Jaipur a lehető legfrankóbb hely ~ Juci útja

Nyüzsög a rózsaszín város, imádjuk

Sorban következő állomásunk Jaipur volt, amit rózsaszín városnak is szoktak nevezni. Útikönyvem szerint ennek nagyon egyszerű oka, hogy a XX. század elején az egyik maharadzsa annyira a kedvében szeretett volna járni a Jaipurba látogató walesi hercegnek, hogy mindent rózsaszínűre festetett a tisztelete jeléül. Indiában különös figyelmet fordítanak erre, minden színnek megvan a maga jelentése: a sárga a menyasszony színe és távol tartja a gonoszt, a piros a szenvedélyé és az érzékiségé, a kék Krisna színe, a zöld a termékenységé, végül a rózsaszín a vendégvárásé.

A vonat mint eddig mindig, most is pontosan érkezett és kevéssel négy órával az indulás után már várt is minket a haveli egyik sofőrje a következő felirattal a kezében: 'Mr. Judi'. Na gondoltam, ez én leszek! Legnagyobb örömünkre egy Tata Ambassadorral jött értünk, végre kipróbálhattuk, nagyon tetszett és az ülések szuper puhák voltak. Megmondom őszintén, én számítottam rá, hogy ezúttal sikerült tényleg nagyon jó áron egy gyönyörűséges helyen szállást foglalni, de ami itt fogadott... le voltunk nyűgözve. Nem beszélve a wifiről a szobánkban, amit utoljára csak Delhiben élvezhettünk. Tudom, internet függő vagyok, de dolgozom a problémán...

Az első szárim és a Szelek Palotája

Mivel nagyon fáradtak voltunk a hajnali kelés miatt, megebédeltünk a haveli éttermében aztán pedig a szálloda medencéjében henyéltünk egész délután. Este elindultunk felfedezni a rózsaszín város bazárjait és a Szelek Palotáját. Mivel elég késő volt már és nem volt alkalmas az időpont a hely meglátogatására, elmentünk mellette. Én annyira nem voltam lenyűgözve, az épület vörös homokkőből készült, öt emelet magas és ezernyi ablakát kőből faragott rácsok díszítik, amin keresztül az udvartartás hölgyei anno az utca forgatagát vizslathatták. Meg kell, hogy mondjam, Jaipur volt az első hely, ahol volt kedvünk vásárolni. Sokkal tisztább volt ez a város, mint azok, amiket eddig láttunk, a bazársorok is rendezettebbnek tűntek. Én nagyon szerettem volna egy szárit és papírsárkányokat, mindkét dolog volt dögivel. Betértünk jó néhány boltba az óváros forgatagában, mindenhol nagyon előzékenyek voltak velünk, végül pedig hosszas, ámde kellemes alkudozás után megvettünk egy gyönyörűséges szárit, aminek a használatát el is magyarázta az eladó férfi. Megjegyzem, hiába próbáltuk el ötször és tanította Petert, este már nem ment egyedül a szári kötözés, végül segített a Google és a wikiHow. Megvacsoráztunk a tetőteraszon, ami elég csendes volt, vendég alig, de paródiába illő jelenet volt bőven. Az egyik pincérről és a tandori kemencénél tüsténkedő szakácsról ugyanis lerítt, hogy nem indiaiak. Nem csak a külsejükön látszódott egyébként, hanem az egész viselkedésükön. Sokkal gyorsabbak és leleményesebbek voltak, pattogtak és sertepertélek. Mint kiderült, Nepálból érkeztek (óóóó... talán jövőre ide is eljutunk!) Szóval a nepáli szakács megpróbálta megtanítani a tandori kemence használatára indiai munkatársát (aki vélhetően nem szakács volt). Nem vagyok egy szaki, de tényleg nem tűnt különösebben nehéznek, minden a gyorsaságon múlott. A tanítgatás eredménye: egy darab indiai kéz leégetett szőrrel, három beejtett naan kenyér, és a tandori csirkém enyhén szétégetett verzióban. Tudom, van aki ezen teljesen felháborodott volna, de mi különösen jót nevettünk, csakúgy, mint mindenki más az esti műszakból és eszünkbe sem jutott leszúrni őket. (Ellentétben egy - nem mondom meg milyen nemzetiségű, legyen elég annyi, hogy nagydarab, hangos és sűrűn kérdezi hogy tudsz-e angolul? - hölggyel, aki oltári botrányt vert ki a recepción, amikor véletlenül eggyel több pólóját mosták ki a kelleténél; került ez mindösszesen átszámolva 50 Forintjába. Ja és még azt is hozzátette, hogy 'Listen guys, it can't go on like this anymore'. Na mi van, a lecseszés után hirtelen haverok is lettek, vagy micsoda? :))

Jaipur palotája és a Borostyán Erőd

Másnapra nagyon sok programot terveztünk, így hát korán indultunk. A szállásunk előtt a "program menedzser" (igen, jól olvassátok, ott még olyan is volt) folytatva az előző napi, cseppet sem meggyőző hadjáratát megpróbált minket rábeszélni, hogy béreljünk ki egy angolul beszélő sofőrt, aki egész nap furikáz minket a városban 1600 Rúpiáért. Mondanom sem kell 5 perccel később megalkudtunk egy riksa taxissal, Ali babával 300 Rúpiában, aki szintén mindenhova elvitt minket. Erről jut eszembe, hogy Ali baba büszkén mutogatta nekünk vendég könyvét, amibe egy magyar pár is írt előzőleg. Mi is írtunk pár sort, és megígértem neki, hogy a blogon be fogok számolni a vele töltött egy napról. Ha esetleg valaki szeretné megtalálni őt, akkor kószáljon az Umahid Mahal környékén és keressen egy újszerű, rózsaszín riksa taxit, igazán kedves és tiszta a sofőrjével. :)

Utunk során a Jaipur-i palotát néztük meg először, ami mongol és a rajhastani építészeti stílus ötvözésével épült. A palotán belül számos múzeum van, van ruha kiállítás, fegyver csarnok, helyi kézművesek, és bábosok. A palota után a Borostyán Erődhöz indultunk, ami a várostól kb. 10 km-re található a Jaipur-Delhi vonalon. Az erőd megközelítésének több módja van: elefánt hát (az évnek ezen részében nem hemzsegnek Dumbóék a környéken, csak egyet láttunk), dzsipp (a lusta turistáknak) és a két szép lábad. Gondolom nem meglepő, hogy mi a legutóbbit választottuk ami mindösszesen 10 percig tartott. Amint felérsz a komplexumba egy hatalmas tér fogad. Itt el lehet fordulni egyből jobbra, itt találod a Kali templomot. Ez csak azért érdekes, mert itt egészen 1980-an áldoztak kecskéket, de aztán betiltották. Aztán pedig lehet folytatni tovább a sétát a maharadzsa egykori lakóhelye, a győzelmi terem, a pihenő rész és a zenana (női lakosztály : )) felé, amit nagyon érdekesen úgy terveztek meg, amikor a maharadzsa a csajok felé veszi az irányt, azt bizony ne lássa senki.

Leleményes férfiak: 1 - Jóhiszemű hárem lányok: 0

Jai Mahal és a Nantraj étterem

A Borostyán Erődtől naplemente környékén indultunk vissza, hogy Jaipurba visszatérve megállhassunk a Jai Mahal-nál, más néven a Tavi Palotánál, ami a Man Sagar tó közepére épült a 18. században. A tavat egyébként mesterségesen hozták létre, és a palotát sajnos meglátogatni nem lehetett. Eléggé elhagyatottnak tűnt, de biztos vagyok benne, hogy anno kiváló és kényelmes otthonként szolgálhatott az uralkodónak és családjának a nyári időszakokban. Érdekes, hogy a monszun évszak és az esőzések megérkeztével a palota egyes részei egyszerűen víz alá kerülnek, ettől az egész még extrémebb és drámaibb lesz. De láthatóan ez az indiaiakat korántsem zavarta annyira, mint minket a Sárgán (szülővárosom, Szeged hétvégi házas, nyaralós része a Tiszán), mi több Ali baba aznapi önkéntes idegenvezető + sofőr kombónk elmesélte, hogy az utóbbi 3 évben annyira szegényesek voltak az esőzések, hogy volt olyan nyár, amikor üresen állt a tó. A sűrű napi program után másra sem vágytunk, csak hogy megvehessük másnapi vonatjegyünket Pushkarba és vacsorázzunk egy kiadósat. Na, ezen a ponton egy életre megjegyeztük, hogy vasárnap kora délután bezár a jegyiroda, tehát másnap reggel korán kellett mennünk az állomásra, hogy még elérjük a vonatot. Lassan elkezdett cseperegni az eső, Ali baba pedig elvitt minket a Nantraj étterembe, amit a helyi program magazinban néztem ki. Igazán finomat vacsoráztunk és a pincérek is nagyon kedvesek voltak, de legnagyobb meglepődésünkre az épületnek nem volt konkrétan ablaka. Csak tükrök és művirágok, de az mindenhol. A vacsora után hazatértünk és összepakoltunk. Sajnáltuk, hogy csak ennyit lehettünk Jaipurban, igazán megért volna még pár napot és még megannyi vásárlást, aki arra jár, szánja rá az időt.

Még többet Indiáról:
Delhiben az élet
Delhi - ami hátramaradt :)
A Keoladeo Nemzeti Park
Fatehpur Sikri és Agra