10/30/09

Harmadik és negyedik nap Kambodzsában és Thaiföldön (Kedd és Szerda)

A Főzősuli


Én, Narell a két főszakács és Mattie


Banánfa levélből készül az amok tányér

Én tudtam, hogy nem kívánkozom vissza Angkorba az utolsó napon (tömény kulturális sokk ugyebár), viszont szerettem volna azt minél színesebben eltölteni. Reggel 8-kor indultam a fogadó által szervezett főzőiskolába. Jött értem a szakácsnő, aki tök jól beszélt angolul és első lépésként kivitt magával a piacra, ahol minden reggel frissen szerzik be a zöldségeket és húst. Mindent végigmutogatott. Hihetetlen szag és szín kavalkád volt ott... Hűtő, az nincs. Amit nem adsz el aznap, azt megszárítod szabály él. A bevásárlás után mentünk az étterembe, aminek a tetején az oktatás működött. Itt ismerkedtem meg egy haláli rendes és kedves ausztrál házaspárral Narelle-el és Mattie-vel. 5 hetet töltöttek Ázsiában, Thailföld, Kambodzsa és Laosz volt az uticéljuk. Friss tavaszi tekercset, khmer curry-t és tápiókás sütőtök desszertet csináltam. Mindent szuperül elmagyaráztak, sokat nevettünk és hülyéskedtünk. Még órákig ott maradtunk és ökörködtünk, meséltünk egymásnak a tapasztalatokról, ki-mit csinált, merre járt és a többi. Fantasztikus élmény volt. Nem csak az ételek elkészítése, hanem az új barátok akiket ott ismertem meg...Kb. 1-kor értem vissza a fogadóba, majd egy gyors kambodzsai kávé és délutáni pihenés után tuk-tukba szálltam, hogy elmenjek egy helyi kis gyárba, ahol a sok szép kézműves dolgot gyártották a helyiek. Az a neve, hogy Les Artisans D'Angkor-Chantiers Ecoles, be lehetett volna iratkozni egyébként egy workshop-ra, de mivel rendkívül okos módon ebéd környékén mentem, mindenki aludt. Na attól azért mág körbevezettek és nagyon jól éreztem magam...


Festés után ebből lesz a kiskosár

Estefelé értem visssza, elmentünk még ajándékokat vásárolni és aztán pedig a pillangós étterembe vacsorázni. Sajnos délután esett az eső, a pillangók pedig aludtak...

Irány Bangkok!

Másnap reggel 1/2 8-ra érkezett meg a taxi. 2 óra alatt a határon voltunk, teljesen jó időt futottunk. Találkoztunk egy amerikai párral, akik szintén Bangkokba tartottak és $30-ért béreltünk egy légkondis taxit, aki elvitt minket a Khao San road-ra. Kb. 3-4 órán keresztül utaztunk, kicsit szűkösen és vacogó fogakkal: a légkondi vagy nagyon működött, vagy egyáltalán nem. Az amerikai lány valamitől szörnyen kivolt, végig kötözködött a pasijával és elég idegesítően viselkedett. Én személy szerint szívesebben mentem volna egyébként busszal, igaz az megint hosszú lett volna és kényelmetlen, de mégis...

Délután érkeztünk meg a Bangkokba, elbúcsúztunk José-val én pedig fogtam egy taxit, aki elvitt a szállodába. A szobám nagyon frankó volt, azzal kezdtem hogy 1,5 órán át áztattam magam és igyekeztem kipihenni az út fáradalmait...

Késő délután elindultam megnézni néhány Wat-ot, az utcán pedig megismerkedtem egy idős kínai származású tanárnővel, aki nagyon jófej volt. Elmentünk együtt enni némi noodles-t. Megmutatta, hogy mit figyeljek, ha az étterembe megyek: ha kint van egy tábla rajta egy zöld tállal és egy aláírással, az azt jelenti hogy ott jól főznek.

Wat Saket és a Khao San road

Harangok a Golden Mount-nál

Még zárás előtt odaértünk a Wat Saket-ba, aminek a fő látványossága az 1800-as években épült Aranyhegy. Az arany chediben Buddha földi maradványait őrzik, a tornyából pedig gyönyörű volt a kilátás Bangkokra. Este még elmentem a demokrácia emlékműhöz és a Khao San road-ra. Tele volt turistákkal és iszonyú koszos volt... Ettem egy kis thai palacsintát vacsorára, meg pad thai-t, ami egy könnyű tésztás étel, aztán megalkudtam egy motoros taxissal aki haza vitt a szállodába. Nagyon féltem ahogy süvítettünk a forgalmas úton!


Második nap Kambodzsában (Kedd)

Angkor nemzeti park és a taposó akna múzeum


Angkor... ne mondd hogy nem szép...

Ismét korán keltünk, indultunk Angkorba. A második nap már azért nagyobb rutinnal ment, nem is fáradtunk ki olyan hamar. A nemzeti park egyébként tele van kisebb-nagyobb helyi éttermekkel, ahol dupla annyiban kerül minden étel. Kéz kezet mos alapon megy a dolog gondolom, az idegenvezető bevisz az étterembe, ezért kap némi jutalékot a tulajtól utólag. Ezért is van az, hogy a turisták nagy része egyszerűen visszamegy ebédelni Siem Reap-be. Én nap közben nem akartam különösebben bekajálni, ezért inkább csak gyümölcsöket ettem amiket előzőleg a piacon vásároltunk. Nem láttam egyébként olyan idegenvezetőt, aki együtt evett volna a turistáival. Általában ők más, helybélieknek szánt étkezdében ettek, ahol az ételek - nem viccelek - nekem ötször jobban tetszettek.


És még ezernyi ilyen szép hely...

Hazafelé bementünk a taposó akna múzeumba, amit egy régen katonaként szolgált kambodzsai férfi, Aki Ra alapított. Hú, hát teljes volt a kiakadás. Először is, soha többé nem pisilek az út mellett... Másodszor pedig... Le a kalappal ezelőtt a férfi előtt. Kambodzsában ma is több ezer taposóakna van a föld alatt, az erdőben, települések környékén, még Angkor is tele volt velük. De a helyet és környékét már megtisztították. Senkinek sincs fogalma arról, hogy vajon még mennyi időt venne igénybe minden akna felszámolása. Ezeket az aknákat a vietnámi hadsereg és a vörös khmerek ásák el anno. Maga Aki Ra arról mesélt a róla készült dokumentum filmben, hogy már gyerekként tudta, hogy kell elásni őket, katonaként pedig százakat telepített ő maga is, mígnem a 90-es években elkezdett részt venni az aknamentesítésben. A múzeum 2001 környékén jött létre, elég sokan látogatják és adakoznak is, így támogatva például azoknak a gyerekeknek a felnevelését, akik például az aknák által sérültek meg, vagy veszítették el a szüleiket. A honlapjukat egyébként megtalálod itt.

Bringára fel!


Juci és színben passzentos bringája

Délután négy körül értünk vissza a fogadóba. Az én esti tervem a biciklizés és egy masszázs volt. Tudom, nem volt valami felelősségteljes dolog bringát bérelni, mert a közlekedés az maga a káosz. Jobb oldalon vezetnek mint mi, viszont baloldalai közlekedésre tervezett kocsikat, amit Thaiföldön szereznek be olcsó pénzért. A fogadónak volt egy csomó bringája amint a vendégek használhattak, így hát komótosan nekivágtam a délutáni túrámnak. Először a kis utcákban mentem, hogy szokjam a girbe-gurba, aszfalt nélküli utakat, aztán ahogy telt az idő egyre bátrabb lettem. Gondolkodtam Jancsi tata biciklizési szabályainak alkalmazásán (tedd ki a kezed arra, amerre fordulsz), amit természetesen itt senki sem alkalmazott, de úgy gondoltam hogy ha látják hogy nem egy helyi ül a bringán és kalimpál, akkor jobb eséllyel indulok a túlélésben. A dolog be is jött, a nap végére csak úgy süvítettem... Eltekertem az Old Market-hoz, ahol a helyiek vásároltak. Volt ott minden: hús, zöldség, helyi talponálló kajáldák, ruha, játék, kézműves dolgok. Hihetetlenül élveztem! Egyedül a bicikli letámasztásával volt gondom, ugyanis ez egyáltalán nem ment... Folyton meg kellett kérnem egy férfit, hogy segítsen de irtó rendesek voltak, az egyik még vigyázott is rá, amíg én sétálgattam a sorok között. Nem vagy igazán bátor, ha nem eszel a helyiekkel, szóval kinéztem magamnak egy jó kis talponállót. Na itt azért nem voltak annyira hozzászokva a turistákhoz, így kézzel-lábbal mutogattam, valamint összeettem mindenféle dolgot (kicsit rosszul is lettem a végére...). Az új kedvenc a sticky rice volt. Ez egy nagyon egyszerű étek, banánlevélben gőzölik az édes, ragadós rizst. Aztán ittam zöldbab turmixot, amihez mézet adtak és zöldséges tésztát. Hihetetlen jó érzés volt a helyiekkel enni, ők pedig csak mosolyogtak rajtam nagyokat. Már tele voltam, amikor megláttam egy árust, aki valamiféle labdákat sütött a wokjában. Nem tudtam elképzelni mi az, de ezt is megkóstoltam: egy rizstésztából gyúrt, korianderrel és spenóttal megtöltött gombóc volt, amit wokban sütött meg a szakács és valamilyen édeskés szószba kellett mártogatnom... Mennyei manna....


Családi biznisz: apa és fia


A piacos nézelődés után tovább álltam, igyekeztem egy nagyobb féle-fajta kört tekerni, hogy lássam mi-merre van. Megkerestem a pillangós éttermet, amiről egy könyvben olvastam. Gondoltam elmehetnénk ide az utolsó estén, afféle búcsúvacsoraként. Nagyon tetszett: több száz színes pillangó lakik a kertben és miközben a vacsorádat eszed és szürcsölöd a kókuszlevet, körülötted repkednek. Aztán eltekertem egészen ki, az Angkor National Museum-ig. 8 óra körül érkeztem vissza, csak egy percre pihentem meg, mert jött értünk az idegenvezető, aki elvitt minket egy helyi bárba "sörözni". Mint kiderült, minden este itt eszi a fene. :) Én persze sört nem ittam, csak a nagyon csípős rák salátába kóstoltam bele. Így utólag már látom, hogy nem kellett volna... :)
10 körül értünk haza, még megnéztem az emaileket a számítógépes teremben (nagyon tuti, lehetett skypeolni is, meg minden) és beájultam...


10/14/09

The Chinese Culture Festival

The Chinese Culture Festival


To celebrate the 60th anniversary of the founding of the People's Republic of China the Chinese Culture Festival opened on the 13th September in Budapest.

On Monday I went to the Madách theatre with my colleagues to watch the performance of the China National Ethnic Song and Dance Ensemble. We had a great time however the opening speech was quite long. :) When the show was over we gladly accepted the invitation for the gathering (Chinese food - yahoo!) and I have a bet on it that we were the last guests to leave...

As several works of Chinese artists will be displayed in an exhibition called "Ink, Not Ink," in which the artists show a bold contemporary interpretation of the ancient art we are planning to visit the Museum of Agriculture as well this weekend.

The festival features a variety of activities including films,exhibitions and dance programs and will run until the end of the year so please do not miss it!


10/9/09

Az első nap Kambodzsában (Hétfő)

Tuk-tuk, kocsi vagy bicaj


José első lépései Angkorban...

Reggel elég korán keltünk, jött is az idegenvezető és 8-kor elindultunk Angkorba az összkomfortos tuk-tukkal (választhattuk volna ugyan a légkondis kocsit is, de az szerintem illúzió romboló lett volna, vagy a bicajt, ez pedig kegyetlen, nem beszélve arról délutánra a legjobb kondiban lévő fiatalok is szinte mindig feladták és hazafelé tuk-tukkal szállíttatták haza a járgányokat. :)). Jaj hát a tuk-tuk vezetőnk külön szám volt. Ha láttatok már édes pofát... Különösen az ülés alatti titkos tároló tetszett: itt volt a hűtőtáska tele hideg vízzel és törülközővel. Hiába az esős évszak, eső egy csepp sem esett és egész végig verőfényes napsütés és irdatlan meleg kísért minket. Én egyáltalán nem bántam a dolgot, lelkiekben mindennapos esőre és rossz időre készültem a délnyugati monszun miatt, José-ról viszont patakokban folyt a víz és minden második sarkon meghalni készült szegény (na a monszunról azért lesz egy érdekes sztorim...).

1 napos - 3 napos - 1 hetes


Angkor Wat

A nemzeti park egyszerűen csodálatos volt. Volt egy külön épület, ahol belépőt lehetett váltani. Az 1 napos belépő $20 - szerintem biztos hogy a japánoknak találták ki- és tényleg!!!!!!!!!!!!! Nem elég hogy még itt is folyton csapatokban rohantak, de volt néhány elvetemült japán nő, akik Angkort magas sarkúban Cucci táskával és színben harmonizáló ernyővel igyekeztek felfedezni.... A 3 napos belépő $40, ilyet váltottunk mi is, ezzel meg tudod nézni a Nagy Körút főbb templomjait, a Rolous Csoportot és a távoli északiakat is. Nem tudom kik voltak annyira elszántak hogy 1 hetes belépőt vettek $60-ért, valószínűleg a francia turisták, az idegenvezető szerint nem csak a majdnem száz éves fennhatóság, hanem a régészeti munkák és a jó kulturális kapcsolatok miatt vannak annyian.

Angkor Angkor Angkor


José lába+Angkor Wat :)

Azt hiszem órákat tudnék írni magáról az épületkomplexumról, de nagy vonalakban talán elég lesz ennyi: Angkor (ma úgy hívják, hogy Angkor Nemzeti Park) egy ősi, khmer templomokból álló város Kambodzsában, Siem Reap-től úgy 9 kilométerre. Ez a hely volt a 9. században létrejött hatalmas méretű khmer királyság központja. Az uralkodók gyakorlatilag jöttek - mentek és hol hozzáépítettek a komplexumhoz, hol leromboltak belőle egy részt ettől lett ez az egész komplexum ilyen sokszínű, ahol a lehető legtermészetesebb módon keverednek a hindu és a buddhista templomok egymással. Anno nem csak ezek a bizonyos templomok álltak itt, a helynek állítólag fénykorában közel egymillió lakója lehetett. Csak összehasonlításként mondom, ezzel a számmal magasan lekörözte a világ korabeli európai városainak a lakosságát - hanem minden más, csak ugye az idő vasfoga elpusztította ezeket a fából készült épületeket. A khmer uralkodók hatalmas templomokat építtetett maguknak, amelyeket annak az őket és országot védelmező istennek szenteltek, akivel haláluk után egyesülni kívántak.

Angkor leghíresebb épülete Angkor Wat (angkor = főváros, wat = templom) és tehát a legfontosabb: Angkor nem egyenlő Angkor Wattal, mert annál sokkal több és nagyobb. Angkor Wat-ot II. Szurjavarman építette azért, hogy halála után Visnu Istenhez térjen meg. A hely a hindu vallás szimbólumait hordozza magán, összekapcsolja a földi és az égi világot. Teraszos felépítésű és a négy világtáj felé lett tájolva. Angkor Wat-ot egyébként a világ egyik legnagyobb - ha nem a legnagyobb - vallási célú épületeként tartják számon. A hely maga csodálatos gonddal lett megépítve, még az utolsó kövön is találtunk valamilyen díszítést, amiben lehetett vagy egy órát gyönyörködni... Sajnos a hely az uralkodó halála után egyből romlásnak indult: ebben közrejátszott a természet és az emberek is. Idővel a khmerek áttértek a buddhizmusra, a fővárost pedig Angkor Thom-ba helyezték át. Nehéz elképzelni, de a hatalmas komplexum az 1400-as évektől kezdve hanyatlásnak indult. Köszönve a fosztogatásoknak és a háborúknak a régió lassan elnéptelenedett az épületek magukra maradtak. Habár sosem volt lakatlan, de a helyet lassan benőtték a fák és azok gyökerei, az épületek nagy része pedig konkrétan összedőlt.

Sok mese és mítosz terjeng arról, hogy vajon kik is fedezték fel a dzsungelben lévő templomokat. Van akik azt mondják, hogy a portugál misszionárius kereskedők már a 16. században is jártak itt, mások pedig Henri Mouhot, a francia természettudóst , vagy Louis Delaporte-t emlegetik. Én már annyi féle dolgot olvastam, hogy magam sem tudtam mit gondoljak. Rá is kérdeztem az idegenvezetőtől, aki erre egy nagyot röhögött (!) és azt mondta hogy Angkort nem kellett felfedezni, mert a khmer-ek mindig tudtak róla, de ha azt kérdezem, hogy kinek köszönhetik azt, hogy mára már az egész világ tud erről a helyről, akkor azok egyértelműen a franciák. És tényleg. A 20. század elején a francia EFEO régészei kezdték meg Angkorban az első régészeti kutatásokat, ők kezdtek hozzá a restaurálásokhoz. Megannyi ország küldte oda egyébként az embereit, jelenleg is folynak feltárások és restaurálások egy csomó helyen. (Az idegenvezető is részt vett egyen az egyetem alatt, gondolj csak bele ez azért ez elég tuti.... Megkérdezik tőle, na és mit csináltál a suli alatt? - hát tudod, van ez a hely, Angkor, csupa rom meg minden, hát ott járkáltam a régészekkel... :) Egy-egy helyszínt egy-egy ország vett a védelmébe és küldte el restaurátorait, régészeit hogy végezzenek feltáró munkákat. Vannak amerikai, ausztrál, japán, indiai projektek és úgy emlékszem hogy van egy kelet európai is... Sajnos a nemzetiségre nem emlékszem, de ezt nagyon büszkén mesélte az idegenvezető... (cseh? szlovák? lengyel?)

Na szóval az egész napot a Nemzeti Parkban töltöttük, délután 5 óra felé értünk vissza a vendégházba irtó piszkosan és fáradtan. Nem akartam, hogy akár egy perc is kárba vesszen, ezért a gyors tusolás után elindultunk az éjszakai piacra. Ez a piac gyakorlatilag a délután Angkorból hazatért turistákból él, késő estig nyitva van. Ehetsz, ihatsz, szórakozhatsz és természetesen vásárolhatsz is. Volt egy hangulatos kis bambusz bár (úgy hívják hogy Island Bar), itt vacsoráztunk. José hamburgert evett (mondtam neki hogy őőőőőőőőőőrült!!!) én amok-ot. Nagyon jó volt. Vásárolgattam is egy picit, José egy órára alkudozott, nagyon aranyos volt! Picit később bejelentkeztem egy khmer talpmasszázsra kemény $2-ért. Irtó jó volt, el is aludtam egy kicsit. Hoztak teát és gyümölcsöt is, szóval megvolt a habzsi-dőzsi... Mivel José hamarabb visszaindult, egyedül nekiindultam, de eleredt az eső és futni kezdtem. Annyira esett, hogy egy perc alatt megteltek a girbe-gurba földúton a gödrök vízzel, közvilágítás meg nuku, így csak a mellettem elsuhanó motorosok és tuk-tuk-ok adtak valami fényt, hogy el ne tévedjek. A nagy sietségben sikerült persze tovább mennem mint kellett volna, ettől persze egy kicsit megszeppentem. Nagy szerencsém volt: egy, az úton lévő fogadónál egy tuk-tuk-os kidobott két amerikai srácot és amikor megkérdeztem hogy hol vagyok akkor egy nagyot mosolygott és mondta hogy üljek be, vége a műszakjának és hazavisz. Haza is repített seperc alatt és amikor adni akartam neki némi pénzt nem fogadta el, csak annyit mondott hogy nincs baj a közbiztonsággal, de azért legközelebb egyedül, sötétben és esőben ne...
José persze otthon volt, azt hiszem valami foci meccset nézett és spanyolul káromkodott (azt hiszem vesztésre álltak). :) Mondanom sem kell, már kilenckor elaludtunk...


Készültek a gyertyák...


10/6/09

A nulladik nap Kambodzsában (Vasárnap)

Pénteken már az útravaló motyómmal mentem munkába, és ebéd után rohantam is a Keletibe hogy elérjem a délutáni vonatot Bécsbe. Péntek estére még beiktattunk egy kis iszogatást, hogy másnap könnyebben menjen az alvás a gépen, de ezúttal tényleg időben lefeküdtem aludni. Másnap időben kiértünk a reptérre, a hosszadalmas búcsúzkodás után pedig becsekkoltam. Szombaton 11-kor szándékozott indulni a járat Moszkvába, onnan pedig tovább. Azért csak szándékozott, mert én - a nagyon szőke - nem vettem észre hogy időközben kaput változtattak, ugyanis teljesen lefoglalt a wifi es az ipodomról való email küldözgetés durván hangos zenehallgatással megspékelve. Jól van na, viszonylag új a motyó… Aztán bemondták a hangosba, hogy menjek ide és ide és máris minden rendben volt. Moszkvában nem volt semmi gond, vettem is némi vodkát az esetleges fertőtlenítésre, ellenben egy iszonyatosan régi géppel repültünk tovább Bangkokba, se tv, se rádió…. Semmi. Milyen jól is jöttek az új filmek az ipodon! Na hát ezzel teljesen le voltam foglalva szinte végig, sajnos a szomszédok is mert egyszerűen rázkódtam a röhögéstől. A Rockhajó egyszerűen fergeteges, aki nem látta még, azonnal nézze meg!


Bangkokból Aranyaprathetbe

Másnap reggel 8-ra érkeztem Bangkokba, siettem is a csomagokkal, mert el akartuk érni még az utolsó délelőtt induló buszt Kambodzsába. Taxiba vágtam magam, ami elvitt az északi buszállomásra. Írtam José-nak (ő a kolumbiai srác, akivel együtt mentünk Kambodzsába) hogy induljon el, úton vagyok. Az út megszervezésében nagyon sokat segített a Travelfish nevű honlap. A Bangkokból Kambodzsába való átjutás minden lehetséges útját-módját naprakészen leírják, esküszöm jobban működik a lap és a hozzá kapcsolódó fórum, mint bármi amit valaha láttam. A fórumon üzeneteket hagynak az emberek egymásnak, így kisebb csapatok verbuválódnak, akik együtt kelnek később útra, így sokkal olcsóbb és biztonságosabb az utazás... José-t tehát így ismertem meg és a megbeszélt időben vártuk egymást az állomáson. A busz nevetségesen olcsó volt és elég tiszta. A mellékhelyiségbe nem kell menni, főleg nem akkor, amikor már tele a busz és 5 órája úton vagy, gondolom mindenki el tudja képzelni a körülményeket... Nagyon élveztem az utat, a régi ismerős szagokat (nem tudom jobban megfogalmazni, nekem Thaiföldön a levegő illata egyszerre meleg, édes és büdös) és hiába voltam talpon már elég régen, nem tudtam elaludni olyan gyönyörűségesnek láttam mindent! A buszon mellénk szegődött egy 40 év körüli svájci hölgy - a nevét sajnos elfelejtettem, José pedig elfelejtette - aki szintén egyfelé jött velünk. Vele együtt tuk-tuk-ot fogtunk, majd elindultunk a határra.

Aranyaprathet - Poipet (a határnál)

Minden úgy történt, ahogy azt a fórumon megírták: hiába mondod a sofőrnek, hogy egyenesen a határátkelőhöz vigyen, megpróbál "eltéríteni" és egy kamu helyhez vinni, ahol beadják neked a mindenféle - fajta mesét a vízummal kapcsolatos problémákról és megpróbálnak meglovasítani némi pénzzel. Cserébe elintézik a vízumodat (ami neked is kb. 5 perc, vagy éppenséggel semmi ha a neten megigényelted az elektronikus formáját) és rádsóznak még valamit. A tuk-tuk eltérítést követően csak-csak visszajutottunk a határátkelőhöz, ahol még egy dán sráccal is találkoztunk, így mentünk tovább négyen.

Hatalmas felismerés volt, hogy az európai útlevéllel úgy bántak, mint a hímes tojással: nem nyaggattak, faggattak gyorsan ment a dolog, míg szerencsétlen José-val mindig volt valami problémájuk, és ez nem vicc! Azt mondta, ő már hozzászokott, hogy még az útlevelében is narkót keresnek… Hihetetlen...

Alig értünk át a határon, a svájci hölgy máris lealkudta a taxit, amibe viszont nem nagyon akaródzott beleférni a sok csomagnak és a négy utasnak, de nem akartuk otthagyni a dán srácot mert esteledett, turista a határon meg egy szál sem, különben is már hét hónapja úton volt teljesen egyedül… maradt hát a csoportos nyomorgás, de egyáltalán nem bántam, a srác a 2 órás úton végig szórakoztatott minket a hátizsákos történeteivel.

Amint Siem Reap-be értünk, a taxis átadott a helyi tuk-tuk szövetségnek (maffiózók :)), hogy vigyenek a szállásra, akik persze megpróbáltak minket mindenféle dologra rábeszélni az étteremtől kezdve az idegenvezetőig a napi sofőr bérlésen keresztül, de sikerült őket rövid úton lebeszélni a dologról és rendben megérkeztünk a fogadóba. Totál kellemes csalódás volt a hely ahol megszálltunk, ugyanis én az interneten keresztül foglaltam le a szobákat, de a honlapjuk elég gyenge volt. Általában fordítva szokott ugye lenni, honlap tuti - szállás katasztrófa, na de ez maga volt a paradicsom! Íme a honlap: Golden Temple Villa.

A kisebb probléma csak akkor kezdődött, amikor be akartunk jelentkezni. Mondták, hogy nincs több szoba. Mire én mondtam, hogy foglaltunk kérem szépen, a neten. Na akkor a palikám izzadni kezdett, de nagyon. Én kezdtem elveszíteni a türelmem (nem alvás, éhség, tiszta ruha hiánya) mire kibökték hogy kiadták a két egyágyas szobát, menjünk a két ágyasba. Frankó. Bátor vagyok, meg minden, tüzet is gyújtok ugye ha kell, meg bemászom a kapun, amikor a többiek kizárják magukat, de azért egy szobában aludni egy fiúval, akit életedben először látsz?! Hát őszintén megmondom nem tudom, ki volt jobban megijedve, José vagy én, mindenesetre nem volt mit tenni… (ezt azért otthon nem mertem bevallani, no…) Hatalmas megkönnyebbülésünkre egy háromágyasba raktak minket, gyorsan ki is szúrtuk magunknak a két legtávolabbiabb pontot. Én szorosan az ajtó mellett jelöltem ki a területem és lélekben felkészültem az esetleges menekülésre is.

Na mostmár aztán alvás!


Első vacsi: José és én

Fürdés után lementünk a fogadó éttermébe és bekajáltunk. Nagyon jó volt az étel és olcsó. Az egész 4 napos itt tartózkodás alatt nem volt jobb ételben részünk! Este még felhívtam az idegenvezetőt, hogy tudassam vele szerencsésen megérkeztünk. Thouen-t egyébként a Lonely Planet egyik forumán ajánlották, nagyon tapasztalt és precíz volt, előre le tudtunk egyeztetni mindent.A vacsora után már 8-kor beestem az ágyba, José pedig nem horkolt. Ugye milyen rendes? Ilyen szobatársat mindenkinek!!!