10/5/10

No és tudod-e hol van Magyarország?


A mai napon történteket csupán azért írom le, hogy tanuljunk és okoljunk. Ha pedig elfelejtettük volna, mutassunk egy kis tiszteletet más nemzetek iránt. Legyenek ők bárhol is.

Európa jog óra (még egyszer ismétlem: Európa jog) után épp a szendvicseinket fogyasztottuk az ebédlőben. Eleve kicsit feszült volt  a légkör, mert az egyik csoporttársunkra vártunk már körülbelül 30 perce, akinek nem akaródzott megérkezni. Hívtuk telefonon, hogy hol van, mire kiderült a könyvtárban ül és csinál valamit, mivel nem talált minket az ebédlőben. Nem tudom ti hogy vagytok vele, szerintem azért egy telefont meg lehetett volna ereszteni, dehát van az úgy, hogy nem jön össze... 

Szóval átpillantok az asztal felett és látom, hogy a holland csoporttársam egy képes magazint lapozgat, majd egyszer csak dráma hercegnőt megszégyenítő módon felkiált: "Ó... nézd csak Judit, milyen szép! El akarok menni ide!" 
Ránézek a képre, mélykék tenger, pici szigetecske rajta kis kápolnával. Hvar szigetére emlékeztet, egyszer voltam itt. Kérdem tőle: "Szép hely nagyon, hol van?". A fotók mellett található szövegre pillant, keresi-kutatja a sorok között a választ, majd  jó hangosan így szól: "Hát Judit, ez Budapest.". (A szövegben volt egy utalás arra, hogy Budapestről van közvetlen járat az Adriára, nyilvánvalóan nem figyelt olvasáskor.)
Nahát azt hittem, leesem a székről. Mintha valami irdatlan magyarság tudat öntötte volna el a szívem, komolyan mondom.Vettem egy mély lélegzetet, és  nyugodt hangon mondtam neki, hogy nagyon sajnálom, de az bizony nem lehet Budapest, hiszen Budapest annak az országnak a fővárosa, ahonnan én jöttem, Magyarországnak. Ennek az országnak márpediglen nincs tengerpartja, Fiume is elég régen volt már.
Megkérdeztem tőle, hogy el tudná-e helyezni Magyarországot egy Európa térképen? A válasz erre az volt, hogy persze, Magyarország Bulgária mellett van. És azon már fel sem szisszentem, hogy századjára is rosszul mondta angolul kishazám nevét!!!!

Csalódott tekintetemre rávágta, hogy ő utoljára nyolcadik osztályban tanult földrajzot.  Le voltam döbbenve. Ő pedig kikérte magának, hogy miért is kellene neki ezt tudnia. Egy bachelor-t megszerzett, jó eszű, 22 éves fiatal holland lány, aki mellesleg Európa  és nemzetközi jogot tanul nincs tisztában ilyen alapvető dolgokkal? Egyébként meg mi az, hogy csak általánosban tanultak földrajzot? Ez komoly? A világot körbehajózó hollandok? A Holland Kelet-indiai Társaság féle hollandok?

Nem akarok nagyon személyeskedni, beszélhettünk volna itt Romániáról, Lengyelországról, vagy akár  melyik EU-s és nem EU-s tagállamról. Alapvető tény, hogy egy nemzetközi képzésre járunk. A csoportunkban a mexikói diáktól kezdve az olaszon át a franciáig és a namíbiaig szinte minden nemzet képviselteti magát. Mind tudunk egymásról, beszélgetünk, összetartunk. Mind okkal jöttünk ide. Tanulni. És ha már itt vagyunk, legyen már bennünk annyi önszorgalom, hogy rápislantunk egyet a google maps-re és megnézzük, hogy is néz ki kicsinke Földünk. Ha nem tudjuk? Kérdezzünk. Ha nem kérdezünk, akkor pedig talán hallgassunk.

Puffogva tekertem Holiday-t haza. Aztán eszembe jutott egy mentő ötlet. Holnap megkérdezem tőle, érdekli-e kishazám, mert ha igen, szívesen mesélek neki róla. Nem erőszak a disznótor, nem akarom rátukmálni magunkat, de néhány szép kép és egy kis Pick szalámi biztosan jó benyomást  keltene benne. Azt akarom, hogy erre emlékezzen és ne valami egészen másra.


4 comments:

Küld át neki a videót, amit kiraktál a blogra.

Meg ezeket, nagyon jók:

http://www.youtube.com/watch?v=NPq7AfsIJD8&p=801FEA597EE64417&playnext=1&index=3

http://www.youtube.com/watch?v=6O_zre2iT94

inkabb megmutatom neki holnap:)

Na látod, ne a problémára, hanem a megoldásra koncentrálj!

Aprócska reagálás: Csillával ( fél álmában ) nézzük a Formai 1-et.Kérdezem Tőle, mit tudsz Singapurról?Nem sokat. Elmagyaráztam: Város állam, hivatalos nyelve az angol, egykoron angol gyarmat volt, most pedig önálló.A II. világháborúban itt szenvedte el első megalázó vereségét az angol szárazföldi hadsereg a jappánoktól!A világ legtisztább városa, utcán sem dohányozni, no meg rágózni is tilos. Eltelik két nap, Csilla teljesen feldobva meséli, ott járt egy singapúri a bankban és kérdezte, hogy mit tud Singapurról? Csilla a betanított szöveget pontosan felmondja,az ügyfél hanyatt esett és könnyes szemmel pénz tett be a számlájára.Ti ezt honnan tudjátok kérdezi az ügyfél? Hát tanítják az iskolában!- mondta Csilla.

Post a Comment