Udaipur, India velencéje víz nélkül

Hihetetlen színkavalkád

Délután kocsit rendeltünk a fogadóhoz, aki elvitt minket az Ajmer-i vasút állomásra. Jött velünk a fogadó egyik embere is, de 5 perc után megállította a kocsit és mondta hogy nagy baj van. 'Mi a frász megint?' - gondoltam. Hát a probléma az volt, hogy mi légkondis kocsit kértünk és a légkondi alig ment, szóval ha gondoljuk akkor visszamegyünk és hoznak nekünk egy új kocsit. Mondtuk, hogy rá se rántsanak, 16 km-ért nyilván meg tudunk tenni lehúzott ablakkal. A sztori végéhez hozzátartozik, hogy amikor megérkeztünk a vasútállomásra a hapek elővette a pénztárcáját és vissza akarta adnia a különbözetet! Annyira meglepődtünk ezen a gesztuson (Indiában sajnos ilyenféle korrektséget eddig nem nagyon láttunk), hogy mondtuk neki, tartsák meg és tegyék a fogadó borravalós kasszájába a többi pénz mellé. Még egyszer a hely neve és akkor már tényleg hülyére reklámoztam őket: Seventh Heaven Inn. Egyébként Ajmerben, a vasút állomáson  szenvedtük el az eddigi leghosszabb kunyerálást: egy 10 éves forma kissrác - mértem az időt - másfél órán keresztül kérte tőlünk a chapati-ra valót, amikor  az eddigi legfárasztóbb vonatutunkra vállalkoztunk: 6 órás zötykölődésnek láttunk neki jéggé fagyva a 15 C-ra hűtött kocsiban. A vagonban összeismerkedtünk egy csomó  hozzánk hasonló turistával: egy brit - új zélandi, egy szlovák majd egy  izraeli párossítással, és végül de nem utolsó sorban Tony-val, a spanyol  patikus sráccal, de róla később még mesélek. Teljesen kibírható volt egyébként ez a 6 óra, kivéve a kínzó éhséget. Merthogy ez alakalommal nem jött sem szendvics árus, sem csájvala:), sem senki. Én már kezdtem ideges lenni az éhségtől, de a fiúk megoldották a dolgot: nemes egyszerűséggel leszálltak a vonatról egy állomáson ahol 10 percet álltunk és vettek mindenféle ennivalót. Ezt be kellene vezetni itthon is! :) Nyami!!!!

Udaipurba elég későn, 10 órakor érkeztünk. A spanyol sráccal együtt fogtunk magunknak egy riksa taxit és elrepültünk a hotelbe, ami szintén egy haveli volt, azok közül is az eddigi legrosszabb, de becsületére legyen mondva, még a klotyóból is kilátás nyílt a tóra (ami üres :)). A fürdőkáddal  gondolom nagyon stílusosak akartak lenni, ezért azt a padlóba süllyesztették kb.100 éve. Úgy persze, hogy mint mindenen, ezen is rajta maradt a fólia bogarakkal együtt, nah... szóval nem is részletezem! A lényeg persze, hogy volt TV a szobánkban (Hollandia vs. nem tudom melyik ország meccs) és a haveli nagyon hangulatos tetőteraszán  ennivalót is kaptunk kilátással a (még mindig üres) tóra, így ott eltöltöttünk pár órát. Iszogatás közben megbeszéltük, hogy másnap hármasban elmegyünk egy indiai táncestre. Én szerettem volna részt venni egy indiai főzőtanfolyamon is, ezért megkértem a tulajt, hogy meséljen már egy picit a dologról, ki és mikor tartja,  vajon jó-e? Erre természetesen elmondta, hogy a testvére tartja és verrrrrryyyy gooooooddd quality. Hát mondtam jól van, megbeszélem a pénzügyminiszteremmel. Mikor visszatértem az asztalhoz, a pénzügyminiszter elkezdett röhögni, és azt a jótanácsot adta, hogy ha legközelebb érdeklődöm egy szolgáltatás minőségéről, akkor ne eldöntendő kérdést tegyek fel, mert a válasz arra csakis igen lehet, lévén, hogy nem fogja azt mondani az ürge nekem: ne, ne menjek főzni, béna az egész. Wah... Igaza volt, hiába is, marketinges. :)

Naív, főzni vágyó lányok: 0 - Okos marketinges fiúk: 1

Udaipur palota, Picchola tó, Jagdish templom, a maharadzsa autó gyűjteménye

Napunkat az Udaipur-i palotánál kezdtük, ugyanolyan érdekes és jó kiállítás volt, mint a Jaipur-i, habár nekem úgy tűnt nem tartották annyira rendben (tatarozás, takarítás, stb.), mint a rózsaszín városban fellelhető társát.  Kicsit talán unatkoztam is, ennek ékes bizonyítéka a sok-sok kép. Innen mentünk tovább a Jagdish templomhoz, ahol éppen valami ünnepség folyt, tele volt nőkkel a hely.  A templom egyébként Udaipur legnagyobb temploma, 1651-ben épült a Visnu előtti tisztelgés jeléül.  Mivel úgy gondoltuk, gorombaság lenne megzavarni őket éneklés közben, kint ácsorogtunk, én pedig szorgosan kattintgattam. A templom után teljesen véletlenül összetalálkoztunk a spanyol sráccal, mondanom sem kell mennyire megörültek a fiúk egymásnak és egyből arról ment a diskurzus, hogy akkor vasárnap este holland-spanyol döntő és ez micsoda szerencse. (megjegyzem, ez Szerdán történt. Vasárnap este egy  vesztes döntő után Peter már nem érezte akkora szerencsének a dolgot, sőt....) A templom után taxiba szálltunk és elindultunk a Maharadzsa  privát autó gyűjteményéhez.  Hát ez oltári volt, mindenkinek meg kell néznie. Habár engem nem kötnek le nagyon az autók, de ez a hely tényleg profi. Tudni illik a helyi maharadzsa szenvedélyesen gyűjti a járgányokat, legyen az régi vagy új, de azokat  nemcsak saját maga és sofőrjeik vezetik, hanem kölcsön is adja mondjuk Erzsébet királynénak, vagy éppen a James Bond Octopussy rendezőinek egy körre. :) Ottjártunkkor egyébként mi voltunk az egyetlen érdeklődők, nem tudom hogy az off season vagy a vicces tárlatvezető (egyben biztonsági őr) kiléte volt-e ennek az oka. A pali egyébként egy tünemény volt, nem tudott semmit angolul kivéve az autók műszaki jellemzőit, de azt olyan magabiztossággal sorolta fel tételesen, hogy be kellett tojni! Imádtuk!

A kiállítás után elindultunk vissza a városközpont felé, de ezúttal gyalog mert odafelé úton láttunk a riksából ezeregy ígéretesnek tűnő kőfaragót és képkeretezőt. Történt ugyanis, hogy a fejünkbe vettünk, nem hagyjuk el Indiát romantikus lámpa nélkül. Ne nevessen ki senki, ezt a tárgyat nagyon nehéz pontosan leírnom, de remélem, hogy lesz, akinek ismerős a dolog. Tehát képzeljetek el egy tetszőleges méretű képkeretet, amiben van egy  márványlapra festett kép és abban apró kis faragott lyukak. A kép keret hátul nem zárt és azt általában egy falba süllyesztett lámpa elé rakják, így amikor az esti romantikus félhomályban felkapcsolod a lámpát, a fény átszűrődik a márványlapon és a kép teljes díszvilágításban pompázik. Higyjétek el, nem giccses (kivéve, ha bengáli tigrisest választasz). Szóval ilyen képeket keresvén tértünk be az egyik boltba és nagy szerencsénkre találtunk is két  gyönyörű darabot (a belvároshoz viszonyítva féláron!), az eladó pedig totál kellemes meglepetésként megajándékozott még minket még néhány dologgal. Szóval aki Udaipurban jár,  annak azt tanácsolom, hogy  tanúsítson önmérsékletet a belvárosban sétálva és keressen kintebbi, olcsóbb helyeket, mert bizony megéri.

 Hirtelen jött szabászat

Teljesen feldobott állapotban tértünk vissza a központba, hogy megebédeljünk. Udaipurban az az egyik legjobb dolog, hogy szinte bárhonnan, bármilyen szögből rá lehet látni a Lake Pichola-ra és a Lake Palace-re, amely jelenleg luxusszállóként üzemel, és külön kishajó szállítja utasait. Tényleg totál romantikus ez a város, sokan jönnek ide nászútra, mi több az indiaiak is állandóan lakodalmakat ülnek, ennek mondjuk több ízben is tanúi lehettünk a közel két és fél hét során.
Ebéd előtt elsuhantunk még egy szabóság előtt, mondtam Peternek, hogy csakúgy kíváncsiságból ugorjunk már be.  (Ő nagyon szeretett volna ingeket varratni magának a Lonely Planet ajánlása szerint Pushkarban, de ott egy valamire való szabót nem találtunk.) Hát másfél óra és két palack ásványvíz után ugrottunk ki a boltból, este 8-ra pedig kész volt a kedvenc ingének pontos mása további két színben, másnap reggel 6-ra pedig olyan szövetkabátot rittyentettek neki, hogy leesett az állam!

    A táncest

Egy késői ebéd után visszatértünk szálláshelyünkre, majd pár óra múltán tovább indultunk a spanyol sráccal hármasban a haveli múzeumban megrendezett táncelőadásra. Igyekeztem sok képet készíteni itt is, de sajnos nem voltak túl jók a fényviszonyok... A táncest után elbattyogtunk szálláshelyünkre, megvacsoráztunk a kellemesen hűvös tetőteraszon,  fizettünk a még mindig (és örökké, álladóan, folyton folyvást, rendületlenül) mosolygó fogadósnál, majd nyugovóra tértünk. Összességében nagyon sajnáltuk, hogy csak ennyi időt tölthettünk Udaipurban a későn érkező vonatunk miatt, de engem vígasztaltak a lelki szemeim előtt lebegő kókuszdiók és Goa... és a kókuszdiók és Goa...és a kókuszdiók és Goa...:)

Még többet Indiáról:

Delhiben az élet

Delhi - ami hátramaradt :)

A Keoladeo Nemzeti Park

Fatehpur Sikri és Agra

Jaipur a lehető legfrankóbb hely
Phuskar, a zarándokhely

Udaipur egyik palotája

Üres postagalamb ketrecek

Egyszóval minden van és eladó

A Jagdis templom előtt

Kicsit unta a kiállítást

Koldusok mindenhol

Udaipur-i naplemente - na jó, végül is romantikus

A helyi maharadzsa a nagy autókat kedveli

Gyűlésezik a női egylet a Jagdish templom előtt