11/10/09

Az út vége: Thaiföld, Kambodzsa

Először is ahogy Deda mondta "az öndicséret büdös" és "minden szentnek maga felé hajlik a keze", de azért én most jelképesen megveregetem a saját vállam, hogy végre valahára befejeztem ezt a beszámolót és remélem hogy Deda nem haragszik érte rám.

A phuketi reptéren várnom kellett pár órát, de túléltem. Aztán hajnalban érkeztem a bangkoki reptérre ahonnan Vasárnap reggel 10 órakor indult tovább a gépem. Ha átutazóban vagy és az éjszakát itt kell töltened, egy cseppet se félj. A reptér telis tele szupermarketekkel és kávézókkal, amelyek egész éjjel nyitva vannak. Unatkozni nem fogsz, pénzt költeni... Hát, talán igen. :) Hajnalban mellém ült egy Szaúd Arábiából származó srác, Suliman. (Hogy máshogy hívhatnák??? :)) Hogy elüssük az időt kártyázni kezdtük, közben persze beszélgettünk mindenféléről. A srác egy éve New York-ban tanul angolul és a azóta nem látta a családját. Minden héten beszél velük és megtudta, hogy az egész család Phuketra megy nyaralni. Gondolta meglepi őket és nekilátott repülőjegyet keresni, de a legolcsóbb, amit talált New Yorkból Honkongba szólt, onnan elrepült Bangkokba, Bangkokból pedig Phuket-ra. Nem semmi...

Szóval egész hajnalban nevettünk (kártyázni továbbra sem tudok) és beszélgettünk, nagyon gyorsan elrepült az idő. Reggel bementünk a Starbucks-ba és megreggeliztünk, aztán indult Suliman gépe. Nagyon örülök hogy megismerkedtünk, azt hiszem pont az ilyen váratlan és hirtelen jött beszélgetések teszik igazán különlegessé a hátizsákos utakat.

Tízkor indult tovább a gépem Moszkvába, a duty free boltban sajnos Bacardi akció volt (hopp, plusz két liter alkohollal gazdagodtunk) így ismét gyarapodott csomagjaim száma.Moszkvában film nézéssel és olvasással múlattam az időt, aztán (felkészülve a nehéz napokra és a váratlan vendégseregre) vettem még egy üveg Baileys-t.Hajnalban érkeztem Bécsbe, ahol legnagyobb meglepetésemre nemcsak apukám, hanem az egyik testvérem is várt. Olyan jó volt ám... és milyen hamar véget ért...

Hát íme az út vége... Azért nehéz volt ám megírni... Főleg azért, mert annyi minden történt velem... Az a helyzet, hogy minél többet utazom, annál nehezebb hazajönni, nekem pedig egyre kevésbé hiányzik az itthon eltöltött idő. A testvéreim, Samu kutya, Jancsi tata fejcsóválása ("Kislányom, már megint miért???...") és anyukám csendes sóhajtozásai viszont igen. De valahogy nekem az itthon mindig ott van, ahol éppen jól érzem magam. Nem tudom milyen érzés hónapokig úton lenni és szinte minden nap más helyen ébredni ahogy azt a dán srác tette akivel kambodzsai határon találkoztam, de biztos nem lehet rossz, különben már rég hazarohant volna az anyukájához. Egyszer szeretném én is megpróbálni, tényleg...


11/9/09

Egy hét Phuket :)


Jó kis tengerpart...

Ez azért így elég jól hangzik, igaz? Vasárnap reggel a reptéren kezdtem. Mivel csak 15 kg-os csomagra volt kalibrálva a jegyem, tudtam hogy valamit ki kell találnom, tekintve hogy már Kambodzsában sikerült durván bevásárolnom. Egyetlen szerencsém az volt, hogy a kézi poggyászt nem nézték, így némi pakolgatás után sikerült megúsznom a túlsúlyt. Egyébként az Air Asia-val repültem, napi 6 járatuk van Phuketra, kihagyhatatlanul olcsók és jók! Nem akartam én csalni egyébként a túlsúllyal, mert amikor megveszed a jegyed már előre be lehet kalibrálni ezt, csak én éppen azt hittem hogy nem lesz itt még problémám a csomagjaimmal. Kora délután megérkeztem a reptérre, ott beszálltam egy minibuszba, ami 200 Baht-ért elvitt minden utast a szállodáig. Teljesen jó és kulturált volt. Senkinek sem ajánlom a taxit, tekintve hogy 800-1000 Baht körül kóstált az ára...

A szálloda, ahol megszálltam nagyon szép volt, de eléggé elment a kedvem mindentől, amikor megláttam a hatalmas állványokat: felújítás folyt éppen... teljes kiborulás és mécses törés következett, amikor a szobámban fulladozni kezdtem a festés utáni hígító szagtól... Ilyet még sosem csináltam és nem is vagyok büszke rá, de szobát cseréltettem... Aztán mégegyszer szobát cseréltettem. No és akkor három a magyar igazság, a harmadikkal már minden rendben volt. Körbe jártam a helyet, megtaláltam a kondi termet, a szaunát, gőzkabint. Elmentem futni, aztán úsztam egy kicsit, ettől meg is javult a kedvem....

A kiharcolt lila szoba :)

Ami csúcsszuper volt egyébként a szobámban, az a fürdőszoba volt: a fürdőnek nem volt zárt fala a szoba felé, csak egy elhúzható üvegfal, szóval az esti filmet a fürdőkádból néztem. :) Küldtem is tesómnak egy sms-t hogy sz...r az élet. :) A szálloda egyébként a Sugar Palm Resort and Spa, elég menő hely. :)Az én képeim Phuketről nem sikerültek valami fényesen ezért ide is a szálloda honlapjáról leszedett darabokat teszem, előre is ezer bocsánat...

Az étterem, egyszerűen csúcsszuper...

A hétfői reggelinél már minden gondom elfeledtem: annyira zseniális volt a konyhája a szállodának hogy valami hihetetlen... Jókat ettem, nincs is rá szó mennyire... így hát kellett is a napi konditerem. (Jelzem, 5 km-es távomban rekordot döntöttem!) Kata Beach strandja egyébként nagyon jó volt, szuper hullámokkal és telis-tele fiatalokkal. A barnuláson kívül a szörfözésen is gondolkodtam, mígnem másnap rászántam magam és elmentem a szörf tanfolyamra. A helyi szörf oktató nagyon kedves volt, próbált kímélni is, de megmondom őszintén hihetetlen fájdalmas ez a szörf dolog. Ennyi sós vizet még életemben nem nyeltem, nem beszélve a paprika vörösre égett hátamról. Aznap éjjel a hasamon aludtam három vizes törülközővel a hátamon. Szerdára már sikerült kétszer felverekednem magam a deszkára, ami leírhatatlan érzés volt! :)

Csütörtökön beborult kissé, ezért ezen a napon reggel Phuket városba indultam egy helyi járatos kisbusszal. Sok látnivaló nincs egyébként, én a piacon vásárolgattam konyhai felszereléseket és ajándékokat. Este átmentem Patong Beach-re (hihetetlen mekkora volt itt a nyüzsgés), sétálgattam és megint vásárolgattam.

Pénteken délelőtt esett az eső (úgy látszik tényleg létezik az a monszun ugye... ), ezért a betervezett búvárkodás helyett reggel elmentem a héten már vagy harmadjára masszíroztatni, sőt beiktattam még egy pedikűrt és egy manikűrt is. Totál odavoltam... Délután aztán sétálgattam, majd visszamentem egy helyi árushoz akinél már 3 napja alkudoztam egy selyem ágynemű készletre. Végre megszereztem!!!! Feladta a harcot! Juhéjjjj! A szobában aztán nagy hévvel ki is bontottam, de persze nem tudtam visszacsomagolni.

Szombat volt az utolsó napom, igyekeztem hasznosan eltölteni. Egész nap Karon Beach-en lógtam, sétáltam a parton, nézelődtem, napoztam és úsztam. Megnéztem itt is és Kata Beach-en is egy csomó kisebb-nagyobb szálláshelyet.


Nászutasok mekkája: the Baray Villa

Voltak nagyon durvák is ! Hát először is, ha házasodni akarsz és nászutas helyet nézel, ide kell jönni: The Baray Villa. Ezen az a hely a Sawasdee Village nevű komplexumban található, vadonat új volt és meseszééép... Tetszett még az én hotelem "testvére" is, a Malisa Villa is. Búvároknak tuti jó hely és személyes kedvencem pedig a Bamboo House volt Karon Beach-en. Legközelebb ide jövünk. :)
Az egész napos nézelődés és csatangolás után még utoljára elmentem a partra fürödni, aztán kijelentkeztem a szállodában. Irtó rendesek voltak egyébként velem, be kell hogy valljam. Este 7-re jött értem a minibusz, indultam a reptérre... Hogy mi is történt a majdnem egy napon át tartó hazaúton azt majd elmesélem, vicces volt. :)


11/2/09

Bangkok (Csütörtök Péntek és Szombat)

A hold süti

Csütörtök reggel egy jókora reggelivel indítottam a szállodában. A terv az volt, hogy elmegyek egy a közelben, a kínai negyedben található iskolába ahol többek között szakács- cukrász tanfolyamot tartottak. A helyet Peo, az előző nap megismert nyugdíjas kínai tanárnő mutatta meg. Nagyon élveztem a dolgot. Először is ott volt legalább 10, már felnőtt korú cukrász tanítvány, akiknek az alig 150 centiméter magas tanárnő egész nap csak dirigált és dirigált. Amikor pedig a táblához fordult, mindenki összesúgott, hát komolyan mondom majd megpukkadtam a nevetéstől, újra az általános iskolában éreztem magam. Csoki tortát és hold sütit (Mooncake) gyártottunk. A többiek megkísérelték elmagyarázni nekem a hold süti legendáját, de nem igazán fogtam a dolgot… Volt valami homályos sztorijuk a gonosz mongol uralkodókról és a kínai lázadókról, miszerint a furmányos kínaiak ezekbe a hold sütikbe rejtegették a szuper titkos üzeneteket (ki-hol-mikor lázad) és küldözgették egymásnak. Na mármost én ezt nem értettem. Miért nem a szerencse sütibe? Alakja-formája sokkal jobban megfelel, nem?! Lényeg a lényeg, a csoki torta elkészítése könnyű volt, nem úgy, mint a hold sütié amivel konkrétan mindannyian megszenvedtünk. A számomra leginkább kiábrándító az volt, hogy szárított, sózott tojássárgája került a közepébe, a tésztájához pedig durian lisztet használtak fel. Irtó büdös volt, nekem már itt elment az étvágyam. Maga a gombóc gyúrogatás, kisgömb- nagygömb csinálás azért vicces volt, sokat nevettünk. Amikor ez megvolt, akkor pedig egy fa formába kellett belepréselni a tésztát, ami már magában mintázott volt, ütögetni kellett jobbra balra és a végén kijött belőle a mintázott tetejű sütit. Na ezt sütöttük meg. Nem tagadom, jól nézett ki, meg minden de az íze… Huh.

A cukrász óra végeztével Peo még körbevitt a suliban, volt ott bőrdíszműves szakkör, rajzóra és varró tanfolyam is… Megebédeltünk egy közeli helyen, aztán elbúcsúztunk mert én indultam a Jim Thompson házhoz.

Jim Thompson háza

A legegyszerűbben egy csatorna taxival lehetett ide eljutni, a hoteltől a Mahachaci Road-on kellett a csatornáig lesétálnom. Magát a csatorna taxizást nagyon élveztem, hiszen Peo megmutatta, hol kell felszállnom (nem mondhatnám, hogy Bangkokban jól meg van szervezve a tömegközlekedés, de erről majd később :) a kis jegyszedő kalauznak pedig ráböktem a térképen a helyre, ahova igyekeztem így amikor megérkeztem, kalimpálni kezdett. Teljesen egyszerű...Megy ez nekünk. Gyönyörűséges volt a hely, nagyon jól éreztem magam!
Jim Thompson egyébként egy legendás selyemkereskedő volt, akinek tradicionális thai háza különleges művészeti gyűjteménynek ad otthont. A selyemipar II. világháború utáni fellendülése neki köszönhető, halála után (titokzatosan eltűnt szegény) háza múzeumként maradt fenn, és felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat találhatóak benne. A helyről bővebben itt!



Juci és a Jim Thompson múzeum

MBK és vacsora a kínai negyedben

Mikor itt végeztem, elindultam az MBK-be. Nem messze ugyanis a háztól, közel a magasvasúthoz körülbelül 4-5 bevásárló központ van egymás hegyén-hátán. Egy ipod tartozékot kerestem, természetesen nem sok sikerrel, mert akárhova mentem, már mindenhol elfogyott. Egyik helyről egyébként a másikra irányítottak, így történhetett meg hogy röpke négy napos ottlétem ellenére Bangkok mondhatni összes bevásárló központjába elmentem. (Pantip Plaza, Siam Center, Central World Plaza, stb.) Este 8 körül már elegem lett a bevásárlósdis tömegből és fogtam magamnak egy motoros taxist, aki elvitt a Kínai negyedbe. Süvítés, kocsi kerülgetés és hatalmas fékezgetés után meg is érkeztünk. Nem mondom, hogy nem őszültem meg egy kicsit, de volt valami nagyon vagány ebben a motorozásban... A kínai negyedben van egyébként a legjobb és a legnagyobb tenger gyümölcsei választék. Egymást érik az éttermek és az utcai árusok. Igyekeztem olyan helyre menni, ahol jó sokan voltak. Fésű kagylót vacsoráztam és kókuszlevet ittam... Nem is ecsetelem tovább! A hazajutás egyszerű volt. Rögtönzött idegenvezetőm még előző nap elmagyarázta, hogy vannak bizonyos buszok, amikre egészen nyugodtan felszállhatok, mert körbe-körbe mennek a városban és nem lényeg hol tévedek el, a busz előbb- utóbb hazavisz. Hát így is történt kérem szépen! Annyira élveztem, hogy a helyiekkel utazhattam és amikor le akartam szállni nem volt más dolgom, mint kalimpálni, vagy egy lámpánál leugrani a nyitott ajtajú buszról... El sem tudom mondani milyen jó volt.


Péntek az átverés napja!

A pénteki reggeli után felszálltam a szállodám közelében lévő 56-os buszra. Ez elvitt egészen a Khao San Road-ig, ahol meg akartam keresni a reptérre tartó buszt. miután ez megvolt, elindultam a Királyi Palotához szépen komótosan. Gondoltam ráérek, nemzeti ünnep ide vagy oda, megpróbálom a dolgot, hátha nyitva. A bejárattól 50 méterre kalimpálni kezdett egy a öltönyös- mappás, nyílván a palotához tartozó férfi, mondván hogy nem jókor jöttem, ünnep van, délután kettőkor nyit ki a palota, addíg nézzem meg ezt és ezt. Mondtam neki, hogy nem hiszem de köszi, mire ő hogy, de ma olcsóbb a tuk-tuk, menjek el a Márvány Templomhoz és a Smaragd Buddhához. Mondtam neki, hogy ezeken a helyeken már jártam. Mire előállt egy újabb verzióval. Egye-fene, gondoltam. Tuk-tuk-ba be, repültünk is már a Big Buddhához. Szép volt, jó volt, de különösebben nem érdekelt. Big Buddha után közli velem a sofőr, hogy menjek már be egy boltba, ezért ő benzin utalványt kap, nem kell venni semmit. (eszembe jutott, hogy sokszor üzletelnek így a turistákkal, már-már meg is szántam...) Végül az ürge egy ékszerboltba vitt, méghozzá pontosan oda ahol Jancsi tatával 5 éve voltunk.

Big Buddha

Ahogy beléptem, megismertem a helyet és nevettem is magamban: szegény Jancsi tatát itt megkopasztottam egy gyűrűvel, ami azóta is a kedvencem. De vásárolni eszem ágában sem volt. Kimentem pár perc múlva, mondtam a tuk-tuk sofőrnek, hogy üzlet letudva irány a Márvány templom. Nahát a zsivány nem oda vitt, hanem egy szabósághoz. Kissé felment bennem a pumpa, tekintve hogy nem ez volt az egyezség, de mivel amúgy is akartam kosztümöt csináltatni, bementem. 5 perc múlva üzletből ki, mondtam az sofőrnek hogy mostmár aztán nagyon rendes voltam vele, vagy visz a Márvány Templomhoz vagy viszont látásra. Itt kezdődött a hiszti: jaj ne, csak még egy bolt, itt nem maradtam elég hosszú ideig, nincs benzin jegy, éheznek otthon a gyerekek és a szokásos duma. Ahogy ott álltam a déli tűző napon hirtelen eszembe jutott egy rész a könyvből, amiben pont arra hívják fel a figyelmed hogy a Királyi palotánál lévő öltönyös-álruhás férfiak így etetnek be, pont ezzel a szöveggel, pont ezen a módon és én BEKAJÁLTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!! A nagy etetésnek pedig pont az a vége, hogy miután elmentél a tuk-tuk-ossal minden üzletbe, egyszer csak otthagy a semmi közepén. Haditervet váltottam és megmondtam a hapsinak hogy vagy márvány templom, vagy viszlát. Ha hiszitek, ha nem, hirtelen elfelejtett angolul. Erre én tüntetőleg ülve maradtam, legkisebb jelét sem mutatva az együttérzésnek. Szemétnek éreztem magam, irtó szemétnek, de muszáj volt. Az ürge csak elvitt a Márvány templomig, amikor pedig kiszálltam, tudtam, hogy nem fogok visszamenni hozzá. :(

A márvány templom

Hát ez van. A márvány templom továbbra is nagyon szép, ezen az épületen egyébként már érződött az európaiasság: tele volt festett üvegű ablakokkal. Ahogy a kertben sétáltam, észrevettem, hogy csak gyűlnek és gyűlnek a helyiek piros pólóban és fel-le masíroznak. Nem volt nehéz kitalálni hogy tüntetés lesz....Aztán pedig azt sem volt nehéz kieszelni hogy innen nagyon gyorsan le kell lépni... Motoros taxira pattantam, akit megkértem hogy vigyen el a nemzeti könyvtárig. Nem volt messze egymástól a két hely, kb. 3,5 km. Elég sok időt töltöttem el arrafelé, a könyvtár után még sétálgattam, bementem egy internetezőbe hogy hazatelefonáljak, majd elmentem a virág piacra. Szuper volt. Tudtam, hogy közel a kikötő, és az eredeti tervnek megfelelően el akartam sétálni egészen a Thewet Express hajóállomásig, hogy szépen lecsorogjam a folyón a Királyi Palotáig a naplementében, majd ott busz és haza... de a terv nem jött be, konkrétan elkapott a monszun.


Monszuuuuuun!

Annyira durván esett az eső, hogy a halak kisodródtak a partra, az állomáson mindneki kapaszkodott valamibe vagy valakibe, engem pedig nejlon zacskókkal próbált takargatni egy helyi árus. Amikor jött a hajó, akkor pedig szaladtak velem hogy fel tudjak szállni. Annyira csúszott minden, hogy majd beleestem a vízbe... Na ezzel az esővel fel is adtam az utolsó kenetet a kis zara papucsomnak... viszont egy dolog miatt nagyon is megérte: itt készítettem el az út szerintem legjobb fotóját...Kb. 1 óra múlva értem haza, bőrig ázva és vacogva. Egész éjjel esett...


Szombat

Utolsó napom igyekeztem lazán eltölteni. Ismét a Khao San road-on kezdtem, ugyanis kíváncsi voltam hogy milyen szállodákat találnék a környéken. Nem mintha a választásommal nem lettem volna megelégedve, mert a Miramar Hotel, ahol megszálltam nagyon jó volt: közel mindenhez, tiszta, modern, nevetségesen olcsó, ráadásul deluxe szobát adtak nekem a sima helyett. :) Úgy voltam vele, hogy ha legközelebb jövünk, akkor legyen ennyi előnyünk hogy élőben láttuk a helyeket. 5 éve, amikor Jancsi tatával voltunk itt a nagy jövés-menésben és programozásban sajnos ilyenekre nem volt idő, na de most...
Elmondanám, legalább 10 szállodába/panzióba/ifjúsági szállásra mentem el. Lelkiekben már előre felkészültem a mocsokra és nem is csalódtam sajnos pozitívan! Mindenkinek melegen ajánlom a tripadvisor-t, hihetetlen gagyi és koszos helyeket láttam. Na egyébként nem voltam szívbajos, mondtam hogy meg szeretném nézni a szobát, meg is mutatták szó nélkül, a lazább helyeken pedig a kezembe nyomtak egy kulcsot hogy intézzem magam. :) Két hely volt, ami nagyon elnyerte a tetszésem, az egyik nevére nem emlékszem, a másik viszont ez volt: Villa Cha-Cha.

A szálloda nézegetés után elmentem egy helyi utazási irodába, hogy promó anyagot gyűjtsek a különböző, Bangkok és környéki utakról. A Khao San road tele van jobbnál- jobbnak tűnő kis irodákkal, de egy dolgot tudni kell: mindig be van ígérve a tuti, de végül sosem úgy sül el. Semmi értelme ezekre az utakra befizetni, te magad is el tudsz intézni mindent. A helyi busz és vasút közlekedés pedig korántsem olyan rossz! Én Chiang Mai-ba szerettem volna eljutni illetve érdekeltek a bringás utak Bangkokban. Nagyon jó ötleteket és anyagokat kaptam. Ha legközelebb visszajövünk lesz miből mazsolázni, de magunk szervezzük továbbra is, ez fiksz!
Innen indultam tovább és az egész délutánt az előző napra betervezett Királyi Palotában és a Wat Pho-ban töltöttem. Továbbra is szép volt... Nem történt semmi különös, kivéve egy dolgot: A Wat Po-nál az egyik épület tetőszerzkezetét újították fel, sorban álltak a gyönyörű mázas cserepek. Gondoltam milyen tuti ajándék is lenne hozni egyet valakinek, szóval elkezdtem kíváncsiskodni. Na, ennek az lett a vége hogy elvittek egy monk-hoz, aki némi adomány cserébe megáldotta a cserepet és kikérdezett Magyarországról. Eléggé meglepődtem, amikor megkérdezte hogy mi a helyzet Budapesten? :)
Utolsó estémen ismét a kínai negyedben vacsoráztam. Chilis-spenótos kagylót ettem, mennyei volt... komolyan...


Vienna and Baden

There are several things to do in Vienna: you can go shopping to Maria Hillfer strasse, spend a day in the Prater Amusement Park (don't miss the Big Wheel) visit the St. Stephan's Cathedral and the Schönbrun Castle or simply taste the lovely hot wine...

However all we wanted Saturday night was to spend a special night out and hit the Jackpot in the Grand Casino, Baden. :) It is not hard to guess what happened next: we played all our money. Nor the armbandit, neither the rulett helped. (It seemed to be nearly impossible to predict where the ball would land...) We really had a great time and enjoyed it a lot but I still can't get over why I didn't play my lucky number???

The Leopold Museum

Edward Munch: The scream

To do something 'useful' we visited the Leopold Museum at te Museum Qarteer on Sunday to see the exhibition called 'Edvard Munch and the Uncanny'.The exhibition contains works ranging from the late 18th century (Piranesi, Goya's Caprichos) up to the early 20th century. It costs just 10 Euros and there is a discount available for students under 28. The collection is well hung, with lots of space to see things properly. All of the signs are in English as well as German and I saw some hungarian people walking around! :) There are several other exhibitions during the year so it is always worth to go there.