The blue week

Nem mondhatnám, hogy gyorsan telt el az elmúlt két hét, de ennek két oka is van. Az első, hogy sikerült valami nyavaját összeszednem és napokon keresztül 39,5 C-os lázzal nyomtam az ágyat. Tényleg ramatyul voltam, na. Sosem voltam beteg, a saját gyermek orvosunk sem ismert meg, amikor 18 évesen elvittem tőle a TB kártyámat. Nem nagyon bírom a tétlenkedést, így a fekvés tényleg kín volt. (Mit nem adtam volna ilyen kínokért az általános iskolában...) A fekvéshez és az unatkozáshoz pedig természetesen társult az önsajnálat is. Két nap múlva ráuntam a dologra és eldöntöttem, hogy jobb lesz inkább meggyógyulni a napon. Csináltam néhány képet a környékről és gyakoroltam a bringázást. Igen, így ahogy mondom, tudniillik én nem tudom normálisan használni a kontrát! Ebből pedig már több majdnem- koccanás is volt forgalmasabb bicikli csomópontoknál, de minden nappal kicsit jobban megy a dolog és ez reménnyel tölt el. Nem kell megrökönyödni, engem apáék a kisversenyre raktak fel először, nem a tacskóra, kempingje pedig csak a nővéremnek volt.

Szombat reggel kimentem a Blaak piacra, mert Zitának ígértem egy vendégbejegyzést. Van ott zöldség, gyümölcs, hús, hal, ruha, használt cuccok és miegymás. Vettem sok-sok gyümölcsöt, fényképeket is csináltam, de olyan hülyék voltak a fények, én pedig annyira ügyetlen, hogy egy használható fotó sem született. Tele volt a piac egyébként emberekkel, akkora volt a tömeg még a Blaak környékén is, hogy először nem nagyon találtam meg a villanypóznához láncolt Holiday-t, mennem kellett még egy kört. Vigasztalásként megajándékoztam magam egy táskával. 5 euró volt, és csakis az iskola miatt kellett. Nem tudok retiküllel biciklizni!

Este elmentünk  a lányokkal, Alessia-val (olasz nemzetiségű) és Asena-val (török nemzetiségű) a Witte de with fesztiválra. Tulajdonképpen ez egy 3 napos utca fesztivál, a környék tele van galériákkal, ahol fiatal európai művészek kiállításait lehet megnézni. Mindeközben persze mennek a koncertek, minden sarkon van egy dj pult és egy italozó egység. A legviccesebb rész a Miele űrállomás volt. Kis papírra rá lehetett írni a kívánságodat, majd a tejúton végigsétálva eljutottál az űrhajóig, aminek a gyomrába (mosógép tartály) be kellett helyezni az üzeneted. Ezt utána elvileg kilőtték az űrbe, gyakorlatilag kitűzték egy táblára a többi üzenet közé. A legjobb kívánságok a következők voltak: "Igazságot!" "Egy új biciklit!" "Ingyen sört." "Szabadságot Tibetnek." Miután ez megvolt, le lehetett feküdni a kihelyezett hintaágyak egyikére és ment a hűsölés. A kiállítások egész jók voltak, nekem a legjobban a  Blaak 10-ben lévő tetszett, a szobrásznőt úgy hívják, hogy Augusta Elizabet Wind. Voltak nagyon beteg munkái is, csak erős idegzetűek nézzék meg...

Akartunk enni is the Bazar-ban, de Alessia-ra a felszolgáló ráöntött egy egész tálcányi koktélt és még bocsánatot sem kért, így gondoltuk itt nem lesz a legjobb a kiszolgálás. Végül egy török büfében kötöttek ki és türüm-öt ettek, én maradtam a kólánál, az biztosabbnak tűnt. :)

Ma volt az első igazi tanítási nap, elég stresszesnek bizonyult. Először is, mindenki totál rá van indulva erre az előre tanulok témára, volt aki már minden jogesetet elolvasott, sőt olyannal is találkoztam aki enyhe túlzással a  szakdolgozat témáját boncolgatta. Egyet tudok mondani. Idegesítő. Én egyenlőre úgy néz ki,  hogy nem fogom megvenni a könyveket, nem csupán azért, mert ha megvenném mindent, több mint 200 eurót hagynék az iskolai könyvesboltban, és most nincs ennyi pénzem, hanem azért is mert a fele olyan új, hogy még nem is lehet kapni. (Persze a szorgosabbak  már megrendelték az Amazonról...)

Szóval suli után - letörve mint a bili füle - kimásoltam a következő órára való fejezetet az egyik csoporttársam könyvéből. Átmeneti megoldásnak ez bizonyult, ennek is nagyon örülök. Nem lesz ez az iskola egy könnyű menet, főleg, ha az árakat hasonlítom össze az otthoniakkal, de tudtam mire vállalkozom és nem fogok megtorpanni. Már csak azért sem. :)