosan régi géppel repültünk tovább Bangkokba, se tv, se rádió…. Semmi. Milyen jól is jöttek az új filmek az ipodon! Na hát ezzel teljesen le voltam foglalva szinte végig, sajnos a szomszédok is mert egyszerűen rázkódtam a röhögéstől. A Rockhajó egyszerűen fergeteges, aki nem látta még, azonnal nézze meg!


Bangkokból Aranyaprathetbe

Másnap reggel 8-ra érkeztem Bangkokba, siettem is a csomagokkal, mert el akartuk érni még az utolsó délelőtt induló buszt Kambodzsába. Taxiba vágtam magam, ami elvitt az északi buszállomásra. Írtam José-nak (ő a kolumbiai srác, akivel együtt mentünk Kambodzsába) hogy induljon el, úton vagyok. Az út megszervezésében nagyon sokat segített a Travelfish nevű honlap. A Bangkokból Kambodzsába való átjutás minden lehetséges útját-módját naprakészen leírják, esküszöm jobban működik a lap és a hozzá kapcsolódó fórum, mint bármi amit valaha láttam. A fórumon üzeneteket hagynak az emberek egymásnak, így kisebb csapatok verbuválódnak, akik együtt kelnek később útra, így sokkal olcsóbb és biztonságosabb az utazás... José-t tehát így ismertem meg és a megbeszélt időben vártuk egymást az állomáson. A busz nevetségesen olcsó volt és elég tiszta. A mellékhelyiségbe nem kell menni, főleg nem akkor, amikor már tele a busz és 5 órája úton vagy, gondolom mindenki el tudja képzelni a körülményeket... Nagyon élveztem az utat, a régi ismerős szagokat (nem tudom jobban megfogalmazni, nekem Thaiföldön a levegő illata egyszerre meleg, édes és büdös) és hiába voltam talpon már elég régen, nem tudtam elaludni olyan gyönyörűségesnek láttam mindent! A buszon mellénk szegődött egy 40 év körüli svájci hölgy - a nevét sajnos elfelejtettem, José pedig elfelejtette - aki szintén egyfelé jött velünk. Vele együtt tuk-tuk-ot fogtunk, majd elindultunk a határra.

Aranyaprathet - Poipet (a határnál)

Minden úgy történt, ahogy azt a fórumon megírták: hiába mondod a sofőrnek, hogy egyenesen a határátkelőhöz vigyen, megpróbál "eltéríteni" és egy kamu helyhez vinni, ahol beadják neked a mindenféle - fajta mesét a vízummal kapcsolatos problémákról és megpróbálnak meglovasítani némi pénzzel. Cserébe elintézik a vízumodat (ami neked is kb. 5 perc, vagy éppenséggel semmi ha a neten megigényelted az elektronikus formáját) és rádsóznak még valamit. A tuk-tuk eltérítést követően csak-csak visszajutottunk a határátkelőhöz, ahol még egy dán sráccal is találkoztunk, így mentünk tovább négyen.

Hatalmas felismerés volt, hogy az európai útlevéllel úgy bántak, mint a hímes tojással: nem nyaggattak, faggattak gyorsan ment a dolog, míg szerencsétlen José-val mindig volt valami problémájuk, és ez nem vicc! Azt mondta, ő már hozzászokott, hogy még az útlevelében is narkót keresnek… Hihetetlen...

Alig értünk át a határon, a svájci hölgy máris lealkudta a taxit, amibe viszont nem nagyon akaródzott beleférni a sok csomagnak és a négy utasnak, de nem akartuk otthagyni a dán srácot mert esteledett, turista a határon meg egy szál sem, különben is már hét hónapja úton volt teljesen egyedül… maradt hát a csoportos nyomorgás, de egyáltalán nem bántam, a srác a 2 órás úton végig szórakoztatott minket a hátizsákos történeteivel.

Amint Siem Reap-be értünk, a taxis átadott a helyi tuk-tuk szövetségnek (maffiózók :)), hogy vigyenek a szállásra, akik persze megpróbáltak minket mindenféle dologra rábeszélni az étteremtől kezdve az idegenvezetőig a napi sofőr bérlésen keresztül, de sikerült őket rövid úton lebeszélni a dologról és rendben megérkeztünk a fogadóba. Totál kellemes csalódás volt a hely ahol megszálltunk, ugyanis én az interneten keresztül foglaltam le a szobákat, de a honlapjuk elég gyenge volt. Általában fordítva szokott ugye lenni, honlap tuti - szállás katasztrófa, na de ez maga volt a paradicsom! Íme a honlap: Golden Temple Villa.

A kisebb probléma csak akkor kezdődött, amikor be akartunk jelentkezni. Mondták, hogy nincs több szoba. Mire én mondtam, hogy foglaltunk kérem szépen, a neten. Na akkor a palikám izzadni kezdett, de nagyon. Én kezdtem elveszíteni a türelmem (nem alvás, éhség, tiszta ruha hiánya) mire kibökték hogy kiadták a két egyágyas szobát, menjünk a két ágyasba. Frankó. Bátor vagyok, meg minden, tüzet is gyújtok ugye ha kell, meg bemászom a kapun, amikor a többiek kizárják magukat, de azért egy szobában aludni egy fiúval, akit életedben először látsz?! Hát őszintén megmondom nem tudom, ki volt jobban megijedve, José vagy én, mindenesetre nem volt mit tenni… (ezt azért otthon nem mertem bevallani, no…) Hatalmas megkönnyebbülésünkre egy háromágyasba raktak minket, gyorsan ki is szúrtuk magunknak a két legtávolabbiabb pontot. Én szorosan az ajtó mellett jelöltem ki a területem és lélekben felkészültem az esetleges menekülésre is.

Na mostmár aztán alvás!


Első vacsi: José és én

Fürdés után lementünk a fogadó éttermébe és bekajáltunk. Nagyon jó volt az étel és olcsó. Az egész 4 napos itt tartózkodás alatt nem volt jobb ételben részünk! Este még felhívtam az idegenvezetőt, hogy tudassam vele szerencsésen megérkeztünk. Thouen-t egyébként a Lonely Planet egyik forumán ajánlották, nagyon tapasztalt és precíz volt, előre le tudtunk egyeztetni mindent.A vacsora után már 8-kor beestem az ágyba, José pedig nem horkolt. Ugye milyen rendes? Ilyen szobatársat mindenkinek!!!


9/28/09

Itthon...

Újra itthon, de azért a részletes beszámolóra még várni kell. :) Addig is íme néhány kép...



9/1/09

The journey starts...

Over the next week, I would travel by bus foot tuk-tuk and minivan on an enthralling cross -country journey from Thailand to Cambodia. Getting there would be half of the fun - the journey is as intriguing as the destination. Only 10 days and counting!!!



8/28/09

Klassz!


Megtaláltam néhány képet, amit még 2005-ben csináltam Japánban. A fenébe is, vissza kell mennem oda...











8/26/09

A három fázis, útiterv és az aranyszabály




Nem tudom miért van ez, de az utazást megelőző érzelmi állapot nálam mondhatni elég labilis. Vajon mások is így vannak ezzel???? Íme a labilis érzelmek három fázisa:


1. Az ábrándozás

Na, ez bizony már akkor elkezdődik amikor hazaérkezem valahonnan és konkrétan máris újra útnak indulnék. Ekkor jön a lázas repülőjegy keresgélés (mára odáig jutottam, hogy összesen 6 repülőjegyeket olcsón kínáló honlapot nézegetek párhuzamosan, így rábukkanva a legjobb ajánlatokra), fórum olvasgatás (ki-hova-merre-meddig) és a nyűglődés ideje, amikor tudom, hogy addig nem fogok megnyugodni, amíg nem égeti egy újabb jegy a zsebem...
A jegynézegetést egyébként már olyan szintre fejlesztettük Kriszta barátnőmmel, hogy kisebbfajta verseny alakult ki köztünk összemérve ' ki talál jobb jegyet' tudásunkat.


2. Én ugyan nem megyek sehova

Ha van szülés utáni depresszió, akkor minden bizonnyal utazás előtti is létezik. Kb. 30 nappal az út előtt rám szokott törni a kétségbeesés, hogy mi a fenének megyek megint, miért nem gyűjtök inkább kocsira, vagy maradok a fenekemen és bulizom el a spórolt pénzem. (Azért ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell hogy valljam az utazási keretem a Szigeten elég durván megcsappant, a kocsi vezetésben pedig mondhatni nem kimagasló a teljesítményem, így marad a tömegközlekedés.)
Ilyenkor az egész baráti társaságom tőlem szenved, próbálnak jó tanáccsal ellátni ("Juci, de hát jó lesz.", "Juci, ezt neked kell eldöntened, de már megvetted a jegyet.", stb.) mígnem valaki ráun a dologra és nemes egyszerűséggel fenékbe billent a hisztiért, vagy Apukám kezdi ellenezni a tervem. Ugyanis egy dolgot mindenki tud a családunkban. Ha rá akarnak venni arra, hogy megcsináljak valamit egészen egyszerűen nincsen más dolguk mint megtiltani nekem. Ezt rendszerint hatalmas ellenszegüléssel és kisebb palota - forradalmakkal szoktam megtorolni, amelyek hatalmas családi balhékban és látványos kibékülésekben végződnek, de hát így szép az élet.


3. Ö'öm Bódottá' :)


Na ez a fázis a lejárt útlevelem meghosszabbításával, vízum ügyintézéssel, szállásfoglalással és részletes úti terv írással telik. A lehető legjobb pedig az a rész, amikor elkezdem számolni, mennyit kell aludni még a nagy napig? Mától számítva 17 - azaz tizenhét - alvás van hátra, ezt pedig már fél lábbal is kibírom.


A mostani terv a következő (de csak nagy vonalakban, tényleg):

Szeptember 12-én indulok Bécsből Bangkokba, ahova másnap reggel érkezem. Innen busszal megyek tovább a thai-kambodzsai határhoz Aranyaprathet-be, onnan a Rongklua piachoz, aztán így tovább, a lényeg, hogy egy elég bonyolult határátkelést (85 taxi, busz, tuk-tuk váltás, vélhetően balhé a vízumügyintézésnél) követően tovább megyek Siem Reap-be. Egy pici, de nagyon otthonos fogadóban foglaltam magamnak szállást, illetve itt találkozom egy idegen vezetővel, aki a következő három napban elvisz mindenféle szuper helyre. Bejárjuk Angkor Wat minden szegletét, (én különösen a Napfelkeltés részt várom :) elmegyünk az úszóvárosra és a Siem Reaptól 13 km-re Nyugatra található Rolous csoporthoz.
17-én irány vissza Bangkokba, ott két napot tervezek maradni (2003-ben már voltunk itt pár napot Apukámmal) majd onnan szeretnék elmenni egy 2 napos trekking túrára Chiang Mai-ba.
Egyébként már készülök: heti kétszer egy kört futok a Margit szigeten, ami még jól is esik ha nem csalok... A túra után ismét tovább állok, szeptember 21-re szól a repülő jegyem Phuket-re, ahol valószínűleg Tony is csatlakozik hozzám, de ezt még nem pontosítottuk. Phuket-re nagyon kíváncsi vagyok, Phi Phi-vel, vitorlázással, főző tanfolyammal, búvárkodással és minden őrültséggel együtt. (De ezt majd meglátjuk az időjárástól függ minden, ami ugye ebben az évszakban nagyon - nagyon esős.) Itt leszek egészen 26-ig, majd este repülök vissza Bangkokba. Azt még nem tudom, hogyan fogom kivitelezni, de szeretnék majd elmenni éjjel a Pratunam piacra vásárolni, másnap reggel pedig irány haza!

No és íme néhány hiper-szuper
aranyszabály, amit Apukámtól (Jancsi tatától) tanultam, de azóta több honlapon visszaolvastam ezért meg is vádoltam plagizálással...

1. Utazás előtt pakold ki az
ágyra a motyódat. Ha ez megvan, tedd vissza a felét a szekrénybe. Nyaralni megyünk, nem divatbemutatóra!
2. Nem viszünk hálózsákot, foglaltunk már szállást!
3. Kisestélyit/magas sarkút/szuper víztaszító túra bakancsot sem viszünk!
4. Úti könyvből elég egy. Ha eddig nem olvastad el a többit, most sem fogod!
5. Nem viszünk teli bőröndöt, mert nem lesz hely a sok-sok ajándéknak.
6. Mindig maradjon nálad egy kis pénz a duty free-re (nagyon fontossssss!).


8/22/09

Amikor elmarad az élménybeszámoló...

Akkor éppen ismerkedem egy Canon 350 D-vel. (Azt hiszem ez a neve, de majd megvizsgálom!) A képeket egyébként Bécsben, otthon és a Szigeten csináltam.

Oh sailor man come take my hand


We buy junk and sell junk


Naschtmarkt


Sziget

Radio barkas

The time in between - Andrea