7/31/11

Mindjárt vége - Malájzia

Esteledik :)
Itt találod Penang vélhetően legpuccosabb éttermét!
Utolsó két napunkat teljes lazulással igyekeztünk eltölteni, szóval napoztunk, úsztunk, sétáltunk és asztalt próbáltunk foglalni egy rendes étterembe,  elvégre csak a szülinapomat igyekeztük megünnepelni. Végre szántunk időt rendesen a családtagoknak való ajándék vásárlásra, mi magunk pedig két kínai rizspapírból készült lámpással és némi csecsebecsével lettünk gazdagabbak. Persze a rizslámpásoknak még nincs helye, de majd a költözésnél kitalálunk valamit. Az ajándék vásárlással kapcsolatban továbbra is az a véleményem, hogy Penang nem egy  paradicsom. Thaiföldön és Kambodzsában az itteni árak kicsivel több mint a feléért már utánad vágják a cuccokat, na és sajnos kezd terjedni a pláza őrület...

Az asztal foglalás elég viccesre sikerült ám... Először az 1885-ben akartunk asztalt foglalni, ami egyébként az Eastern Oriental fantasztikus, de baromi drága étterme. Én majdnem dobtam egy hátast, amikor megláttam az árakat, de biztos, ami biztos alapon szereztünk egy asztalt, nehogy elemórzsia nélkül maradjunk a nagy napon. Hazafelé lázasan számoltunk, hogy mi fér bele a büdzsébe és mi nem, majd jókat röhögtünk magunkon, a  két kis magyar turistán. (Emberem az utazások ideje alatt hollandból magyarrá avanzsál, elkerülvén a lehúzásokat és az erőltetett beszélgetéseket. Tudjátok úgy megy ez, hogy "Oh, you are from the Netherlands, oh Amsterdam, nice place..." majd dupla áron számolnak. Ellenben a magyar, azaz a  kibővített magyar diák verzióval, "Oh Hungary... where is it? Oh... in Europe?" a beszélgetésnek nyomban vége szakad.

Visszatérvén a szállodába további éttermek után kutattam.  A legjobban azt sajnáltuk, hogy a Cheong Fatt Tze házban nem lehetett vacsorázni. Az lett volna a mi helyünk.... Így szóba jött még a 32 at the Mansion és a Penang hegy tetején található David Brown's no meg egy kínai étterem is. Végül a dilemmát én döntöttem el, rájöttem, hogy emberem szép nadrágját otthon felejtettem, az 1885-ben viszont szigorú dress code uralkodik... Maradt a 32 at the Mansion, amit egy cseppet sem bántunk meg. Szépen oda  buszoztunk, majd egy kiváló vacsora menüt kértünk, ami teljesen megfizethető volt. A borok kicsit drágák, de találtam köztük egy Tokaji Aszút is. :) A kiszolgálás hihetetlenül jó volt, sosem volt üres a poharam, a fogások jó időközönként jöttek, nem számított, hogy dugig volt a hely. Melletünk egy kínai üzletember és egy hölgy ült. Ottlétünk alatt 3 üveg bort fogyasztottak el ketten, vacsora és bármiféle étek nélkül. Nem tudom, hogy az ürge éppen le akarta-e nyűgözni a nőt a számomra abszolúte elsőnek tűnő randin, vagy egyszerűen csak alkoholista volt? Mindenesetre a harmadik üveg bor kivégzése után mindennemű támolygás nélkül álltak fel, nem úgy mint én, aki már a második koktél után heherészik és nekimegy mindennek. A vacsora után kiültünk a koktél bárba és ott búcsúztattuk el a napot. Kívánni sem tudtam volna csodásabb szülinapot!

Hazafelé fogtunk egy taxit, a kis kínai totál lazán még meg is állt tankolni egy benzinkútnál. Na gondoltunk, tuti  nincs már semmi pénze szerencsétlennek (Batu Ferringhi-re nem nagyon szerettek kijárni a taxik az út hossza miatt) és biztos annyiért fog megtankolni, amennyiért hazavisz minket. Hát így legyen ötöse az embernek a lottón. Szóval ember kiszál a kocsiból, mi bent ülünk, motor közben persze jár... Nekilát a tankolásnak. Először pár liter V power-t  töltött a kocsiba, majd kipótolta egy kis 95-össel. Mi csak néztünk és vártuk, hogy mikor robban a kocsi... velünk egyetemben. :) Végül megúsztuk a dolgot, és rendben hazatértünk. Útközben beszélgettünk egy kicsit, mesélt a családjáról  majd szóba hozta az unokatestvérét, aki Budapest mellett egy gyárban dolgozik. Először azt hittem, hogy kamu az egész, de fel is hívta a feleségét, aki még a gyárat is megnevezte, szóval jókat derültem én ott a hátsó ülésen, hogy bizony a magyar dumánk ezúttal nem működött volna...

Másnap este indultunk vissza, ezért nagyobb programot nem terveztünk magunknak, én konkrétan a parton próbáltam egy kicsit meggrillezni magam. Az a jó ezekben a szállodákban és a kora esti indulásban, hogy ha szerencsés vagy, nyersz egy extra napot. Általában megengedik, hogy később jelentkezz ki a szobából, vagy ha ez éppen nem  lehetséges, biztos hogy megőrzik a táskáidat tisztességgel, a konditeremben vagy a spa-ban pedig le is tusolhatsz úszás után.
Délután kész lettek az ingek és a nadrág, amit a szálloda szabóságában rendeltünk. Vittünk magunkkal mintadarabot, tökéletes anyagból, két nap alatt kezünkben volt a két vadiúj ing és a nadrág apró pénzért! Ezt a lehetőséget Ázsiában vétek lenne kihagyni, mindenkinek csak ajánlani tudom...

Estére rendeltünk egy taxit aki kb. 50 MYR- ért vitt ki minket a reptérre. Egy óra volt az út. Hiába is, a reptér a sziget másik felén van... Rövid repülőút után már a Bangkoki reptéren álltunk sorba, hogy nekem vízumot intézzünk, azt követően kifosztottuk az ajándékboltok kostolós részét és elvertük utolsó baht-jainkat egy japán étteremben. Már csak a becsekkolás volt hátra, (ezúttal jó helyre, egymás mellé romantikában), majd egy hosszabb repülőút után újra Bécsben találtunk magunkat boldogan és biztonságban, garantáltan európai környezetben.

Miért nem élhetek én Ázsiában? Tetszene... 


Ilyen jó sütőtök levest még nem ettünk...

Bárány steak fokhagyma chips és wasabi majonéz.

Én szerényen csak halat kértem asztalt paradicsommal és valamiféle rakott burgonyával.

Malájziai utunkról itt olvashattok bővebben:
Trópusi Fűszer Kert - Penang, Malájzia
Kek Lok Si Templom, Penang hegy - még mindig Malájzia...
Penang Nemzeti Park - Malájzia
Malájzia - megérkezés


7/27/11

Trópusi Fűszer Kert - Penang, Malájzia

Saját szüret...

Soron következő napunkon kötelező délelőtti sziesztát rendeltünk el magunknak a parton és a medencénél. Jó volt körbejárni egy picit a strandokat, meglesni más szállodákat. Részt vettünk egy Dr. Fish foglalkozáson is, majd csobbani egyet a medencében. Jaj, de mi is ez a Dr. Fish? Hát, remélem most senkit nem ráz ki a hideg ... Dr. Fish nem más mint egy halpedikür. Az ázsiai országokban előszeretettel haszálják ezt a módszert az elfáradt, kemény, szarus talpakra. Szóval a lényeg az, hogy egy jó alapos lábmosás  után belelógatod fáradt végtagjaidat a medencébe, ami tele van apró halakkal (becsületes nevükön Garra rufa and Cyprinion macrostomus). Másra sem várnak ilyenkor ezek az eredetileg Törökországból származó állatok, és egyből megrohamozzák a talpaidat, majd egyszerűen lerágják róla az elszáradt bőrt. Az eredmény: babapopsi puhaságú talpak 15 perc alatt, fájdalom és pedikűrös szike nélkül. Nem viccelek, ez teljesen komoly, mindösszesen egy kis csikizéssel kell számolni. Jobbik felem először idegenkedett a dologtól, de mondtam neki hogy itt az idő, szedje össze magát mert a talpa olyan száraz, hogy abba 3 sarokreszelő is beletörne. Mondanom sem kell, végül neki is tetszett a dolog. Olyannyira hogy a következő héten vissza is tértünk még egy kezelésre.

Dr. Fish-t tehát egy kis napozás és hűsölés követte. Tanulva az indiai kalandból, amikor is gyakorlatilag meggrilleztük magunkat a napon,  most 50 faktoros krémmel próbálkoztunk, én pedig külön szalmakalappal egészítettem ki a felszerelést. Nahát meg is lett az eredménye, alig barnultunk. Köszönjük Vichy... :) Én egyébként a bécsi strandon  utóbarnítottam magam, hogy ne maradjak szégyenben...

Délután a tőlünk csak pár megállónyira lévő Trópusi Fűszerkertbe indultunk. A hely arról nevezetes,  hogy pár lelkes öko turizmusban fantáziát látó ember a helyi munkaerő segítségét igénybe véve  egy régi gumifa telepből alakította ki ezt az oázist. A tényleges munka elvégzése kb.  másfél évig tartott, a legnagyobb kihívást pedig a több mint 500 fajta a trópusi növénynek a természetes környezetben való összehangolása jelentette. A hely megálmodói mindenképpen meg akartak őrizni annyi eredeti őshonos növényt és állatot, amennyit csak lehetett, (bizony, szalamandrával is találkoztuk - mármint azt hiszem az szalamandra volt)  és a víznek is  kiemelkedő szerepet szántak a kertben. A tervező csapat képes volt olyan ügyesen megtervezni  mindent, hogy kisebb tavak és egy mini vízesés várja a látogatókat, a víz csobogását pedig mindenhol hallani...

Szóval nem viccelek, ez a hely maga a paradicsom... Nem csak főzőiskola és kávézó, ajándékbolt üzemel bene, de a házasulandók is kedvelik. (Pánikra semmi ok, a belépés előtt citromfűből készült természetes rovarriasztóval fújnak be). Nagyon gondolkodtunk a főzőiskolán egyébként, de olyan drága volt egy kurzus, hogy este  inkább a jól bevált food court felé vettük az irányt, majd némi koktélozás és romantikus naplementézés mellett elbúcsúztattuk ezt a napot is.

Dr. Fish és emberem. Itt már jóllaktak a halak. :)

A mama kedvence...

Juci kedvence. :) Viccet félretéve, nézzétek csak milyen szép a pad!

Kopp-kopp...

Méretes...

Hinta-palinta...

Akkor most átkelek a mini tavon. Fényképezd légyszi!

Tiszta romantika...

A fűszerkert nagyon közel van a parthoz. Ide is lesétáltunk.

Malájziai utunkról itt olvashattok bővebben: 


7/19/11

Holnap nagy nap, vagyis könyvnap

Tudjátok milyen nap van holnap? Ünnennap. Bizony, ugyanis nem elég hogy három barátosném meglátogat, de hoznak is magukkal valamit. Pontosabban vagy 5 nagy dobozt! Mondtam nekik, hogy saját motyójukat szerényem pakolják, ha jót akarnak. :)

Bizony, itt az idő, a könyveim végre hozzám kerülnek. Az elmúlt egy évben megőrzés alatt voltak Magyarországon, mondanom sem kell mennyire hiányoztak. Hollandiába nem volt értelme vinni őket, na de most... most végre újra találkozunk. Persze könyves szerkrény még nincs, és lévén hogy nem volt mit olvasnom, néhány újabb darab (legalább 15)  is megtalált ebben az évben, dehát mit tehet az ember, amikor az Amazonról fillérekért vásárolhat? Kihagyhatatlan ajánlat, és ahogy apukám szokta mondani: jó lesz majd a gyerekeknek. 


Kek Lok Si Templom, Penang hegy - még mindig Malájzia...

Mosoly a Kek Lok Si Templomban
Neki is tetszett a dolog

Egy újabb nap Malájziában! Az idő ismét szupernek igérkezett (nem csoda, úgy tűnik Malájziában az idő mindig szuper), gyakorlatilag semmi dolgunk nem volt, csak úri módra megreggelizni, majd nekilátni aznapi teendőinknek. 

Reggeli  muszlim módra 

Na és akkor a reggeli... Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy érdekes élményt. Szóval... Tény, hogy Malájziát  eléggé kedvelik a  külföldi muszlim testvérek, lévén hogy a lakosság fele amúgy is muszlim, az országban minden olcsó. Tekintve, hogy nagy és  vaskos pénztárcájuk van,  persze hogy kiskirályokként kezelik őket, amikor a rekkenő 5o fokos sivatagi klímából  családostúl ide menekülnek nyárra. Hogy honnan, azt nem tudom pontosan,  taxi sofőrünk  Szaúd Arábiát és az Emirátusokat emlegette.

No és miben is nyilvánul meg ittlétük? A jobb hoteleket ellepik a habibik és a burkák. Peter nem tudta hogyan reagáljon erre az egész burka dologra, ezért elnevezte a hölgyeket postaládának. Merthogy a postaládán is csak egy bedobó nyílás volt, a nőknél  pedig az aprócska vágás a szemeknek. Képzeljétek, volt aki még kesztyűt is viselt. Hát...  azért melegük lehetett.

Na de a lényeg, hogy nekem az égvilágon semmi bajom sincsen a habibivel, vagy a burkával, jártam több muszlim országban is és én azon a véleményen vagyok hogy emberek vagyunk, alkalmazkodjunk egymáshoz. Értve ezalatt, hogy egy muszlim országban nem fogok elkezdeni csak úgy fényképzeni, mikor muszlimok vannak körülöttem, mert igenis, nagyon sok nő kellemetlennek érzi ezt. Egy szabadstrandon sem fogom bikinibe vágni magam, mert egyszerűen nem illik. Inkább megtartom a bikinimet a hotel medencéjére, ahol teljesen oké a dolog.

Viszont ha már az alkalmazkodásról van szó... utálom, hogy szinte kivétel nélkül pazarolják az ételt!  Minden  reggel ugyanazt a forgatőkönyvet néztem végig a szálloda éttermében: megérkezik a családfő és 3 felesége,  no meg néhány gyerek, halálra pakolják a tányérjukat kajával, és egyetlen egyszer sem eszik meg azt, belecsipegetnek, otthagyják a háromnegyedét, intenek a pincérnek aki eltakarítja a maradékokat, majd fordulnak egy újabb és egy újabb körre. Minden  reggel. Nem tudom hallottak-e arról, hogy a statisztikák szerint napjainkban kb. 925 millió ember éhezik, és több ezer kisgyerek hal meg naponta  egyszerűen azért mert nincs mit enni. Nem okolok én ezért senkit, a muszlimokat sem, de nem tanította meg nekik senki hogy tiszteljék az ételt? Szeretek én is mindent megkóstolni, de mértékkel. Ritkán látni olyat hogy én kidobok valamit, vagy otthagyom a tányéromon. Még élénken él az emlékezetemben India, amikor 5 éves forma gyerekek követtek minket hosszú utcákon át, hogy csak chapati-ra valót adjunk neki. A szívem szakadt meg értük. Vajon gondolt rájuk valaki azoknál az asztaloknál?

 A Penang hegy

Na de a puffogásnak ezennel vége, térjünk a lényegre. Reggeli után ismét harci díszbe vetettük magunkat és nekiláttuk felfedezni  a Penang hegyet és a Kek Lok Si Templomot. Egy jó óra buszozás után célállomásunkhoz is jutottunk. (Időközben buszt kellett váltani a Kotar bevásárló központnál, amit a legegyszerűbben úgy lehet megoldani hogy mondod a sofőrnek, hol szeretnél átszállni egy másik buszra, és ha itt az idő, akkor a buszmegállóban elkezd kiabálni, hogy "Kotar! Kotar! Kotar!", hogy még véletlenül se ragadjon fent egy turista sem  a buszon.)

A Penang hegyre egyébként egy sikló féleség visz fel. Sajnos, (és persze a sajnost csak idézőjelben mondom) a siklót felújították és a régi budai sikló szerűségeket lecserélték néhány baromi modern járgányra. Fő a biztonság. És Ázsiában sosem lehet tudni. Szóval megváltottuk jegyeinket, (3O MYR) sorba álltunk majd feljutottunk a hegy tetejére. Én időközben két ingyen jeges kávéhoz is hozzá jutottam, lévén hogy az automata véletlenül visszaadta a pénzt. Hiába is, nincs finomabb az ingyen dolgoknál!

Sajnos a párás idő miatt a kilátás nem volt az igazi a 833 méter magasságból, de az idő kellemesen hűvös volt, és fújdogált valami szél szerűség is. A hegy tetején találkoztunk  cserkész fiúkkal, láttunk egy hindu templomot és egy mecsetet is, de volt botanikus kert szerűség is, ajándék bolt, food court, és kigyó simogatás is. (Kérdem én, miért akarnak az emberek kígyókat simogatni egy hegy tetején? És hol van ilyenkor az RSPCA ahogy anyukám mondaná? :)

Ja, és egy jó hosszú úton pedig le lehet sétálni a hegyről egészen a Penang-i botanikus kertig. Mivel  dzsungel túrában már volt részünk (lásd Nemzeti Parkos kaland) mi lemondtuk erről a fantasztikus lehetőségről, és leszállíttattuk a fenekünket a siklóval.

A Kek Lok Si Templom 

A kilátós élmény után  fogtunk egy taxit (nehezen, alig lehetett alkudozni velük) és a Kek Lok Si Templom felé vettük az irányt. No hát ez annyira szuper élmény volt, hogy az egész délutánt itt töltöttük. Ez a buddhista templom nem csak Malájzia legnagyobb temploma, hanem  talán egész Dél-Kelet Ázsiáé.  Az építkezésnek 1893-ban láttak neki, és bizony a procedúra még ma is tart. A hely maga tényleg varázslatos, az 10000 Buddha pagodában konkrétan el lehet veszni...

Mivel időközben megéheztünk, elővettük a Lonely Planet könyvet, ami egy a komplexumban található vegetáriánus éttermet ajánlott. Na, elsétáltunk az étteremhez, bekukkantottunk, oké, emberek ülnek az asztalnál, tehát az ételnek jónak kell lennie.  Megérkezett a pincér, jött a menü, tele húsos étellel. Semmi gond! Választottunk némi harapnivalót, és a félreérések elkerülése végett még rá is mutattunk a papíroson!  Pincér bólogat, majd hangosan mond valamit, de nem nekünk. Ekkor jöttünk rá, hogy ez bizony valami vezényszó lehetett és egy szempillantás alatt minden "beépített vendég" felállt az asztaltól és dolgozni kezdett. Merthogy ezek az emberek bizony az étterem alkalmazottai voltak, az asztalnál ücsörgélés pedig egy olcsó trükk volt.

Rafkós kínai vendéglős - naív turisták: 1-0

Nemsokára megérkezett a kaja, ami meglepően a legjobb kínai volt amit a Penangon eltöltött hét alatt ettem. Csak igaza volt ennek a Lonely Planet-nek! A számlával sem vágtak át minket, így én adakoztam egy kicsit a templom perselyébe. Nem sokat, de kellett az érzés.

Folytattuk a sétánkat a templom komplexusban, ezúttal persze már sokkalal kiegyensúlyozottabban, merthogy sikerült feltölteni energia tartalékainkat. Számomra a legkedvesebb dolog egyébként a kívánság fa, és a kívánság szalagok voltak. Mindegyik szín mást jelképez, választasz egyet, ráírod amit szeretnél, majd a fára akasztod. Mi nagyon romantikusan  egymásnak választottunk kívánságot. Jobbik felemnek sok sikert kívántam a karrierjében, ő pedig békét és nyugalmat. Na hát ez annyira jellemző rá! Én és a nyugalom... Azt hiszem a nyughatatlanságommal együtt én is elvesznék. 

Lassan hazafelé vettük az irányt, lesétáltunk a domb tetejéről, de azért láttunk még egy-két furcsa dolgot. Az első a horogkereszt volt, úton-útfélen. Nem tudom, ki mit gondol, de a mai napig értetlenül állok azelőtt,  hogy a náciknak ugyan miért kellett a a swastika-t, a hinduk legfontosabb jelképét, a  horogkeresztet saját jelképükké faragni. Persze ki tudja, lehet hogy Dan Brown erre is tudna valami tuti jó magyarázatot és könyvet gyártani. 

A második érthetetlen, de inkább gusztustalan dolog a teknős medence volt. Ahogy elhagyod a templom együttest, pici bazársorokon visz az utad kifelé. Itt bele fogsz botlani egy nagy belső medencébe, tele hatamas teknősökkel. Egy tábla fel is hívta a figyelmet, hogy nem kéne etetni. Naná. :) 

Régi sikló

Újabb sikló

Legújabb sikló

Találtunk hindu templomot is a hegytetőn.

Kedvenceim, a maláj cserkész fiúk.

Szerintem csak a kígyó nem élvezte a dolgot.

Ima A Kek Lok Si Templomban

Kilátás...

Áldott cserepek a templomban található szuvenír boltban. :) Vallás és biznisz. :)

Kívánság szalagok...

Béke és nyugalom... Ezért még számolunk!

Akkor én most felakasztom a kívánságom!

Mécsesek...

Összességében rendben van a komplexum.

 A  vega kajálda. Látjátok milyen üres?

Itthonra is ilyen cserepeket!

10000 Buddha pagoda...

Sokan vannak, igaz?

Én és a tükör...

Horogkereszt - nemes célra...

Ne etesd a teknőst!

Valaki csak eteti őket ha ekkorák...

A komplexum madár távlatból

Malájziai utunkról itt olvashattok bővebben: 


7/12/11

Hétvége Texelben, Hollandiában - Weekend in Texel!

A világító torony- the lighthouse

Click on the comments button to read the post in English!

Jobbik felem édesapja nemrég töltötte be a hatodik x-et, így dukált neki egy igazi családi ajándék. Nahát ebben az évben ez egy közös hosszú hétvége formájában valósult meg, amit Texel szigetén töltöttünk el.

Texel egy holland kissziget, egyedülálló a klímája, van romantikus világító tornya, dűnés tengerpartja, ami Nemzeti Park is egyben, hét apró városkája tömérdek birkája. Konkrétan van egy fajta amit texel-i birkának hívnak. Ja, és van egy fóka menhely is, ami az ötvenes évek óta működik. Egész jól hangzik, igaz? Ha valaki Hollandiában jár, feltétlenül látogassa meg a szigetet. Mi Bécsből mentünk, így az Amsterdam-i reptérről egyszerűen csak vonatra szálltunk és Den Helder-be utaztunk, ami kb. másfél óra volt. Itt a vasútállomáson felpattantunk a 33-mas buszra (nem nehéz megtalálni, az összes turista erre vár) azzal elmentünk a kikötőbe, és felszálltunk a kompra. Ez utóbbi egyébként félóránként jár és kb. 20 perc a menetideje. A jegy meglepően olcsó, mindössze pár Euro. Hihetetlenül szép hétvégénk volt, sikerült egy takaros és olcsó kis házat kibérelnünk, sokat sétáltunk, nevettünk és amíg a többiek társasoztak.... addig én tanultam. :) Haha, de azért így is nagyon jó volt. Texel kihagyhatatlan, mindenki nézze meg magának és ne felejtse otthon a fényképezőgépét úgy, mint én...


7/8/11

Kókusz torta - Coconut cake




Penang Nemzeti Park - Malájzia

Monkey Beach

A sorban következő napot a Penang Nemzeti Parkjában (rendes neve Taman Negara Pulau Pinang) terveztük tölteni. Oda jutni nem volt nehéz, a szokásos a 101-es buszra kellett felszállni közvetlenül a Batu Ferringhi-i hotel előtt, majd a végállomáson búcsút inteni a buszsofőrnek. A park egyébként Malájzia legkisebb nemzeti parkjának számít, 1181 hektár erdő és 1381 hektárnyi vízterület tartozik hozzá. Ezen az szűkös helyen viszont minden megtalálható: dombos részek, komoly emelkedők, homokos és sziklás partok, erdők és picinke források a tenger part mentén.  A belépés a nemzeti parkba ingyenes (hurrá!), csak regisztrálnunk kellett magunkat mielőtt útnak indultunk.  Azonban érdemes megfontolni egy túravezető bérlését azoknak, akik nem járatosak a túrázásban. Mi ezt nem tettük, azonban a vissza útra intéztünk egy csónakot a romantika végett, ami a part mentén volt hivatott minket kiinduló pontunkhoz visszarepíteni.

Miután kinéztük magunknak a túra útvonalat (több opció is létezik) nekivágtunk. Az eligazodásban segítségünkre volt egy térkép, amit az információs standnál adtak. Gyanakodva néztem a papirost és elmélkedtem a túravezető ajánlásán. A túra tervezett hossza (másfél óra) és a térkép nem voltak összhangban egymással. Először is, hogy a pékben küldhetnének kisiskolásokat egy ilyen hosszú túrára másfél órás célidővel? Másodszor pedig, hogyan lehet ennyi mindent megnézni ilyen rövid idő alatt? Nah, gondoltam nem nekem kellene itt okoskodnom, ha így van a térképen, hát így van. A túra nem volt megerőltető, viszont annál szebb. Az utunk során számtalan kisebb hüllőt és madarat láttunk. Kígyókra is számítottunk, de sajnos semmi, az egyetlen szisszegő hangot Peter adta ki. Ijesztgetni próbált a némber, utána pedig köveket szedni arra az esetre ha támadnának a majmok. Na persze.

Az első állomásunk egy meromiktikus tó volt. (Hmmm...vajon jól írtam, ki tudja?) Nem vagyok szakértő, de úgy gondolom, hogy a lényeg tulajdonképpen az, hogy itt a sós tengervíz és a kisebb patakok és folyók édesvize találkozik, de nem keverednek össze és ezzel egy érdekes közeget alkotnak, alul a sós, felül az édes víz. Itt meg is pihentünk egy kicsit, mert fáradtak voltunk. Innen mentünk tovább és - a térképen jelzettől sokkal hamarabb - elértük a teknős keltetőt, ami 1995 óta működik. Jaj, hát oltári cukik voltak a pici teknősök. Láttunk teknős ketreceket is, védve a fészket a ragadozóktól. Bárcsak este lett volna hogy lássunk esetleg egy  kis akciót is, dehát erre nem került sor.

Na, gondoltam itt a vég és a móló mentén megvárjuk a hajót, ami majd felvesz minket, de jobbik felem erősködött, hogy a túrának itt még nincsen vége, menjünk tovább, hiszen a csónak egy odébb lévő partra jön. Mondtam neki, hogy hát nézze már meg mennyire el van nagyolva a térkép, tuti ez az a móló, ahol felvesznek minket. Nem-nem, menjünk tovább. 20 perc barangolás után a Lost-hoz hasonló dzsungelszerűségben kaptattunk sziklás részeken felfele. Nahát, biztosan nem jó fele járunk, gondoltam, nehezen mennek túl ezen a részen a gyerekek. Na de mindegy, embernek mehetnéke van, hát menjünk, a portán úgyis beregisztráltunk, csak keres majd minket valaki.

Másfél óra erőltetett menet után végre kijutottunk a tengerpartra, móló sehol. Ekkor már ő is rájött végre, hogy nem jó helyen járunk (dehát Kolombusz óta tudjuk, hogy férfi ember nem kérdez. :) Egy helyi maláj család ott táborozott (tényleg, konkrétan sátor tábort vertek a semmi közepén és ruhákat szárítottak mindenhol), ők megerősítették a hírt, miszerint nem jó helyen járunk. No és telefon van-e valakinél? Áh, az nincs. Amúgy sincs térerő errefelé, akkor meg minek? Kisebb férfi diskurzus után azért megállapodás született, némi pénz fejében elvisznek minket a partra, ahol a fuvarunk vár, mondták. Na ennek nemcsak mi örültünk, hanem a gyerekeik is,  hiszen végre történt velük valami.  Mindenki a ladikba be, irány a másik part. Pár perc hajókázás után meg is érkeztünk, gyorsan búcsút intettünk, átmásztunk a másik hajóba és uzsgyi haza, azaz egy megálló még be volt tervezve, a Monkey Beach. Nahát a hajó baromira nem állt meg, a világító tornyot csak madártávlatból láttuk, (én még abból sem, tekintve, hogy nagyon messze volt és amióta ismét iskolás lettem néha elkél ám az okkuláré).  Azonban amint partot értünk, kiderült, hogy nem az eredeti fuvaristánk vett fel minket, mert annak vissza kellett jönnie egy medúza csípte kisiskolással (jujjuj, ez fájhatott). Szóval át a másik hajóba, ami visszavitt minket Monkey Beach-re, majd megegyeztünk, hogy másfél óra múlva újra felvesz minket és visszahoz. A tengerpart tényleg szép volt, és majmokat is láttunk (milyen meglepő) fürödni viszont nem tudtam, lévén a hely tele volt muszlim férfiakkal és burkába burkolt nőkkel. Nem lett volna illendő bikiniben flangálni előttük. De erre a kérdéskörre még később visszatérek, van mit mesélnem. :)

Kissé elnyűtten tértünk vissza kiinduló pontunkra, kiregisztráltunk a Nemzeti Park info pontjánál és a buszmegálló felé vettük az irányt. Busz éppen sehol, a hasunk meg korgott, adta magát a  helyzet, hogy egy helyi talponállóban együnk egy kis Nasi Lemak-ot.  Mennyei volt... komolyan.

Busz időközben megérkezett, és mivel a sofőr is éhes volt, megebédelt tisztességgel, majd tovább indult, velünk a fedélzeten. Baromi vicces volt már az is, hogy a vezető menet közben megebédelt, később meg is állt, hogy vegyen valami szomjoltót.

Hazatérvén lemostuk magunkról a kilónyi homokot, amit a strandról hoztunk haza, meghúztuk a vodkás üveget biztos, ami biztos alapon, majd csobbantunk egyet a hotel medencéjében. Este 8 körül vacsorázni indultunk a food court-ra, bolyongtunk egyet a helyi éjszakai piacon, majd nyugovóra tértünk.

Bejárat... kalandra fel.

Az iskolás csapat jól beöltözve túrára indult. Legalább nem teljesen fekete a szerkó.


Ígéretes tengerpart. Kár a medúzákért.

Nagyobb volt mint az öklöm. Szóval hatalmas.

A meromitrikus tó és a tenger találkoznak.

Én innen nem megyek tovább, kispajtás! - mondta.

Sajnos haza nem vihettünk belőlük.

Teknős ketrec a teknős fészek felett. Reméljük hatásos.

Na, itt kötöttünk végül ki. Azért szép volt.

Az a  bizonyos extra fuvar. Hiába is, a gyerekek is jönni akartak.

Eredetileg kettőnket vittek volna. Egy perc múlva már a hajón volt az egész család. :)
Malájziai utunkról itt olvashattok bővebben:
Mindjárt vége - Malájzia