Helyzetjelentés Rotterdamból

Az első két hetem az egyetemen elég stresszesre sikerült. Órák, terem keresgélések,  csoport felosztások, aztán a nagy kérdés, hogy honnan szerezzük be a könyveket, amiket egyenlőre nem lehetett kapni az egyetemi könyvesboltban. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése elég sok változást hozott, amit nyilván le kell követnie a tankönyveknek is. Kicsit hezitáltam, hogy mi legyen, megvegyem-e a könyvet vagy ne, de végül úgy döntöttem, hogy a nemzetközi jog könyvet lemásolom, az EU jogra  pedig beruházok. 

Az előadások  jók,  a tanárok Power Point prezentációval készülnek, amit feltesznek egy netes felületre is, így mindig megkapjuk, de  tény, hogy előre kell tanulni az órákra, legalábbis kellene. Kérdezték többen, hogy értem-e az előadást? Azt kell, hogy mondjam, egy tanár kivételével mindenkit követhetőnek találtam eddig, az ominózus professzor pedig konkrétan akkora koponya és olyan magas szinten van, hogy sokszor többünknek is kínai mit mond, egyik témáról a másikra ugrik és keresztbe-kasul utalgat 500 különböző jogesetre. Ha már jogesetnél tartunk, a Gabčikovo-Bős-Nagymaros nagy kedvence, meg is kérdezte az órán, hogy van-e magyar esetleg szlovák fél közöttünk, aki ismertetné a témát?: ) Igyekeztem jó formámat hozni, és végeredményben rendes is volt, mert segített a kérdéseivel, de nem mindig találtam a megfelelő szavakat. Wah. Nincs mese, dolgoznom kell a jogi angol szókincsemen... ebben is segít a kurzus, amire járok, meg kell, hogy mondjam a legeslegjobb fej angol tanárral. Hihetetlen, hogy milyen jó humora van és olyanokat mond, hogy  'Oh my World' meg hogy 'Let me remind you that I don't know is not an appropiate answer to my question'. Ezen az órán egyébként találkoztam egy irtó rendes másik tanárral, aki önszorgalomból jár az órára, az egyetemen tanít és mellesleg magyar!!! Amerikában született, és gyöngyörűen beszéli a nyelvünket, meg mellette négy másikat folyékonyan... Odajött hozzám és elbeszélgettünk, odaadta a névjegyét is. Mekkora szerencse, ugye?

Ismét rendeztek nekünk egy nemzetközi estet, köszöntőt és miegymást, de ezúttal nem csak a jogi karnak, hanem az összes nemzetközinek. Sajnos ennivalónak holland finomságokat adtak, szerintem én voltam az egyetlen az asztalunknál, aki megette a stampot, zuurkoolstampot, rookworst (pürésített zöldségek, kolbász, savanyú káposzta) formációt, a kis kínai meg taiwani  barátaink majd szívinfarktust kaptak a látványtól, de a palacsintáért mindenki sorba állt és halál aranyosak voltak, hoztak innivalót is. Egyébként nem tudom, miért vannak annyira nagyra ezzel a palacsinta kérdéssel, szerintem hasonló az íze az otthonihoz... 

Stresszes volt a hazaút is. Eindhovenből repültem Budapestre a 8.30-as géppel, de hajnalban nem volt még metró, úgyhogy biciklire szálltam, majd jól el is tanyáltam vele. Aztán nem jött a vonat (a kalauz a téli menetrendre való átállásra fogta a dolgot), az eindhoveni vasútállomáson taxit kellett fognom, ami majdnem, hogy drágább volt mint maga a repjegyem, majd ezek után bejelentették a nyomoroncok, hogy a budapesti gép indulása két órát késni fog. Remek. Komolyan mondom, ez volt az utolsó Wizz Air utam, a végén már ott tartunk, mintha egy akciós Malév jegyet vennénk. A késés miatt Budapesten csak egy finom ebédre és rövid ötyére maradt időm barátokkal. Na ezek után pedig átmentem Bécsbe az esti vonattal... Vasárnap este pedig vissza, hajnalban ki a reptérre, onnan pedig egyenesen az egyetemre mentem. Jó kis táv, igaz? 

Na de tegnap... végre szocializálódtam egy kicsit és buliztunk... Először egy csoporttársam szülinapját ünnepeltünk meg az Erasmus Lodge-ban, onnan pedig átmentünk az International House-ba, ahol még vagy három ember tartotta a születésnapját a teraszon. Elmondanám olyan kilátás nyílik egész Rotterdamra, hogy hihetetlen. De mindkét helyen kész vagyont kérnek egy szobáért, ami nem is néz ki olyan jól. Hatalmas buli volt és találkoztam két magyar cserediákkal is, juhéjj!!!  Amint azt az előbb láttam, a buli máris agyon van dokumentálva a Facebook-on,  hihetetlen de itt mindenki ezen él és egyfolytában jelöl, csoportba áll, kommentel, intéz... a tegnapi buli óta ismerőseim száma jelentősen megugrott... hehe.  Na de a tuti jó hír az, hogy bemutattak egy német lánynak Marie-nak, aki itt lakik a szomszédságomban, és együtt tudunk hazajönni biciklivel, nem kell egyedül flangálni. Szükség esetén akár tolhatjuk is!!! 

No hát ennyi lenne mára...

xoxo

Read More

The blue week

Nem mondhatnám, hogy gyorsan telt el az elmúlt két hét, de ennek két oka is van. Az első, hogy sikerült valami nyavaját összeszednem és napokon keresztül 39,5 C-os lázzal nyomtam az ágyat. Tényleg ramatyul voltam, na. Sosem voltam beteg, a saját gyermek orvosunk sem ismert meg, amikor 18 évesen elvittem tőle a TB kártyámat. Nem nagyon bírom a tétlenkedést, így a fekvés tényleg kín volt. (Mit nem adtam volna ilyen kínokért az általános iskolában...) A fekvéshez és az unatkozáshoz pedig természetesen társult az önsajnálat is. Két nap múlva ráuntam a dologra és eldöntöttem, hogy jobb lesz inkább meggyógyulni a napon. Csináltam néhány képet a környékről és gyakoroltam a bringázást. Igen, így ahogy mondom, tudniillik én nem tudom normálisan használni a kontrát! Ebből pedig már több majdnem- koccanás is volt forgalmasabb bicikli csomópontoknál, de minden nappal kicsit jobban megy a dolog és ez reménnyel tölt el. Nem kell megrökönyödni, engem apáék a kisversenyre raktak fel először, nem a tacskóra, kempingje pedig csak a nővéremnek volt.

Szombat reggel kimentem a Blaak piacra, mert Zitának ígértem egy vendégbejegyzést. Van ott zöldség, gyümölcs, hús, hal, ruha, használt cuccok és miegymás. Vettem sok-sok gyümölcsöt, fényképeket is csináltam, de olyan hülyék voltak a fények, én pedig annyira ügyetlen, hogy egy használható fotó sem született. Tele volt a piac egyébként emberekkel, akkora volt a tömeg még a Blaak környékén is, hogy először nem nagyon találtam meg a villanypóznához láncolt Holiday-t, mennem kellett még egy kört. Vigasztalásként megajándékoztam magam egy táskával. 5 euró volt, és csakis az iskola miatt kellett. Nem tudok retiküllel biciklizni!

Este elmentünk  a lányokkal, Alessia-val (olasz nemzetiségű) és Asena-val (török nemzetiségű) a Witte de with fesztiválra. Tulajdonképpen ez egy 3 napos utca fesztivál, a környék tele van galériákkal, ahol fiatal európai művészek kiállításait lehet megnézni. Mindeközben persze mennek a koncertek, minden sarkon van egy dj pult és egy italozó egység. A legviccesebb rész a Miele űrállomás volt. Kis papírra rá lehetett írni a kívánságodat, majd a tejúton végigsétálva eljutottál az űrhajóig, aminek a gyomrába (mosógép tartály) be kellett helyezni az üzeneted. Ezt utána elvileg kilőtték az űrbe, gyakorlatilag kitűzték egy táblára a többi üzenet közé. A legjobb kívánságok a következők voltak: "Igazságot!" "Egy új biciklit!" "Ingyen sört." "Szabadságot Tibetnek." Miután ez megvolt, le lehetett feküdni a kihelyezett hintaágyak egyikére és ment a hűsölés. A kiállítások egész jók voltak, nekem a legjobban a  Blaak 10-ben lévő tetszett, a szobrásznőt úgy hívják, hogy Augusta Elizabet Wind. Voltak nagyon beteg munkái is, csak erős idegzetűek nézzék meg...

Akartunk enni is the Bazar-ban, de Alessia-ra a felszolgáló ráöntött egy egész tálcányi koktélt és még bocsánatot sem kért, így gondoltuk itt nem lesz a legjobb a kiszolgálás. Végül egy török büfében kötöttek ki és türüm-öt ettek, én maradtam a kólánál, az biztosabbnak tűnt. :)

Ma volt az első igazi tanítási nap, elég stresszesnek bizonyult. Először is, mindenki totál rá van indulva erre az előre tanulok témára, volt aki már minden jogesetet elolvasott, sőt olyannal is találkoztam aki enyhe túlzással a  szakdolgozat témáját boncolgatta. Egyet tudok mondani. Idegesítő. Én egyenlőre úgy néz ki,  hogy nem fogom megvenni a könyveket, nem csupán azért, mert ha megvenném mindent, több mint 200 eurót hagynék az iskolai könyvesboltban, és most nincs ennyi pénzem, hanem azért is mert a fele olyan új, hogy még nem is lehet kapni. (Persze a szorgosabbak  már megrendelték az Amazonról...)

Szóval suli után - letörve mint a bili füle - kimásoltam a következő órára való fejezetet az egyik csoporttársam könyvéből. Átmeneti megoldásnak ez bizonyult, ennek is nagyon örülök. Nem lesz ez az iskola egy könnyű menet, főleg, ha az árakat hasonlítom össze az otthoniakkal, de tudtam mire vállalkozom és nem fogok megtorpanni. Már csak azért sem. :) 

Read More

Pár kép Rotterdamról :)

Erasmus híd - elvileg egy női lábhoz hasonlítják....

Közvetlen szomszédságom: történelmi Delshaven

Bicajom, Holiday

A csengőm talán többet ér Holiday-nél :)

Esernyők a múzeum park előtt

Read More

Első nap az iskolában

 Aziskoláját

Az egyetemi év hivatalosan ebben az évben szeptember 1-jén kezdődött, de ehhez hozzá kell tenni hogy az első pár nap a diákok begyűjtésével, informálásával és terelgetésével telik. (főleg ha nemzetköziekről van szó, akiknek a száma a csillagos eget veri.) Csütörtökön elmentem az egyetemre, afféle információs napot tartottak jó sok standdal a nyelvi kurzusoktól az olcsó kerékpáron, térképen, eskőkabáton át a buliszervizig és az ingyen SIM kártyáig.  Na természetesen kik voltak a buliszerviz asztalnál a segítők? Két magyar srác! :) Nagyon megörültünk mindannyian, ők az Európai Önkéntes Szolgálattal vannak itt és én voltam az első magyar, akibe belebotlottak.

A legviccesebb mindenesetre az Erasmusnak öltözött srác volt, aki egy nagy tálca bitterballen-t ajánlgatott a megéhezett diákoknak, nekem sikerült annyit megennem, hogy este fájó pocakkal mentem aludni. Hihetetlen, de a hollandok iszonyatos figyelmet fordítanak arra, hogy a diákok mindenről értesüljenek. Ja, és azt ugye mondanom sem kell, hogy mindenki perfekt angolból... Bárcsak otthon is így lett volna anno. (Remélem azért fejlődünk, ugye?)  Innen indultunk egy nagy csoporttal bejárni az egyetem egész létesítményét, a vezetőink egy holland srác és egy  lány voltak. A fodrászattól kezdve a számkódos tároló szekrényeken és a  megszámlálhatatlan kávézón át hatalmas könyvtárba és relax helyre vezetett az út, én totálisan le voltam nyűgözve. Soha életemben nem láttam még ekkora egyetemi komplexumot...  Sikerült néhány későbbi csoporttársammal is összeismerkednem, egy mexikói, egy svéd lánnyal és néhány izraeli sráccal. Végül felmentem a karunk nemzetközi irodájába, ahol  kaptam egy újabb szatyrot tele ismertetőkkel (hogy kell az OV kaart-ot kiváltani, bankszámlát nyitni, mi jár annak, akit plagizáláson kapnak), majd felvettem az első blokk óráit. Lesz "haladó" EU jog, szintén "haladó" Nemzetközi jog, az EU Intézményrendszere, és pluszban még megjelöltem a jogi angolt is, remélem így azért könnyebb lesz. Minden tantárgynak van egy információs csatornája, a tanárok küldik az anyagot, miből és hogyan kell készülni a következő órára. Miközben írom ezt a bejegyzést jött egy levél az EU jog szemináriumot tartó tanárunktól, hogy milyen jogesetet fogunk feldolgozni a Moot Court-ön (Európai Bíróság szimulált változata joghallgatóknak, amivel kapcsolatban mellesleg rangos versenyeket rendeznek) és hogyan készüljünk. Nem lesz könnyű... mégis nagyon várom. :)

Családi kör 

A hétvégénk első fele barátokkal, a második fele pedig családi körben telt. :) Természetesen mindenki arról érdeklődött, tudok-e már hollandul. A válasz egyértelműen nem, és ha továbbra is ilyen heroin árakon adják a holland nyelvórákat, akkor sajnos így is fog maradni. Nem tudom melyik egyetemistának van 700 eurója egy 40 órás tanfolyamra? Nekem sajnos nincs. De hogy őszinte legyek, ha lenne akkor sem erre költeném! :)

Holiday 2x 

Ma végre találtam egy megfelelő bringát magamnak. 

Színe: türkiz

Állapota: kissé rozsdás

Neme: egyértelműen lány

Ismertető jele: arany-rózsaszín csengő

Neve: Holiday

A neve először is azért Holiday, mert ez van ráírva (nem viccelek); na meg azért, mert pont tegnap éjjel néztem  meg ezt a kissé csöpögős, de attól még totál aranyos Holiday c. filmet és gondoltam ez nem lehet véletlen.

A másik holiday pedig az, hogy novemberben úgy néz ki vakációzni megyünk! :) Hogy hova, azt még nem tudom, mert meglepetés, juhuhuuuuu......

Read More

Megérkeztem...

A költözés 

Szóval a helyzet az, hogy elköltöztem. :) Szeptembertől Rotterdamban tanulok egy évig, nemzetközi jog és EU jog specifikáción,  a munkahelyemen pedig elengedtek  egy év fizetés nélküli szabadságra. Az utolsó hetem elég zűrösre sikerült, hiszen az utolsó pillanatig dolgoztunk egy projekten, esténként pedig nem volt időm pakolni, mert  valaki  mindig búcsúztatott. (Éljen a rozé fröccs és a sok-sok ajándék.)

A lelki nyugalmamon a hétvégi két esküvő sem segített! Nem tudom, ki hány esküvőn vett részt ebben az évben, mi eddig négynél tartunk úgy, hogy egyre nem tudtunk elmenni, és októberben is következik  még egy, amire majd hazamegyek. Aki ennél nagyobb számot dönget (és nem esküvő fotós), az kérem jelentkezzen és meghívom egy koktélra/sörre/fröccsre.

Ezek után még hulla fáradtan nekiálltam takarítani a lakást vasárnap este (jelzem, nem vagyok megelégedve az eredménnyel), hajnali háromkor feküdtem le, majd mondanom sem kell ugye hogy sikerült lekésnem a hétfő reggeli járatot. Na és mi ebből a tanulság? Hamarabb kell elkezdeni pakolni, és kocsival kell kiköltözni az új helyre. Egyebekben lehetetlenség egy 30 kg -os bőröndbe bepréselni az egész eddigi életed.

A járatlekéséssel egyébként irtó szerencsém volt, mert találtam nyomban új jegyet normális áron, de azért az ezzel járó stresszt kihagytam volna... A gépem Eindhovenbe érkezett. Itt vettem egy buszjegyet a helyi vasútállomásig (3.20 euró), ahol pedig vonatra szálltam.(16.50 euró). Elrontani egyébként nem lehet a dolgot, talán annyi csak a megjegyezni való, hogy, akinek nincs holland bankkártyája, az nem tud az állomás elején található automatából jegyet menni, tovább kell menni egyenesen az info ponthoz. A legegyszerűbb módszer egyébként az utazásra az OV chipkaart, de erről bővebben majd később írok. 

A vonat természetesen baromira tele volt, nem lehetett leülni, ezért nem ajánlatos olyan nagy bőrönddel utazni, mint én,  mert az csak  csúszkál jobbra-balra és csak imádkozni lehet,  nehogy egy gyerek lábára csússzon. Körülbelül másfél óra múlva érkeztem Rotterdam központi vasútállomására, ahol Orsi várt a lakáskulcsokkal. Megittunk egy teát, majd segített eljutni a 4-es villamosig, ami elvileg egészen a szállásomig volt hivatott repíteni.  (Orsi a munkatársam testvére és nagyon sokat segített az ideköltözésemben, amiért azt hiszem még nagyon sokkal lógok neki. :)) A vilin megint szembesültem az OV kártya okozta hiánnyal, de szerencsére van a  kalauz, akitől tudsz egy, illetve két óráig érvényes jegyet venni horror áron... Sajnos voltam olyan balga, hogy hamarabb leszálltam, mert hallgattam egy lányra, aki  rossz irányba igazított. Na ekkor már totál elegem volt a cipekedésből, hulla voltam és szakadt rólam a víz, ezért bementem az első irodába, amit az utcán találtam és segítséget kértem taxi ügyben. Nem tudom, kinek mi a benyomása a hollandokról, szerintem oktathatnák a korrektséget. Egyből kerestek nekem egy taxi számot a neten, hellyel és vízzel kínáltak, no meg jókat nevettek rajtam, hogy egy ilyen pici ember, hogy tud elcipelni egy ekkora bőröndött. (A kézipoggyászom és a bőrönd összsúlya közelítette a 40 kg-ot.) A taxi 10 perc alatt hazavitt, (nem is kért sokat) én pedig elhatároztam, hogy ha meglesz a bringám visszatérek ebbe az irodába egy csokor virággal köszönetképp. :)

Szép új kas 

Az igazi tortúra itt kezdődött, a következő 3 hónapra szolgáló otthonom egy tipikus holland ház, meredek, hosszú lépcsősor (összesen 65 lépcsőt számoltam meg) vezet fel a második emeleten kezdődő otthonba. A lakáson belül is van még egy emelet, de szerencsére a földszinten lakom. Az én szobám a legnagyobb és totál jól be van rendezve. A portalanításon és a bepakoláson kívül pedig nem is kellett semmit csinálnom, mert mindent rendben hagytak nekem itt.  Este az egyik lakótársammal is találkoztam, a másik csak később jött. Mindketten orvostanhallgatók és a szakmai gyakorlatukat csinálják, így nagyon elfoglaltak és keveset fogjuk látni egymást. Ami nem csoda, hiszen a lakás baromi nagy, eltelhetnének napok is úgy, hogy nem futunk össze...

No, hát  így sikerült megérkeznem Rotterdamba, reméljük a döcögős kezdést síma, zökkenőmentes élet fogja kiváltani...

Read More

Minden út Goába vezet

Naplemente...

Korai öröm

Szerda éjjel úgy tértünk nyugovóra, hogy még nem érkezett meg a szabóságtól az aznap berendelt szövetkabát. Abban maradtunk, hogy amint készen vannak, telefonál a tulaj és odahozza a szállásunkhoz az árut, mivel mi másnap hajnalban indulunk. :) Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mintha valami csempész filmben lennék. Azonban telefon nem jött, Peter pedig totál szomorú volt és meg is jegyezte, hogy úgy néz ki az indiaiak mégiscsak megbízhatatlanok. Én pedig nem is tudtam mit mondhatnék neki. Nahát nagy volt a meglepetés reggel 1/2 6-kor, amikor kiléptünk a haveli kapuján: ott várt ránk az ürge egy robogóval, ugyanabban a ruhában, amit előző nap viselt. Mondta, hogy  egész éjjel nem aludtak, már csak percek kérdése, hogy kész legyen a szabó a kabáttal, menjünk oda érte személyesen. Na ettől a mondattól és az ábrázatától már nem csempésznek, hanem árva indiai kisgyerekeket kizsákmányoló gonosz boszorkánynak éreztem magam. Hát akkor taxiba be, irány a szabóság. 20 perc múlva érkeztünk meg Udaipur külvárosába, leparkolt a taxi, mert innen már csak motorral lehet tovább menni,  emberem robogóra fel, és elment  a tulajjal. Na, gondoltam most láttam őt utoljára, legközelebb már csak a váltságdíjat követelő telefon jön! Borzasztó volt a következő 20 perc, már kitekeredett a nyakam a sok hátratekintgetéstől,  és a taxis is ideges volt, a gépünk egy óra múlva indult volna Bombay-be. Aztán feltűntek a fiúk, kézfogás, örömködés, jó üzlet volt? Igen! Jöjjön máskor is, itt a névjegyem! Igen! Viszlát, Igen! Taxiba be! Igen! Elkésünk! Igen! Újabb 20 perc telt el mire megérkeztünk a reptérre, meg is nyugodtunk, nevetgéltünk, nyújtottam a kinyomtatott repjegyeinket a biztonsági őrnek, amikor következett a sokk.

A SOKK

- But madam, there is a problem - mondta a biztonsági őr. - Sorry, but your tickets are only valid for the 8th July and today is the 9th!!!!

- Mi vaannnn???!!! Engem az ájulás kerülgetett.

Peter erőlködött, hogy semmi baj, biztos rosszul lett kinyomtatva a jegy, az őr pedig balra küldött minket, a légitársaság pultjához. 35 perc volt hátra a járat indulásáig. És akkor jött a felismerés. Már a belföldi jegyeket rég megvettük, amikor úgy döntöttünk, hogy egy nappal tovább maradunk Rajastan-ban és csak három napot fogunk Goán tölteni... De nem módosítottuk a foglalást. Súlyos, bődületes, hatalmas, megbocsájthatatlan hiba! Annyiszor utaztunk már, de ilyen még nem fordult elő egyikünkkel sem. Körülbelül hatszor néztük át az útitervet, a foglalásokat, konkrét ütemtervet készítettem az útra, és senki de senki nem vette észre!

30 perc volt az indulásig. Szerencsénkre a pultnál két fiatal segítőkész Jet Airways dolgozó szánt meg minket, indult a keresgélés, vajon van-e még két hely a gépen? Szerencsénk volt. Közben három másik dühös utas állt mögöttünk, akik teljesen jogosan szerették volna intézni a saját dolgukat, mi  pedig feltartottuk őket. Gyorsan fizettünk, papírral átrohantunk a biztonsági őrökön, majd megint vissza a pultjukhoz, ezúttal már a terminálon belül. Megkaptuk a jegyeinket, sok szerencsét kívántak nekünk és a jegy hátuljára ráírták az ügyfélszolgálat nevét,  ha meg voltunk velük elégedve, írjunk egy emailt. Búcsúzóul közölték, hogy visszafizetik a fel nem használt jegyünk felét, csak még Indiából kezdjük el intézni. Mosolyra görbült a szám, vannak még rendes emberek! Ezek után rohantunk a géphez aminek az indulásáig már csak 10 perc volt hátra, de végül csak sikerült elérnünk és elrepülnünk Bombay-be. Itt újabb jegyeket vettünk Goára, ami nem volt nehéz, hiszen Indiában szerintem legalább hat fapados légitársaság üzemel, délután háromra pedig meg is érkeztünk a tervezettek szerint.

Toto, I have a feeling we are not in Kansas anymore... :)

Őszinte leszek. Én beértem volna egy olyan közép kategóriás hely egyikével, amiben az egész út során voltunk, de a jobbik felem azt mondta, hogy jó lenne ha az utolsó három napot királyi pompában és lakomákkal töltenénk el.  "Hiúság, asszony a neved" - szokta mondogatni egy munkatársam, Éva - erre gondolva engedtem hát a nyomásnak! :) Hozzáteszem, ebben az is segített, hogy az egész indiai költségvetésünk mintegy 30%-kal lett kisebb a tervezettnél tekintettel a közelgő monszun szezonra, ami köztudottan elriasztja a turistákat és mérsékli az amúgy felvert árakat. A Kempinski Leela Palace Hotelben foglaltunk le egy monszun csomagot (2 éjszaka, 3 nap, teljes koszt-kvártéj)... hát mennyei volt! Nagyon jókat ettünk-ittunk az itt én végre mindkét reggel elmentem futni (jééééé), napoztunk (kissé le is égtünk), esőt pedig csak éjjelente láttunk. Halkan megjegyzem, ez bizony irtózatos szerencse. Az Indiában töltött két és fél hét alatt akárhányszor néztem meg az időjárás jelentést, Goán mindig szakadt az eső. Három napos ottlétünk során pedig egyszerűen mintha csak a kedvünkért hagyta volna abba. Többen kérdezték, mivel töltöttük itt az időt, béreltünk-e motort, megcsodáltuk-e a portugálok által hátrahagyott építészet maradványait. Most mondhatnám, hogy igen, persze, és milyen frankó volt... de őszinte leszek. Két hét durva indiai hátizsákos menet után eszünkbe sem jutott kibújni a saját orchidea farmmal és botanikus kerttel rendelkező, falunyi méretet öltő komplexumból. No és hát ha így is lett volna, sajnos akkor sem találtunk volna semmit sem nyitva. A monszun idején a házakat az ott lakók erős műanyag ponyvával takarják be, így védve meg azokat a hihetetlen mennyiségben lezúduló esőtől, aztán bezárnak mindent és csendesen várnak hogy kiderüljön az ég.  Mindezek ellenére azt gondolom, hogy összetehetjük a két kezünket, hogy sikerült ennyire csodálatos időt kifognunk és egy ilyen szuper nyaralást eltöltenünk.

A  visszaút

A nagy láblógatás után vasárnap este az  utolsó járattal repültünk vissza Delhibe (ezúttal sikerült a megfelelő napon kifáradnunk a reptérre), másnap reggel hajnalban indult  a gépünk Moszkván keresztül Budapestre. A reptértől nem messze eső vendégházban foglaltam szobát, illetve rendeltünk még utasfelvételt. Nem tudom, hogy a foci VB döntője volt-e az oka, de a sofőr nemes egyszerűséggel elfelejtett kijönni értünk, egy órát vártunk rá és kétszer telefonáltunk. Alap esetben  még 3/4 12-kor sem nem nagyon izgattuk volna magunkat, azonban a spanyol-holland döntő  helyi idő szerint éjfélkor kezdődött.  Egyébként pár perc alatt megérkeztünk a szállásunkra, de ott ismét arcul csapott minket a nagy büdös indiai valóság (a légkondi nem működött a szobában, irdatlan meleg volt, az ablakokat pedig valamilyen anyaggal bevonták függöny gyanánt, mindent betakart az évszázados kosz). Javaslom, senki ne szálljon meg ebben a hotelban, hiába olcsó! Az internet egyébként sajnos nem bővelkedik  hátizsákos turistákat kecsegtető ajánlatokban, de ettől függetlenül a reptér környéke tele volt hotelekkel, szerintem elég lenne csak egy taxit fogni és nekiindulni a dolognak (majd legközelebb így is teszünk). Hétfő reggel elindultunk Moszkván keresztül Budapestre, majd szépen rendben meg is érkeztünk. A csomagjaink pedig Moszkvában maradtak. Még körülbelül egy napig. :)

Ezúttal üres volt a háló...

Ebben a hotelben mindenki garantáltan romantikus hangulatba kerül

Mondom én :)

Kiráyi lakosztályunk

Szerencsétlen ürgét megtalálták az árusok és eltökélten követték

Read More