Malájzia - megérkezés

Az esti géppel indultunk Malájziába, ezúttal az Eva Air által ajánlott jegy volt a legolcsóbb. 11 óra Bécs-Bangkok távra készültünk, én nagyon bátran elhatároztam hogy a repülő út alatt majd a szakdolgozatomat fényesítgetem, ezért a kézi poggyászomban a nyomoronc "Jogvédelem az EU-ban" könyv, meg a jogszabály gyűjtemény lapult. Nagy volt ám az elhatározás és szoros a határidő. A duty free-ben gyorsan bevásároltunk egy üveg vodkát gyomorfertőtlenítésre, majd irány a fedélzet. Ott derült ki, hogy a gép két sarkába akartak ültetni minket. Erre száj görbül, könyörgő tekintet elővesz, nehezen, de végül csak lett egymás mellett helyünk a többi 422 utas között. Az egyetlen hátulütő az volt, hogy nem sokkal előttünk néhány igen ittas osztrák férfiember tanyázott, verték a balhét és már felszállás után rögtön követelték a sörüket. A magasság és a pia azért szerencsére megtette a hatását és békében elaludt mind a négy.

Reggel 11 körül érkeztünk meg Bangkokba, itt ért az első meglepetés. Mivel Malájziába az Air Asia-val utaztunk tovább én direkt megnéztem a Thai nagykövetség honlapját, kell-e nekem vízum, ha csak tranzit utas leszek. Mindenhol az egyértelmű nem választ találtam. Na a nagy fenéket nem. Ha nem közvetlen járattal mész, tehát fel kell venned a csomagodat, azt nem lehet megoldani úgy, hogy ne menj keresztül az útlevél és vízum ellenőrzésen. Még szerencse,  hogy a reptéren lehet igényelni, így a probléma két óra alatt megoldódott, addig izgultunk egy kicsit. Aki tehát hasonlóan utazik, mint mi az emlékezzen erre: ha olyan járattal mész, ahol eleve nem tudnak becsekkolni a végső állomásodig, kell a vízum. Az én esetemben ez a lecke kb. 10000 Ft-ba került. Jobbik felem megúszta, mert a hollandoknak még mindig ingyenes a vízum, ahogyan még két éve az a magyaroknak is volt.

Vígasztalást jelentett viszont, hogy az Air Asia járata Thaiföld felett végig a tengerpart mentén repült és úgy csodálhattam meg a szigeteket, mintha valami sétarepülőn ültem volna. Nekem nagyon tetszett a dolog. :) Rövid repülőút után érkeztünk Penang szigetére, amit a Kelet gyöngyszemeként emlegettek anno. Követve a Lonely Planet és egyéb fórumok utasítását, helyi tömegközlekedésre vetettük magunkat, ami elvileg háztól-házig, a mi esetünkben a Batu Ferringhi-i szállásunking volt hivatott  az utasokat repíteni.

 A busz totál jó volt, légkondi rendben, tisztaság rendben, de minden nyomorult sarkon megállt, így a kb. 30 percesnek saccolt út közel két órán keresztül tartott. Farkas éhesen és ingerülten estünk be a hotelbe 6 óra környékén, meglepődve fogadtuk, hogy jobb szobát kaptunk, mint, amit eredetileg foglaltunk. Gyors lepakolás és a vodkás üveg meghúzása után az első indiai kajáldába vezetett utunk. Insteni volt a kaja, helyi viszonylatban viszont drága... food court-ra kellett volna menni, de elcsábítottak minket az illatok.

Egy kiadós alvás és szállodai reggeli után másnap reggel Georgetown-ba indultunk, - ismét busszal, de ezúttal az út csupán 20 percig tartott -, hogy körbejárjuk a gyarmati negyedet, majd a kínait és az indiait. Ez elég soknak hangzik, de megfelelő kondival, sok vízzel, és némi elemórzsiával teljesen kivitelezhető a dolog.  A nap fénypontjai egyértelműen a Cornwallis erőd, a Penang múzeum és a Cheong Fatt Ze ház voltak. Ez utóbbi egyébként arról híres, hogy a tulajdonosa egy szegény kínai hakka családból származó férfi volt, aki bámulatos karriert járt be élete során, hatalmas mezőgazdasági üzleteket bonyolított le. Az üzletember halála a után keserű sors várt a házra, az idegenvezetőnk elmondása szerint voltak évek, amikor több tíz kínai család lakott ebben az épületben, teljesen lelakva azt. Majd egy kínai házaspár megvásárolta az épületet és hatalmas felújításba kezdett, aminek  eredményeképpen a hely elnyerte 2000-ben az UNESCO világörökség címet. A hely egyébként továbbra is annak felújítói tulajdonában van, vendégházként, esküvők és rendezvények színhelyeként szolgál. Az idegenvezető pedig maga a tulajdonos, szóval minden kérdésünkre választ kaptunk. :)

A ház után még estig a kínai és indiai negyedekben bandukoltunk, illetve ellátogattunk a Kapitan Keling mecsetbe is, ami a legrégebben, az 1800-as években alapított mecset a városban.

Este 9 körül fáradtan tértünk vissza a szállodánkba, majd gyorsan a food court-ra siettünk, ahol megkóstoltam életem első Char Kuay Teow-ját... Isteni volt!

Fort Cornwallis, az erőd

Világító torony az erődben

Maradt itt egy ágyú a hollandoktól... 

A híres Eastern Oriental hotel. Megittunk egy kávét itt. Mást úgysem tudtunk volna kifizetni. :)

Cheong Fatt Tze háza. Mesébe illik.

Kék házként is emlegetik. Nők nem vehettek részt a festésben. Állítólag terméketlenséget okozott.

Esteledik a kínai negyedben.

Kapitan Keling mecset - felújítás alatt.

Az indiai negyedben.

Mi ezúttal nem utaztunk riksa taxival. Mások igen.

Világörökség. Mondom én...