8/22/12

Újra San Juan-ban

Plaza de Armas
Vasárnap este tehát visszaérkeztünk San Juan-ba. Az volt a tervünk, hogy az utolsó másfél napot itt töltjük el strandolással, pihenéssel és ajándék válogatással. Még mindig sajgott mindenünk az előző napi dzsungel-túrától, de erőtt vettünk magunkon és elindultunk. Először a Plaza de Armas-ra mentünk, itt található gyakorlatilag San Juan főtere sok-sok paddal, galambbal na meg szerelmespárral. Nézelődtünk egy kicsit a helyi kézműveseknél, Cili talált is magának egy frankó karkötőt :) Innen elmentünk a San Juan Cathedral-hoz San Juan 1540-ben épített katedrálishához, ami a második legrégibb katedrális a térségben. Itt őrzik egyébként Juan Ponce de León, Puerto Rico gyarmatosítójának és kormányzójának a sírját. A napi kultúra után jöhetett végre a strand! Bár az Ocean Park Beach félórányira volt tőlünk, nem volt nehéz oda jutnunk csak fel kellett pattannunk a kikötőből induló 53-mas buszra, a tengerparti megálló pedig majdhogynem homokban volt:) A hűtőtáskánkat megpakoltuk minden földi jóval, került bele szendvics és az elengedhetetlen Bacardi, csak a Napnak kellett volna sütni egy kicsit. Hát mit mondjak, nem igazán sütött. Sőt, hatalmas felhők gyülekeztek és a mozgóárus is pakolni kezdett. Ez nekünk kapóra is jött, adott nekünk egy csomó jeget a hűtőtáskákba :) Végül úgy döntöttük, hogy jobb lesz egy fedett helyen megvárni az eső végét, bemenekültünk egy kávézóba, amit még a buszról láttam. A hely neve Kasalta, de nem csak kávézó volt, hanem önkiszolgáló étterem és cukrászda is egyben. Isteni kávék, sütemények és szendvicsek, végre normális áron! Azt sem tudtuk hova nézzünk hirtelen. Körülbelül egy óra múlva állt el az eső, mi pedig visszamentünk a strandra. Szuper jó időnk volt, víz és homok is tökéletes, csak a folyadék utánpótlásról kellett gondoskodni :) Délután "szomszédoltunk" egy kicsit néhány brit turistával, amikor pedig besötétedett hazaindultunk mindannyian. Így telt az utolsó napunk San Juan-ban, másnap kora délután indultunk a reptérre. Úgy döntöttük, kihagyjuk a 2 órás zötyköldődést a buszon, ezért taxiba szálltunk ami Old San Juan-ból fix áron, $19-ért viszi ki az utasokat a reptérre. Először Charlotte-ba repültünk és itt vártunk mindketten a csatlakozásunkra. Cili egyenesen visszaindult Houston-ba, én viszont Északnak vettem az irányt és New York-ba repültem, hogy ott átszálljak a Greyhound busztársaság New York- Montreál járatára és meglátogassam Edót és Ivánt, akik az utolsó - egészen pontosan 4 évvel ezelőtti- látogatásom óta össze is házasodtak és  fészket raktak. Este 11-kor érkeztem a La Guardia reptérre, és a busz csak reggel 8-kor indult Montreálba a Port Authority központi állomásról. Jobbnak és legfőképpen biztonságosabbnak tűnt a reptéren elütni az időt hajnalig, ezért így is tettem. Négy hosszúkávé és pár óra képválogatás után felpattantam  New York Airport Service  buszra, ami kb. fél óra alatt berepített a városba. Furcsa, de nem láttam valami vonzónak New York-ot a hajnali fényekben. Leginkább koszosnak és büdösnek tűnt. Szerencsére nem kellett sokat várakozni a buszállomáson, nemsokára útnak is indultunk.  Ezúttal Kanadába, juhéjj!



Taco és burrito mindig van

San Juan Katedrális

El convento... 

:)




2 comments:

Your pictures are fantastic, Juci! I've never been to this part of the world before. :-)

Thank you Krista! I did my best:) Puerto Rico is definitely worth a visit!

Post a Comment