 |
| Hello Kanada! |
Montreálban legutóbb négy éve jártam, akkor az éjszakai busszal érkeztem New York-ból Quebec tartomány legnagyobb városába. Már akkor is nagyon megkedveltem a várost és mivel a barátaim (magyar-mexikói páros, Edó és Iván) még mindig ott laknak, sőt mi több már fészket is raktak és össze is házasodtak, mindenképpen szerettem volna meglátogatni őket. Az éjszakai buszt ezúttal nem tudtam elcsípni, viszont reggel 8.30-kor is indult egy másik a Port Authority buszállomásról. Jobbnak láttam ha az éjszakát a Newark-i reptéren töltöm és nem a buszállomáson, ami egyébként még mindig hihetetlenül lepukkant és tele van hajléktalanokkal. Nem is volt üres a reptér és volt egy éjjel-nappali kávézó, szóval megfelelő kávémennyiség (3 extra large) elfogyasztása után le is válogattam néhány puerto rico-i képet. Egyébként a New York - Montreál között közlekedő busz teljesen tiszta és jól felszerelt, még wifi is van a magamfajta internetfüggőknek. Kb. $110 a retúr jegy, na az pedig ajándék. Az út eredetileg 8 órás lett volna, mi viszont közel egy órát késtünk mert a buszsofőr elég ramaty állapotban volt. A mögötte ülő kanadai lány szerint többször majdnem elaludt, majd az USA- Kanada határnál - egész pontosan a duty free shop mögött - el is tűnt egy órácskára. Szerintem aludni ment szegény. Én is elég ramatyul éreztem magam: 9 óra egy keskeny ülésen és egy kis megfázás, amit még vélhetően a puertó ricó-i, jégveremmé hűtött kompon szedtem össze. Edó és Iván már vártak rám a buszállomáson, metróra huppantunk és hazafelé vettük az irányt. Másnap mindketten dolgozni mentek, én pedig nyakamba vettem a várost a tőlük kapott mentró bérlettel!:) Nagyon szépen sütött a nap, így először
Montreál Botanikus Kertjébe
, a
Jardin botanique de Montréal-ba mentem, ami egyáltalán nincsen messze a régi
Olimpiai pavilontól, ahol 1976-ban rendezték meg az olimpiai játékokat. Nem hiába a világ egyik legnagyobb botanikus kertje, több mint 22000 növényfajnak ad otthont, 10 üvegház kiállítóterme, és körülbelül 30, egy-egy téma köré épített kertje van. Nekem ezek közül a japán és a kínai kert tetszett a legjobban, egyszerűen lenyűgözőek voltak. Természetesen kutatások is folynak itt, de vannak oktató napok és mindenféle rendezvények, nem beszélve a
Rovarházról, hát az aztán tényleg fantasztikus! A botanikus kert után Montreál egyik piacát, a
Marché Jean-Talon-t látogattam meg. Itt jutott eszembe, hogy elfelejtettem pénzt váltani így nem volt nálam kanadai dollár. Az egyik boltos volt olyan rendes és beváltotta a pénzem normális árfolyamon. (Ugye milyen rendesek a Montreál-i emberek?) A piacon egyébként mennyei dolgokat árultak, volt mindenféle kóstoló és természetesen juharszirup is. Nem hagyhattam ki, vettem pár kisebb üveggel:) A piac után a Szépművészeti Múzeumba, a
Musée des Beaux-Arts Montréal-ba indultam. Akkor még csak pár napja indult
Tom Wesselmann, az amerikai pop art egyik képviselőjének kiállítása, ezt mindenképpen szerettem volna megnézni. A múzeum után sétáltam még egy kicsit a
McGill Egyetem környékén, a több mint 1700 hektáros terület egyszerűen lenyűgözően szép. Anno nézegettem itt a mesterképzéseket, de nagyon drágák voltak. A séta után aztán tényleg ideje volt indulni, dowtown felé vettem az irányt. Itt találkoztunk Edóval és Ivánnal és egy teljesen egyszerű, azonban annál finomabb ételt kínáló kínai helyen ettünk.
A következő napon már Edó is velem tartott: sétáltunk egyet a városban, beugrottunk a
CocoBun-ba, Edó nemrégiben felfedezett pékségébe, majd a
Park du Mount Royal, Montreál kedvelt szabadidős parkja felé vettük az irányt még mielőtt esni kezdett volna:) A terv az volt hogy felsétálunk a
Belvedere Kondiaronk-hoz, azaz a kilátóhoz, majd jól felfaljuk az összes péksüteményt. A kilátás szuper volt, a péksütiket majdnem teljesen eltüntettük és az esőt is megúsztuk! Hazafelé elmetróztunk Iván munkahelyéhez, és mivel nagyon kíváncsi voltam a föld alatt futó bevásárlóközpontra, Edó megmutatta a
RÉSO egy részét. No és hogy miért is van minden a föld alatt? A válasz egyszerű, a sok-sok hó és farkasüvöltő hideg miatt! Edóék többször viccelődtek már azzal, hogy amikor lakást keresel az egyik legfontosabb szempont a metró közelsége: ha eléred a metrót, már biztosan nem fagysz meg! A hidegtől eltekintve, én gyönyörűnek és élhetőnek találom Montreált, nem volna rossz egy ilyen gyönyörű városban élni pár évet:) Este vacsorázni mentünk Iván munkatársaival egy japán étterembe, az
Imadake-ba. Ez igazából nem is egy étterem, hanem egy japán pub fantasztikus manga dekorral, finom ételekkel, frenetikus hangulattal és sok-sok
Sakebomb-bal! Ki is használtuk az alkalmat hogy lehetett a táblafestékkel lefestett falra mindenféle dolgokat rajzolni és üzeneteket hagytunk egymásnak a mosdóból kijövet. Innen nem is vezethetett volna máshova az út, mint a
Rue Crescent-re és a
Sir Winston Churchill Pub-ba. Először kicsit meglepődtem amikor láttam hogy a boxoknál lévő asztalokba gyakorlatilag egy jéggel kibélelt fakk van beépítve, aztán a többiek elmagyarázták hogy itt egy nagy üveg alkoholt lehet rendelni, amihez folyamatosan hozzák az üdítőket, nem kell köröket rendelni. Jó ötlet, nem mondom:) Nagyon jól sikerült az este, kicsit még táncoltunk is aztán hajnali 2-3 körül hazaindultunk. Szombaton az óváros felé vettük az irányt: sétálgattunk egy kicsit a kikötőben, bekeveredtünk egy kulturális-gasztronómiai fesztiválra, ahol beöltöztettek minket gésáknak és volt sushi készítési bemutató is:) Nagyon élveztük! Innen hova máshova is vezethetett volna az út, ha nem egy all-you-can-eat sushibárba, a
Kanda sushi-ba. Így utólag belegondolva nem tudom mi lehetett velünk hogy állandóan ilyen kajákra vágytunk, de nem tudtunk nemet mondani a sushi-ra, még úgy sem hogy nyitás előtt értünk oda és várni kellett egy fél órát!:)
Délután még pihentünk egy kicsit, majd elköszöntünk egymástól, 6 körül kiindultam a buszállomásra hogy elcsípjem a késő esti, New York felé tartó járatot. Ezúttal nem aludt el a sofőr, de késésben voltunk, ugyanis a Montreál-i diákok pont a buszállomás környékén
vonultak fel, tiltakozva a tandíjemelés ellen. Majdnem szívinfarktust kaptam, ugyanis a kora reggeli járattal indultam New York-ból Houston-ba és egy azaz egy órám volt eljutni a buszállomástól a Le Guardia reptérre, ami késés nélkül is neccess volt. Amikor elpanaszoltam a buszsofőrnek bánatom, csak hüledezett hogy hogy lehetek én ilyen vakmerő hogy csak ennyi időt hagytam magamnak? Megmondom őszintén elszégyeltem magam, de nem akartam korábbi busszal menni és a reptéren várakozni megint. Az interneten kezdtem kutakodni légitársaság telefonszáma után, és na mit találtam? Ki hallott már a
flat tire rule-ról, azaz laposkerék szabályról? Az én légitársaságom igen! A lényege, hogy bizonyos esetekben amikor késve érkezel a reptérre és a késésed indokolt, mert mondjuk dekeftet kapott az autód a reptérre menet, a társaság ingyen és bérmentve feltesz a következő járatra. Egész éjjel ezen járt az eszem, alig sikerült aludnom valamit. Na de végül minden bizonnyal megsajnálhatott a sofőr, mert az órás késést úgy behozta, hogy fél órával a tervezett érkezés előtt gurultunk be a Port Authority állomásra:) Juhéjj! Itt felpattantam a reptéri buszra, sikeresen elértem a Houston-i járatot és pár óra utazás után landoltam is a jó öreg Texas-ban!
P.S. A látogatás óta persze eltelt pár hónap, Edó és Iván már nem csupán fészekrakó házasok, hanem bizony nemsokára szülői örömök elé néznek:) Mivel hazalátogattak Magyarországra és visszafelé Amsterdam-on keresztül mentek, volt pár órányi pihenőjük amit velünk töltöttek
Haarlem-ben... Remélem legközelebb is útba ejtenek minket és egy kicsivel több időt is együtt tölthetünk:)
 |
| A Botanikus Kert |
 |
| A Jean-Talon piac... |
 |
| Fraises Trés-trés sucre!:) |
 |
| Álljunk meg egy szóra! |
 |
| Szépművészeti múzeum |
 |
| Előre a Notre Dame-hoz. |
 |
| Montreál downtown |
 |
| Hello Montreál! |
 |
Kilátás a Belvedere Kondiaronk-ról
|
 |
| Előttünk hever Montreál! |
 |
| Cocobun, yess! |
 |
| Móka, kacagás! |
 |
| :) |
 |
| Cirque du Soleil |
 |
| A kikötővel szemben egy régi gyár... |
 |
| Quality inspection! |
