Fulbright Enrichment Seminar ~ Juci útja

Tavasz és a Fehér Ház

Alig értem haza a kis 2,5 hetes kalandunkból (erről ígérem hamarosan beszámolok) újra csomagolni kezdtem, hiszen várt Washington D.C. és a Fulbright szeminárium, amit sokunk örömére minden tavasszal megrendeznek. :) A cél az, hogy a Fulbright-osok minél többet megtudjanak az amerikai kultúráról, új ismereteket és tudást szerezzenek, valamint találkozzanak a többi Fulbright ösztöndíjassal.

Ebben az évben az amerikai választási rendszer volt a téma, azon belül is a média, valamint a mozgalmak illetve barátságos tüntetések szerepe. Szerdán a korai járattal érkeztem Washington D.C.-be. Először busszal akartam kimenni a reptérre, de majdnem két órát kellett volna zötykölődni hajnalban és kicsit tartottam is attól, hogy elrontom az átszállást és lekésem a járatom. Nem akartam kockáztatni, így rendeltem egy taxit. Nahát a taxi nem jött. Hiába hívtam őket kétszer is... semmi fejlemény, a diszpécser csak annyit tudott mondani, hogy a taxi úton van. (Na de honnan jön az a szerencsétlen, Dallas-ból?!) Végül teljes elkeseredésemben felkeltettem Fred-et, a szomszéd srácot és megkértem, hogy vigyen ki a reptérre. Hát... látnotok kellett volna milyen álmos volt szegény, de azonnal kocsiba vágta magát és száguldottunk a reptér felé. A járatot végül sikerült elcsípnem, még egy kávéra is futotta az időmből!

A reptéren metróra szálltam, 20 percen belül már bent voltam a Dupont Circle-nél, ahol a Washington D.C. legnagyobb hotele, a Hilton van. Itt szállásoltak el minket, aminek azért örültem nagyon, mert ez a környék egy nagyon dinamikus hely, sok étterem, bár van és nincs is messze a nagykövetségi negyedtől. Na de térjünk csak vissza a hotelre. Már az első pillanatban rémlett, hogy én mintha egyszer hallottam volna erről a hotelről, vagy láttam volna egy dokumentum filmben? Két nap múlva mondta valaki, hogy ez bizony az a hotel ahol Ronald Raegan elnököt meglőtték 1981-ben. Kicsi a világ...

Becsekkolás után rohantam is a lobby-ba, mert indultunk az Amerikai Történelmi Múzeum-ba. Volt itt minden kéremszépen, egy egész délutánt el lehetett volna itt tölteni. Nekem a legjobban a First Lady-k ruháit bemutató kiállítás tetszett. Meg kell, hogy mondjam, stílusban még mindig Jacqueline Kennedy viszi nálam a pálmát, de természetesen Michelle Obama beavatási ceremónián viselt ruhája is gyönyörű volt. A múzeum után visszamentünk a hotelbe, majd rövid pihenő után indultunk a nyitó vacsorára, amit a Ronald Reagen Konferencia Központban rendeztek meg. Nahát ez valami fantasztikus volt, legalább kétszáz vendég és fantasztikus ételek! Washington D.C.-t egyébként úgy szokták emlegetni, mint az fogadások és vacsorák mekkája, mindig van valami esemény így a súlygyarapodás szinte garantált!

Az szeminárium sorozat első napján, csütörtökön 3 vendég előadó mesélt a választások és a média kapcsolatáról, majd délután a Newseum-ba mentünk. Hihetetlen volt, az egyik legjobb és interaktívabb múzeum, amit valaha láttam, ami a sajtó történetét mutatja be.

Este kisebb csoportokra osztották a 140 Fulbrightost, lehetett választani, hogy ki mit szeretne enni, én természetesen a Zabb éttermet (Asian Fusion) választottam.

A következő napon, pénteken újra csoportokba verődtünk, önkéntes munkára indultunk. Én egy helyi minifarm-ra kerültem, ami a helyi kisiskolásokat tanítja a kertészkedés csínjára-bínjára. Hát vidéki lányként teljesen lázba jöttem, ástam, kapáltam, gyomláltam, amikor pedig megérkeztek a gyerekek heves fényképezgetésbe kezdtem. Még több ilyen hely kellene! Ebéd után folytatódott az előadás sorozat, ezúttal újabb 3 vendég előadó beszélt a békés tüntetések szerepéről. Ez az előadás számomra nem volt annyira izgalmas, nemúgy mint az azt követő békés "vitasorozat", ami igazából véve már az előző napon kezdetét vette a palesztín és az izraeli résztvevők között. Hát mit mondjak, tanulságos volt!

Este ismét csoportokba lettünk osztva, ezúttal családok hívtak meg minket vacsorára az otthonaikba. Én egy kanadai és egy belorusz lánnyal, valamint egy holland fiúval kerültem egy csapatba. A holland fiúnak külön örültem, végre volt kivel gyakorolni a hollandot. Azt mondta a srác egyébként, hogy egész jó a kiejtésem, ez már valami! Egyébként egy olyan családot látogattunk meg, ahol a férj és feleség anno maguk is Fulbrightosok voltak, mi több a program alatt, Angliában találkoztak és házasodtak össze. Nem fogjátok elhinni, a beszélgetés alatt kiderült, hogy a feleség nagy Szegedi Paprika rajongó, komoly készletet halmozott már fel!

Az ezt követő nap, szombat volt a legkeményebb nap. Ezen a napon tartottuk ugyanis a mi saját, szimulált amerikai választásunkat. És ez nem vicc... Még a konferencia kezdete előtt mindenkit 3 csoportba osztottak. Republikánusok, demokraták, függetlenek. Ezen belül volt még egy alcsoport / érdekcsoport, ami a szűkebb politikai irányultságot, nézeteket volt hivatott kifejezni. Nahát én republikánus és konzervatív szocialista lettem. El lehet képzelni a helyzetet. A pártoknak összesen 6 elnök jelöltet kellett állítaniuk. (A független elnökjelölteknek végül dönteniük kellett, melyik párt színeiben fogják végül jelöltetni magukat.) Az elnökjelölteknek és stábjuknak egész héten dolgozniuk kellett a kampányon, majd szombat reggel körbejárták az alcsoportokat, másszóval nekiláttak kampányolni. Nekünk az volt a feladatunk, hogy minél jobb és érdekesebb kérdéseket tegyünk fel a jelölteknek. Nagyon fontos, hogy itt teljesen el kellett vonatkoztatni a valóságtól és az igazi nézeteidtől, különben nem lett volna igazi a játék. Mi, a konzervatív szocialisták lépten-nyomon az terhességmegszakítás és a vegyes házasság kérdéseket feszegettük gőgösen, közben pedig szorgosan idézgettünk a Bibliából.

A kampány után jött a vita délután. Egy egyetemi professzor segítségével - aki a moderátor szerepét töltötte be - a jelöltek mostmár az egész közönség előtt válaszolhattak a választópolgárok kérdéseire. A vita délután után a republikánusok és a demokraták szavazhattak, az összesen hat jelölt közül melyik két jelöltjük (egy demokrata, egy republikánus) maradjon az utolsó fordulóban. Itt még tehát a független választópolgárok nem rughattak labdába. Ebéd után a két finalista maradt már csak versenyben, és egy jó kis szócsata és szimpadiaskodás után újra szavaztunk. Elég vicces volt: a demokrata elnök jelölt néha már túlságosan is liberális és "mindent meg lehet oldani" párti volt, míg a republikánus mindenkinél dacosabbnak és gőgösebbnek mutatkozott, szerinte pénzzel, energiával és egy erős hadsereggel minden baj kezelhető.

Délután városnézésre indultunk: Fehér Ház, Washington emlékmű, a híres, japán elnöktől ajándékba kapott cseresznyefák (most ünneplik a századik évfordulót!), Martin Luther King emlékműve, a Lincoln emlékmű, a vietnámi veteránok emékfala, valamint az Egyesült Államok Capitoliuma.

Este, a záró vacsorán hirdettek eredményt és elnököt. Zászlóval, himnusszal, kézfogással... Zseniális volt. Nem mondom meg melyik jelölt nyert, lehet találgatni!

A vacsora helyszíne egyébként nem volt más, mint a Nemzeti Posta Múzeum. Ilyen szép múzeumot is rég láttam. Mivel szabadon körbe lehetett menni és szétnézni kaptunk is az alkalmon és felfedező útra indultunk.

Ezzel véget is ért a szeminárium, másnap reggel mindenki indult haza. Én egy jó nagy reggeli után még városnézésre indultam (Washingtonban majdnem minden múzeum ingyenes), végül a Holocaust Múzeumban és a Nemzeti Galériában kötöttem ki. Tökéletes program volt egy kissé borongós, de meleg tavaszi Vasárnapra. :)

Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem a szemináriumon. Sok mindent sikerült megtanulnom és megértenem az amerikai választási rendszerről: hogyan működik, mik az előnyei, hátrányai, milyen politikai nézetek uralkodnak. Hihetetlenül profi és mindenre figyelő bánásmódban volt részünk, igazi kényeztetés volt Washington D.C., sok-sok új barátsággal és ismeretséggel.