11/19/08

Karácsony Dubaiban




Sokat gondolkodtam ezen a karácsony dolgon és hosszas tépelődés-tanakodás után úgy döntöttem, hogy életemben először nem töltöm itthon ezt a pár napot, hanem fogom a bőröndöm és lelépek valami melegebb éghajlatra.

Nem arról van szó, hogy kőszívű lennék, de hát minek maradjak? A szüleimnek 7 gyerek után méltán van elegük ebből az ünnepből (nálunk a karácsony a nagy összeveszések és kibékülések, félreértések és neheztelések ideje). Emlékszem, egyszer anya és apa elbeszéltek egymás mellett és sikerült két karácsonyfát venni, egy évre rá pedig (okulva az előző évi dologból) egyikőjük sem vett, így 24-én este 6 órakor az egyik bátyám szerzett egy enyhén girbegurba darabot, aminek a levelei mind lehullottak mire hazaért vele. :) Ezen persze lehet egy jót nevetni, de mégiscsak...

Ezek után érthető talán, hogy sosem voltam oda annyira ezért az ünnepért, az utazás intézésében pedig végül az is lökött rajtam egyet, hogy ez lenne az első szenteste amit már felnőtt fejjel, különköltözve de mégis egyedül töltök.Ez elég szomorú, vagy a fene se tudja: végül is az én választásom. Minden amit tettem, az enyém...

Szóval. Arra gondoltunk Szilvi barátosnémmal - aki lassan háromnegyed éve Dubaiban él és az Emirates légitársaságnak dolgozik - mint stuvi -, hogy itt az ideje annak, hogy páran megmutassuk milyen egy fenyőfás-szaloncukros magyar karácsony Dubai-ban. Szilvi riadóztatta az összes kint élő barátját és meg is szervezte a szentesti bulit.

Ő egyébként az évfolyamtársam volt az egyetemen és bár hősiesen helytállt, esze ágában sem volt jogászként dolgozni. (Azaz egyszer igen: fél évig bírta a nyomást a csodálatos közszférában, majd ismét repülésre adta a fejét. :)) Még szeptemberben megvettük a jegyet - ez akkor sokat lendített a béka s....ge alatti kedvemen és nekiláttunk a vízum intézéséhez.

Ez olyannyira viccesre sikeredett, hogy arra gondoltam bemásolom ide Szilvi levelét: nevessetek csak ti is, én imádom. :)

"....Elkezdtem intézni a vízumodat, gondoltam leírom milyen itt az ügyintézés. Ahogy már említettem, múltkor 2X egy órás sorban állás után (először rossz helyre kértem számot, és ezért újból sorba kellett állnom egy másik ügyintézőhöz is és alig voltak ezren előttem) közölték velem, hogy nem állítanak vízumot ki számodra, mert nem tudom bizonyítani papíron, hogy tényleg az unokatesóm vagy és mert hajadon vagy meg fiatal. Azt ajánlották, hogy menjek át a Dnata másik épületébe, ott talán tudnak segíteni. Ma beszálltam egy taxiba és kiadtam az ukászt: Dnata Old Building. Amikor odaértem, már nem volt sor. Odamentem az ügyintézőhöz, elmondtam, hogy anyukám fiú tesójának a lánya vagy (csak hogy tudjál róla) és hogy karácsonyra jönnél ki hozzám, hogy ne legyek egyedül, és megadtam az adataidat, az útlevél másolatodat, meg az én útlevelemet. Erre a lelkem ránéz az útlevelemre és megkérdezi, hogy akkor ki ez a barna nő? Mire mondom, hogy bármily hihetetlen én. Aztán fél órával később rámutat a képedre és visszaadja nekem, hogy ez akkor én vagyok. Mondtam neki, hogy nyissa már ki a szemét, ez egy szőke nő, én meg barna vagyok. Aztán elküldött befizetni a vízum díjat, ami 673 dirham, és közölte velem, hogy be kell fizetnem 2000 dirham depositot, amit majd akkor kapok vissza, amikor elhagytad az országot. Befizettem. Aztán be kellett fizetni 40 dirham kötelező biztosítást, megtettem. Így összesen már 2700 környékén jártam, mikor kiállított egy papírt, amin csak az anyukád neve és a lakcímed volt elírva. Mondtam neki, hogy ez nem jó, mire elzavart, hogy ő férfi és ne szóljak bele, menjek inkább a másik ügyintéző ablakhoz folytatni a dolgokat.
Átmentem. Ott tovább pepecseltek, majd nagy sokára kiállítottak egy vízumot és az orrom alá tolták, hogy ellenőrizzem az adatok helyességét. Minden jó volt rajta, kivéve ez: Expire date: until december 10.


Erre nézek rájuk és azt mondom:


- De hát a barátnőm karácsonyra jön. Nem december 10-ig marad, hanem tovább.
- Akkor miért nem mondta hamarabb?
- Mondtam én a lütyő kollégájának, csak az baromira nem figyelt.
- Na és mikor van karácsony?
- Minden évben ugyanakkor, december 24-én.
- Hát akkor jöjjön hamarabb.
- De nem tud hamarabb jönni, mert már megvan a jegye, és nem tud itt maradni olyan sokáig.


Erre közölték velem, hogy akkor buktam a pénzemet. Na erre egy csöppet ideges lettem. Aztán az egyik pacák azt mondta, hogy megpróbálja törölni az egész tranzakciót a rendszerből, csak jöjjek vissza holnap reggel. Mondtam, hogy ez remek, csak nekem reggel 6-kor megy a járatom Bécsbe.
Most ott áll a dolog, hogy a pasinál hagytam a vízumodat, ami december 10-ig érvényes, ő megpróbálja sztornózni, én visszamegyek 15-én reggel és megpróbálják visszautalni a pénzemet a számlámra. Aztán pedig kezdem előröl az egészet.
Nagy nehezen lenyugodtam, elhagyom az épületet, sehol persze egy taxi sem, hiszen ide nem szívesen jönnek. Elindultam gyalog. Egyik oldalamon az autópálya, a másik oldalamon a poros építkezés, meg a füttyögő indiaiak. Mire egy szállodához értem, totál tele volt mindenem porral. Ott fogtam egy taxit, és nagy nehezen este 5-re hazaértem úgy, hogy megint elment egy napom, megint nem intéztem semmit, viszont nagyon úgy fest, hogy rövidebb lettem egy havi alap fizetésemmel. Nagyon örülök. Welcome to Dubai!


Puszillak"

U.I. Azóta azért lecsillapodtak a kedélyek és Szilvi kitartásának köszönhetően két nappal ezelőtt megérkezett a vízumom, telis-tele arab mesebetűkkel, 2009. januárjáig tartó érvényességgel. Juppppppi!!!