11/24/10

A delegáció

Holland sirály: ismertető jele a bátorság
Múlt héten vendégek érkeztek hozzám. :) Már csütörtökön béreltünk nekik is bringát és azzal jártuk körbe a várost. Átszelve az Erasmus hidat  elvittem őket a New York Hotelhez, innen indult a híres-neves Holland-Amerika hajójárat. A hely érdekessége az, hogy 1993-ban újították fel és nyerte el a mai formáját, de mindezt úgy, hogy meghagyták régi stílusában, ami mondanom sem kell lenyűgöző... Itt megittunk egy finom kávét (ami semmivel sem  volt drágább, mintha azt a városban lévő papír poharas Coffeeshop Company-ban vettük volna). Visszafelé  megmutattam nekik a Fotó Múzeumot,  ahova titokban a fotó kurzusra járok, majd betértünk az egyetemre, hogy lássák hol szoktak óráim lenni, hol dolgozom, milyen a könyvtár. Mindkettőjüknek nagyon tetszett. Mikor  már körbejártunk mindent, beültünk az egyetemi sörözőbe, ez az egyik épület aljában van, sokszor rendeznek zenei esteket és természetesen mindig friss és olcsó a csapolt sör.  A napot Kralingen-ben akartuk zárni egy finom tapas vacsorával. Annak ellenére, hogy csütörtök volt, tele volt a Lokantas, majdnem egy órát kellett várnunk az asztalra, de megérte mert a kaja mennyei volt és kaptunk ingyen kóstolót is. Nem beszélve a ház boráról!  Ilyen jó bort még sosem ittam. A kiadós vacsink után persze jött a fekete leves, ellopták a bringámat, szóval a hazafelé utat az egyik bicikli hátsó ülésén tettem meg.  Na ez a rész nem volt olyan vicces, no meg az sem amikor az utcánk felét lezárták a rendőrök, valamit 'felderítettek' állítólag... Jó nagyott kellett kerülni.

Miután felraktam a kis pereputtyot az Amsterdamba tartó vonatra péntek reggel, én dolgozni indultam. Egész nap múzeumokban kószáltak az Amsterdam kártya segítségével, no meg sétahajókáztak. Szombaton megint csak itt voltunk Rotterdam-ban, kivittem őket a Blaak piacra, ahol friss kagylót és halat ettünk, na meg bevásároltak körülbelül egy hadseregnek is elegendő sajtot.  Elmentünk a Kockaház Múzeumba, na meg véletlenül a Katonai Múzeumba (ez utóbbi komoly tévedés volt, a tengerészetibe akartunk menni, de majd ezen a hétvégén elviszem Melinda barátosnémat). Este visszavittük a bringákat és az ott kapott kölcsön szerszámokkal Gábor megszerelte az aznap reggel vett cangámat (konkrétan majdnem kidurrant a kereke, na meg a fék sem működött). Volt rozsdamentesítés is, majdnem egy egész flakon WD40-et ráfújtunk). Vacsorázni a Bazar-ba mentünk, isteni volt a kaja, az étterem erős marokkói beütésű, varázslatos egy hely. Még jó hogy foglaltunk előre asztalt a hely  konkrétan dugig volt! Vacsora után  tettünk egy levezető sétát  haza,  másnap korán keltünk, hogy még időben Hágába induljunk. Szerencsére itt is tök jó volt az idő és a város bejárása után elmentünk a Nemzetközi Bírósághoz, majd ki a tengerpartra, Scheveningen-be. Itt megkóstoltuk a holland híres nevezetes palacsintát is (semmiben sem különbözik magyar társától) sétáltunk egyet a parton és élveztük a napsütést.

Visszafelé 3 óra magasságában indultunk, a kis magyar küldöttség egyenesen az Eindhoven-i reptérre, én pedig haza, tanulni. :(

4 comments:

jajj, Scheveningen olyan széép! Remélem jó időtök volt! :) Itt már dübörög a tél :S

az elso heten szuper idonk volt, fujt a szel de sutott a Nap. A masodik heten majd odafagytunk, de nem adtuk fel:)

...és azért sem adtuk fel, mert gyönyörű volt Amszterdam a hóesésben...na de ez a következő történet... remélem :)

What a wonderful day with your friends! :-)

Post a Comment