 |
| Erasmus híd - elvileg egy női lábhoz hasonlítják.... |
 |
| Közvetlen szomszédságom: történelmi Delshaven |
 |
| Bicajom, Holiday |
 |
| A csengőm talán többet ér Holiday-nél :) |
 |
| Esernyők a múzeum park előtt |
9/10/10
Pár kép Rotterdamról :)
9/8/10
Első nap az iskolában
Aziskoláját
Az egyetemi év hivatalosan ebben az évben szeptember 1-jén kezdődött, de ehhez hozzá kell tenni hogy az első pár nap a diákok begyűjtésével, informálásával és terelgetésével telik. (főleg ha nemzetköziekről van szó, akiknek a száma a csillagos eget veri.) Csütörtökön elmentem az egyetemre, afféle információs napot tartottak jó sok standdal a nyelvi kurzusoktól az olcsó kerékpáron, térképen, eskőkabáton át a buliszervizig és az ingyen SIM kártyáig. Na természetesen kik voltak a buliszerviz asztalnál a segítők? Két magyar srác! :) Nagyon megörültünk mindannyian, ők az Európai Önkéntes Szolgálattal vannak itt és én voltam az első magyar, akibe belebotlottak.
A legviccesebb mindenesetre az Erasmusnak öltözött srác volt, aki egy nagy tálca bitterballen-t ajánlgatott a megéhezett diákoknak, nekem sikerült annyit megennem, hogy este fájó pocakkal mentem aludni. Hihetetlen, de a hollandok iszonyatos figyelmet fordítanak arra, hogy a diákok mindenről értesüljenek. Ja, és azt ugye mondanom sem kell, hogy mindenki perfekt angolból... Bárcsak otthon is így lett volna anno. (Remélem azért fejlődünk, ugye?) Innen indultunk egy nagy csoporttal bejárni az egyetem egész létesítményét, a vezetőink egy holland srác és egy lány voltak. A fodrászattól kezdve a számkódos tároló szekrényeken és a megszámlálhatatlan kávézón át hatalmas könyvtárba és relax helyre vezetett az út, én totálisan le voltam nyűgözve. Soha életemben nem láttam még ekkora egyetemi komplexumot... Sikerült néhány későbbi csoporttársammal is összeismerkednem, egy mexikói, egy svéd lánnyal és néhány izraeli sráccal. Végül felmentem a karunk nemzetközi irodájába, ahol kaptam egy újabb szatyrot tele ismertetőkkel (hogy kell az OV kaart-ot kiváltani, bankszámlát nyitni, mi jár annak, akit plagizáláson kapnak), majd felvettem az első blokk óráit. Lesz "haladó" EU jog, szintén "haladó" Nemzetközi jog, az EU Intézményrendszere, és pluszban még megjelöltem a jogi angolt is, remélem így azért könnyebb lesz. Minden tantárgynak van egy információs csatornája, a tanárok küldik az anyagot, miből és hogyan kell készülni a következő órára. Miközben írom ezt a bejegyzést jött egy levél az EU jog szemináriumot tartó tanárunktól, hogy milyen jogesetet fogunk feldolgozni a Moot Court-ön (Európai Bíróság szimulált változata joghallgatóknak, amivel kapcsolatban mellesleg rangos versenyeket rendeznek) és hogyan készüljünk. Nem lesz könnyű... mégis nagyon várom. :)
Családi kör
A hétvégénk első fele barátokkal, a második fele pedig családi körben telt. :) Természetesen mindenki arról érdeklődött, tudok-e már hollandul. A válasz egyértelműen nem, és ha továbbra is ilyen heroin árakon adják a holland nyelvórákat, akkor sajnos így is fog maradni. Nem tudom melyik egyetemistának van 700 eurója egy 40 órás tanfolyamra? Nekem sajnos nincs. De hogy őszinte legyek, ha lenne akkor sem erre költeném! :)
Holiday 2x
Ma végre találtam egy megfelelő bringát magamnak.
Színe: türkiz
Állapota: kissé rozsdás
Neme: egyértelműen lány
Ismertető jele: arany-rózsaszín csengő
Neve: Holiday
A neve először is azért Holiday, mert ez van ráírva (nem viccelek); na meg azért, mert pont tegnap éjjel néztem meg ezt a kissé csöpögős, de attól még totál aranyos Holiday c. filmet és gondoltam ez nem lehet véletlen.
A másik holiday pedig az, hogy novemberben úgy néz ki vakációzni megyünk! :) Hogy hova, azt még nem tudom, mert meglepetés, juhuhuuuuu......
9/4/10
Megérkeztem...
A költözés
A lelki nyugalmamon a hétvégi két esküvő sem segített! Nem tudom, ki hány esküvőn vett részt ebben az évben, mi eddig négynél tartunk úgy, hogy egyre nem tudtunk elmenni, és októberben is következik még egy, amire majd hazamegyek. Aki ennél nagyobb számot dönget (és nem esküvő fotós), az kérem jelentkezzen és meghívom egy koktélra/sörre/fröccsre.
Ezek után még hulla fáradtan nekiálltam takarítani a lakást vasárnap este (jelzem, nem vagyok megelégedve az eredménnyel), hajnali háromkor feküdtem le, majd mondanom sem kell ugye hogy sikerült lekésnem a hétfő reggeli járatot. Na és mi ebből a tanulság? Hamarabb kell elkezdeni pakolni, és kocsival kell kiköltözni az új helyre. Egyebekben lehetetlenség egy 30 kg -os bőröndbe bepréselni az egész eddigi életed.
A járatlekéséssel egyébként irtó szerencsém volt, mert találtam nyomban új jegyet normális áron, de azért az ezzel járó stresszt kihagytam volna... A gépem Eindhovenbe érkezett. Itt vettem egy buszjegyet a helyi vasútállomásig (3.20 euró), ahol pedig vonatra szálltam.(16.50 euró). Elrontani egyébként nem lehet a dolgot, talán annyi csak a megjegyezni való, hogy, akinek nincs holland bankkártyája, az nem tud az állomás elején található automatából jegyet menni, tovább kell menni egyenesen az info ponthoz. A legegyszerűbb módszer egyébként az utazásra az OV chipkaart, de erről bővebben majd később írok.
A vonat természetesen baromira tele volt, nem lehetett leülni, ezért nem ajánlatos olyan nagy bőrönddel utazni, mint én, mert az csak csúszkál jobbra-balra és csak imádkozni lehet, nehogy egy gyerek lábára csússzon. Körülbelül másfél óra múlva érkeztem Rotterdam központi vasútállomására, ahol Orsi várt a lakáskulcsokkal. Megittunk egy teát, majd segített eljutni a 4-es villamosig, ami elvileg egészen a szállásomig volt hivatott repíteni. (Orsi a munkatársam testvére és nagyon sokat segített az ideköltözésemben, amiért azt hiszem még nagyon sokkal lógok neki. :)) A vilin megint szembesültem az OV kártya okozta hiánnyal, de szerencsére van a kalauz, akitől tudsz egy, illetve két óráig érvényes jegyet venni horror áron... Sajnos voltam olyan balga, hogy hamarabb leszálltam, mert hallgattam egy lányra, aki rossz irányba igazított. Na ekkor már totál elegem volt a cipekedésből, hulla voltam és szakadt rólam a víz, ezért bementem az első irodába, amit az utcán találtam és segítséget kértem taxi ügyben. Nem tudom, kinek mi a benyomása a hollandokról, szerintem oktathatnák a korrektséget. Egyből kerestek nekem egy taxi számot a neten, hellyel és vízzel kínáltak, no meg jókat nevettek rajtam, hogy egy ilyen pici ember, hogy tud elcipelni egy ekkora bőröndött. (A kézipoggyászom és a bőrönd összsúlya közelítette a 40 kg-ot.) A taxi 10 perc alatt hazavitt, (nem is kért sokat) én pedig elhatároztam, hogy ha meglesz a bringám visszatérek ebbe az irodába egy csokor virággal köszönetképp. :)
Szép új kas
Az igazi tortúra itt kezdődött, a következő 3 hónapra szolgáló otthonom egy tipikus holland ház, meredek, hosszú lépcsősor (összesen 65 lépcsőt számoltam meg) vezet fel a második emeleten kezdődő otthonba. A lakáson belül is van még egy emelet, de szerencsére a földszinten lakom. Az én szobám a legnagyobb és totál jól be van rendezve. A portalanításon és a bepakoláson kívül pedig nem is kellett semmit csinálnom, mert mindent rendben hagytak nekem itt. Este az egyik lakótársammal is találkoztam, a másik csak később jött. Mindketten orvostanhallgatók és a szakmai gyakorlatukat csinálják, így nagyon elfoglaltak és keveset fogjuk látni egymást. Ami nem csoda, hiszen a lakás baromi nagy, eltelhetnének napok is úgy, hogy nem futunk össze...
No, hát így sikerült megérkeznem Rotterdamba, reméljük a döcögős kezdést síma, zökkenőmentes élet fogja kiváltani...
8/12/10
Minden út Goába vezet
 |
| Naplemente... |
Szerda éjjel úgy tértünk nyugovóra, hogy még nem érkezett meg a szabóságtól az aznap berendelt szövetkabát. Abban maradtunk, hogy amint készen vannak, telefonál a tulaj és odahozza a szállásunkhoz az árut, mivel mi másnap hajnalban indulunk. :) Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mintha valami csempész filmben lennék. Azonban telefon nem jött, Peter pedig totál szomorú volt és meg is jegyezte, hogy úgy néz ki az indiaiak mégiscsak megbízhatatlanok. Én pedig nem is tudtam mit mondhatnék neki. Nahát nagy volt a meglepetés reggel 1/2 6-kor, amikor kiléptünk a haveli kapuján: ott várt ránk az ürge egy robogóval, ugyanabban a ruhában, amit előző nap viselt. Mondta, hogy egész éjjel nem aludtak, már csak percek kérdése, hogy kész legyen a szabó a kabáttal, menjünk oda érte személyesen. Na ettől a mondattól és az ábrázatától már nem csempésznek, hanem árva indiai kisgyerekeket kizsákmányoló gonosz boszorkánynak éreztem magam. Hát akkor taxiba be, irány a szabóság. 20 perc múlva érkeztünk meg Udaipur külvárosába, leparkolt a taxi, mert innen már csak motorral lehet tovább menni, emberem robogóra fel, és elment a tulajjal. Na, gondoltam most láttam őt utoljára, legközelebb már csak a váltságdíjat követelő telefon jön! Borzasztó volt a következő 20 perc, már kitekeredett a nyakam a sok hátratekintgetéstől, és a taxis is ideges volt, a gépünk egy óra múlva indult volna Bombay-be. Aztán feltűntek a fiúk, kézfogás, örömködés, jó üzlet volt? Igen! Jöjjön máskor is, itt a névjegyem! Igen! Viszlát, Igen! Taxiba be! Igen! Elkésünk! Igen! Újabb 20 perc telt el mire megérkeztünk a reptérre, meg is nyugodtunk, nevetgéltünk, nyújtottam a kinyomtatott repjegyeinket a biztonsági őrnek, amikor következett a sokk.
A SOKK
- But madam, there is a problem - mondta a biztonsági őr. - Sorry, but your tickets are only valid for the 8th July and today is the 9th!!!!
- Mi vaannnn???!!! Engem az ájulás kerülgetett.
Peter erőlködött, hogy semmi baj, biztos rosszul lett kinyomtatva a jegy, az őr pedig balra küldött minket, a légitársaság pultjához. 35 perc volt hátra a járat indulásáig. És akkor jött a felismerés. Már a belföldi jegyeket rég megvettük, amikor úgy döntöttünk, hogy egy nappal tovább maradunk Rajastan-ban és csak három napot fogunk Goán tölteni... De nem módosítottuk a foglalást. Súlyos, bődületes, hatalmas, megbocsájthatatlan hiba! Annyiszor utaztunk már, de ilyen még nem fordult elő egyikünkkel sem. Körülbelül hatszor néztük át az útitervet, a foglalásokat, konkrét ütemtervet készítettem az útra, és senki de senki nem vette észre!
30 perc volt az indulásig. Szerencsénkre a pultnál két fiatal segítőkész Jet Airways dolgozó szánt meg minket, indult a keresgélés, vajon van-e még két hely a gépen? Szerencsénk volt. Közben három másik dühös utas állt mögöttünk, akik teljesen jogosan szerették volna intézni a saját dolgukat, mi pedig feltartottuk őket. Gyorsan fizettünk, papírral átrohantunk a biztonsági őrökön, majd megint vissza a pultjukhoz, ezúttal már a terminálon belül. Megkaptuk a jegyeinket, sok szerencsét kívántak nekünk és a jegy hátuljára ráírták az ügyfélszolgálat nevét, ha meg voltunk velük elégedve, írjunk egy emailt. Búcsúzóul közölték, hogy visszafizetik a fel nem használt jegyünk felét, csak még Indiából kezdjük el intézni. Mosolyra görbült a szám, vannak még rendes emberek! Ezek után rohantunk a géphez aminek az indulásáig már csak 10 perc volt hátra, de végül csak sikerült elérnünk és elrepülnünk Bombay-be. Itt újabb jegyeket vettünk Goára, ami nem volt nehéz, hiszen Indiában szerintem legalább hat fapados légitársaság üzemel, délután háromra pedig meg is érkeztünk a tervezettek szerint.
Toto, I have a feeling we are not in Kansas anymore... :)
Őszinte leszek. Én beértem volna egy olyan közép kategóriás hely egyikével, amiben az egész út során voltunk, de a jobbik felem azt mondta, hogy jó lenne ha az utolsó három napot királyi pompában és lakomákkal töltenénk el. "Hiúság, asszony a neved" - szokta mondogatni egy munkatársam, Éva - erre gondolva engedtem hát a nyomásnak! :) Hozzáteszem, ebben az is segített, hogy az egész indiai költségvetésünk mintegy 30%-kal lett kisebb a tervezettnél tekintettel a közelgő monszun szezonra, ami köztudottan elriasztja a turistákat és mérsékli az amúgy felvert árakat. A Kempinski Leela Palace Hotelben foglaltunk le egy monszun csomagot (2 éjszaka, 3 nap, teljes koszt-kvártéj)... hát mennyei volt! Nagyon jókat ettünk-ittunk az itt én végre mindkét reggel elmentem futni (jééééé), napoztunk (kissé le is égtünk), esőt pedig csak éjjelente láttunk. Halkan megjegyzem, ez bizony irtózatos szerencse. Az Indiában töltött két és fél hét alatt akárhányszor néztem meg az időjárás jelentést, Goán mindig szakadt az eső. Három napos ottlétünk során pedig egyszerűen mintha csak a kedvünkért hagyta volna abba. Többen kérdezték, mivel töltöttük itt az időt, béreltünk-e motort, megcsodáltuk-e a portugálok által hátrahagyott építészet maradványait. Most mondhatnám, hogy igen, persze, és milyen frankó volt... de őszinte leszek. Két hét durva indiai hátizsákos menet után eszünkbe sem jutott kibújni a saját orchidea farmmal és botanikus kerttel rendelkező, falunyi méretet öltő komplexumból. No és hát ha így is lett volna, sajnos akkor sem találtunk volna semmit sem nyitva. A monszun idején a házakat az ott lakók erős műanyag ponyvával takarják be, így védve meg azokat a hihetetlen mennyiségben lezúduló esőtől, aztán bezárnak mindent és csendesen várnak hogy kiderüljön az ég. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy összetehetjük a két kezünket, hogy sikerült ennyire csodálatos időt kifognunk és egy ilyen szuper nyaralást eltöltenünk.
A visszaút
A nagy láblógatás után vasárnap este az utolsó járattal repültünk vissza Delhibe (ezúttal sikerült a megfelelő napon kifáradnunk a reptérre), másnap reggel hajnalban indult a gépünk Moszkván keresztül Budapestre. A reptértől nem messze eső vendégházban foglaltam szobát, illetve rendeltünk még utasfelvételt. Nem tudom, hogy a foci VB döntője volt-e az oka, de a sofőr nemes egyszerűséggel elfelejtett kijönni értünk, egy órát vártunk rá és kétszer telefonáltunk. Alap esetben még 3/4 12-kor sem nem nagyon izgattuk volna magunkat, azonban a spanyol-holland döntő helyi idő szerint éjfélkor kezdődött. Egyébként pár perc alatt megérkeztünk a szállásunkra, de ott ismét arcul csapott minket a nagy büdös indiai valóság (a légkondi nem működött a szobában, irdatlan meleg volt, az ablakokat pedig valamilyen anyaggal bevonták függöny gyanánt, mindent betakart az évszázados kosz). Javaslom, senki ne szálljon meg ebben a hotelban, hiába olcsó! Az internet egyébként sajnos nem bővelkedik hátizsákos turistákat kecsegtető ajánlatokban, de ettől függetlenül a reptér környéke tele volt hotelekkel, szerintem elég lenne csak egy taxit fogni és nekiindulni a dolognak (majd legközelebb így is teszünk). Hétfő reggel elindultunk Moszkván keresztül Budapestre, majd szépen rendben meg is érkeztünk. A csomagjaink pedig Moszkvában maradtak. Még körülbelül egy napig. :) |
| Ezúttal üres volt a háló... |
 |
| Ebben a hotelben mindenki garantáltan romantikus hangulatba kerül |
 |
| Mondom én :) |
 |
| Kiráyi lakosztályunk |
 |
| Szerencsétlen ürgét megtalálták az árusok és eltökélten követték |
Juci útja a Goldenblogon :)
Kedves Mindenki! A jó hír az, hogy a Juci útja bekerült a Goldenblog 50-es listájába, "Helyi érték" kategóriában. Hálásan köszönöm nektek! A jelölést és persze azt, hogy olvastok, bárhogy is alakuljon a blog élete a jövőben. :) Mindenkinek szép napot és jó blogolást kívánok! A kategória győztesének pedig előre is gratulálok! Juci
8/9/10
Udaipur, India velencéje víz nélkül
 |
| Hihetetlen színkavalkád |
Udaipurba elég későn, 10 órakor érkeztünk. A spanyol sráccal együtt fogtunk magunknak egy riksa taxit és elrepültünk a hotelbe, ami szintén egy haveli volt, azok közül is az eddigi legrosszabb, de becsületére legyen mondva, még a klotyóból is kilátás nyílt a tóra (ami üres :)). A fürdőkáddal gondolom nagyon stílusosak akartak lenni, ezért azt a padlóba süllyesztették kb.100 éve. Úgy persze, hogy mint mindenen, ezen is rajta maradt a fólia bogarakkal együtt, nah... szóval nem is részletezem! A lényeg persze, hogy volt TV a szobánkban (Hollandia vs. nem tudom melyik ország meccs) és a haveli nagyon hangulatos tetőteraszán ennivalót is kaptunk kilátással a (még mindig üres) tóra, így ott eltöltöttünk pár órát. Iszogatás közben megbeszéltük, hogy másnap hármasban elmegyünk egy indiai táncestre. Én szerettem volna részt venni egy indiai főzőtanfolyamon is, ezért megkértem a tulajt, hogy meséljen már egy picit a dologról, ki és mikor tartja, vajon jó-e? Erre természetesen elmondta, hogy a testvére tartja és verrrrrryyyy gooooooddd quality. Hát mondtam jól van, megbeszélem a pénzügyminiszteremmel. Mikor visszatértem az asztalhoz, a pénzügyminiszter elkezdett röhögni, és azt a jótanácsot adta, hogy ha legközelebb érdeklődöm egy szolgáltatás minőségéről, akkor ne eldöntendő kérdést tegyek fel, mert a válasz arra csakis igen lehet, lévén, hogy nem fogja azt mondani az ürge nekem: ne, ne menjek főzni, béna az egész. Wah... Igaza volt, hiába is, marketinges. :)
Naív, főzni vágyó lányok: 0 - Okos marketinges fiúk: 1
Udaipur palota, Picchola tó, Jagdish templom, a maharadzsa autó gyűjteménye
Napunkat az Udaipur-i palotánál kezdtük, ugyanolyan érdekes és jó kiállítás volt, mint a Jaipur-i, habár nekem úgy tűnt nem tartották annyira rendben (tatarozás, takarítás, stb.), mint a rózsaszín városban fellelhető társát. Kicsit talán unatkoztam is, ennek ékes bizonyítéka a sok-sok kép. Innen mentünk tovább a Jagdish templomhoz, ahol éppen valami ünnepség folyt, tele volt nőkkel a hely. A templom egyébként Udaipur legnagyobb temploma, 1651-ben épült a Visnu előtti tisztelgés jeléül. Mivel úgy gondoltuk, gorombaság lenne megzavarni őket éneklés közben, kint ácsorogtunk, én pedig szorgosan kattintgattam. A templom után teljesen véletlenül összetalálkoztunk a spanyol sráccal, mondanom sem kell mennyire megörültek a fiúk egymásnak és egyből arról ment a diskurzus, hogy akkor vasárnap este holland-spanyol döntő és ez micsoda szerencse. (megjegyzem, ez Szerdán történt. Vasárnap este egy vesztes döntő után Peter már nem érezte akkora szerencsének a dolgot, sőt....) A templom után taxiba szálltunk és elindultunk a Maharadzsa privát autó gyűjteményéhez. Hát ez oltári volt, mindenkinek meg kell néznie. Habár engem nem kötnek le nagyon az autók, de ez a hely tényleg profi. Tudni illik a helyi maharadzsa szenvedélyesen gyűjti a járgányokat, legyen az régi vagy új, de azokat nemcsak saját maga és sofőrjeik vezetik, hanem kölcsön is adja mondjuk Erzsébet királynénak, vagy éppen a James Bond Octopussy rendezőinek egy körre. :) Ottjártunkkor egyébként mi voltunk az egyetlen érdeklődők, nem tudom hogy az off season vagy a vicces tárlatvezető (egyben biztonsági őr) kiléte volt-e ennek az oka. A pali egyébként egy tünemény volt, nem tudott semmit angolul kivéve az autók műszaki jellemzőit, de azt olyan magabiztossággal sorolta fel tételesen, hogy be kellett tojni! Imádtuk!
A kiállítás után elindultunk vissza a városközpont felé, de ezúttal gyalog mert odafelé úton láttunk a riksából ezeregy ígéretesnek tűnő kőfaragót és képkeretezőt. Történt ugyanis, hogy a fejünkbe vettünk, nem hagyjuk el Indiát romantikus lámpa nélkül. Ne nevessen ki senki, ezt a tárgyat nagyon nehéz pontosan leírnom, de remélem, hogy lesz, akinek ismerős a dolog. Tehát képzeljetek el egy tetszőleges méretű képkeretet, amiben van egy márványlapra festett kép és abban apró kis faragott lyukak. A kép keret hátul nem zárt és azt általában egy falba süllyesztett lámpa elé rakják, így amikor az esti romantikus félhomályban felkapcsolod a lámpát, a fény átszűrődik a márványlapon és a kép teljes díszvilágításban pompázik. Higyjétek el, nem giccses (kivéve, ha bengáli tigrisest választasz). Szóval ilyen képeket keresvén tértünk be az egyik boltba és nagy szerencsénkre találtunk is két gyönyörű darabot (a belvároshoz viszonyítva féláron!), az eladó pedig totál kellemes meglepetésként megajándékozott még minket még néhány dologgal. Szóval aki Udaipurban jár, annak azt tanácsolom, hogy tanúsítson önmérsékletet a belvárosban sétálva és keressen kintebbi, olcsóbb helyeket, mert bizony megéri.
Teljesen feldobott állapotban tértünk vissza a központba, hogy megebédeljünk. Udaipurban az az egyik legjobb dolog, hogy szinte bárhonnan, bármilyen szögből rá lehet látni a Lake Pichola-ra és a Lake Palace-re, amely jelenleg luxusszállóként üzemel, és külön kishajó szállítja utasait. Tényleg totál romantikus ez a város, sokan jönnek ide nászútra, mi több az indiaiak is állandóan lakodalmakat ülnek, ennek mondjuk több ízben is tanúi lehettünk a közel két és fél hét során.
Ebéd előtt elsuhantunk még egy szabóság előtt, mondtam Peternek, hogy csakúgy kíváncsiságból ugorjunk már be. (Ő nagyon szeretett volna ingeket varratni magának a Lonely Planet ajánlása szerint Pushkarban, de ott egy valamire való szabót nem találtunk.) Hát másfél óra és két palack ásványvíz után ugrottunk ki a boltból, este 8-ra pedig kész volt a kedvenc ingének pontos mása további két színben, másnap reggel 6-ra pedig olyan szövetkabátot rittyentettek neki, hogy leesett az állam!
A kiállítás után elindultunk vissza a városközpont felé, de ezúttal gyalog mert odafelé úton láttunk a riksából ezeregy ígéretesnek tűnő kőfaragót és képkeretezőt. Történt ugyanis, hogy a fejünkbe vettünk, nem hagyjuk el Indiát romantikus lámpa nélkül. Ne nevessen ki senki, ezt a tárgyat nagyon nehéz pontosan leírnom, de remélem, hogy lesz, akinek ismerős a dolog. Tehát képzeljetek el egy tetszőleges méretű képkeretet, amiben van egy márványlapra festett kép és abban apró kis faragott lyukak. A kép keret hátul nem zárt és azt általában egy falba süllyesztett lámpa elé rakják, így amikor az esti romantikus félhomályban felkapcsolod a lámpát, a fény átszűrődik a márványlapon és a kép teljes díszvilágításban pompázik. Higyjétek el, nem giccses (kivéve, ha bengáli tigrisest választasz). Szóval ilyen képeket keresvén tértünk be az egyik boltba és nagy szerencsénkre találtunk is két gyönyörű darabot (a belvároshoz viszonyítva féláron!), az eladó pedig totál kellemes meglepetésként megajándékozott még minket még néhány dologgal. Szóval aki Udaipurban jár, annak azt tanácsolom, hogy tanúsítson önmérsékletet a belvárosban sétálva és keressen kintebbi, olcsóbb helyeket, mert bizony megéri.
Hirtelen jött szabászat
Teljesen feldobott állapotban tértünk vissza a központba, hogy megebédeljünk. Udaipurban az az egyik legjobb dolog, hogy szinte bárhonnan, bármilyen szögből rá lehet látni a Lake Pichola-ra és a Lake Palace-re, amely jelenleg luxusszállóként üzemel, és külön kishajó szállítja utasait. Tényleg totál romantikus ez a város, sokan jönnek ide nászútra, mi több az indiaiak is állandóan lakodalmakat ülnek, ennek mondjuk több ízben is tanúi lehettünk a közel két és fél hét során.
Ebéd előtt elsuhantunk még egy szabóság előtt, mondtam Peternek, hogy csakúgy kíváncsiságból ugorjunk már be. (Ő nagyon szeretett volna ingeket varratni magának a Lonely Planet ajánlása szerint Pushkarban, de ott egy valamire való szabót nem találtunk.) Hát másfél óra és két palack ásványvíz után ugrottunk ki a boltból, este 8-ra pedig kész volt a kedvenc ingének pontos mása további két színben, másnap reggel 6-ra pedig olyan szövetkabátot rittyentettek neki, hogy leesett az állam!
A táncest
Egy késői ebéd után visszatértünk szálláshelyünkre, majd pár óra múltán tovább indultunk a spanyol sráccal hármasban a haveli múzeumban megrendezett táncelőadásra. Igyekeztem sok képet készíteni itt is, de sajnos nem voltak túl jók a fényviszonyok... A táncest után elbattyogtunk szálláshelyünkre, megvacsoráztunk a kellemesen hűvös tetőteraszon, fizettünk a még mindig (és örökké, álladóan, folyton folyvást, rendületlenül) mosolygó fogadósnál, majd nyugovóra tértünk. Összességében nagyon sajnáltuk, hogy csak ennyi időt tölthettünk Udaipurban a későn érkező vonatunk miatt, de engem vígasztaltak a lelki szemeim előtt lebegő kókuszdiók és Goa... és a kókuszdiók és Goa...és a kókuszdiók és Goa...:)Még többet Indiáról:
 |
| Udaipur egyik palotája |
 |
| Üres postagalamb ketrecek |
 |
| Egyszóval minden van és eladó |
 |
| A Jagdis templom előtt |
 |
| Kicsit unta a kiállítást |
 |
| Koldusok mindenhol |
 |
| Udaipur-i naplemente - na jó, végül is romantikus |
 |
| A helyi maharadzsa a nagy autókat kedveli |
 |
| Gyűlésezik a női egylet a Jagdish templom előtt |
