 |
| Rajtakapott... |
Következő napunkat Barcelonában a piaccal kezdtük. Igaz voltunk már itt, a
La Boqueria piacon, de nekem annyira tetszett a sok kiabláló árus és finomság (no meg az emberek, akik megfordulnak itt), hogy feltétlenül szerettem volna visszamenni. A piacon vettünk friss bagettet, sajtot és sonkát, megreggeliztünk, majd kisétáltunk a tengerpartra és egy fa árnyékában lábadoztunk a bőséges reggeliből.
Innen egy picit visszasétáltunk és meglátogattuk a
Kolombusz emlékművet. A hatvan méter magas emlékművet még 1888-ban emelték a Kolombusz előtti tisztelgés jeléül, aki pontosan ide érkezett vissza első, Amerikai kontinensre tett utazásáról. Az emlékmű egyébként nem csak egy hatalmas oszlop, rajta Kolombusz szobrával, hanem egy kilátó is. Szűkös volt a lift ugyan, de csak feljutottunk a tetőre és gyönyörködtünk egyet.
Innen egy hajókirándulásra indultunk, ami éppen ingyenes volt a
Barcelona Card miatt, de nem volt egy nagyszám. A kb. 1 órás út nagyjából a kikötőt járta be és láttunk néhány hatalmas hajót. Kicsit le is lombozódtunk egy időre, még szerencse, hogy innen a
Katalán Nemzeti Művészeti Múzeumba indultunk. Ezt senki ne hagyja ki, csodálatos volt. A múzeum egyébként tele van római korból származó leletekkel, de van barokk, reneszánsz és gótikus gyűjtemény is. Talán egy nap is kevés lenne körbejárni mindent. Érdemes kölcsönözni fülest (diákoknak van kedvezmény :)), mert sajnos minden szinte csak katalánul és spanyolul van kitáblázva.
Volt egy időszakos fotókiállítás is,
A Mexikói bőrőnd címmel. Hát ez is fantasztikus volt. De miért is ez a neve a kiállításnak?
Robert Capa, a magyar származású haditudósító a spanyol polgárháborúról 1936 és 1939 között több mint 4500 fotót készített, azonban a negatívokat tartalmazó bőröndje 1940-ben rejtélyes módon eltűnt. Több mint 50 évvel később, hol máshol ha nem Mexikóban újra felbukkant. A bőrönd, - ami nem csak Capa, hanem
Gerda Taro és
David Semymour munkáit is tartalmazza - ekkor átadásra került a Nemzetközi Fényképészeti központnak, amely először New York-ban mutatta be a gyűjteményt, majd Francia- és Spanyolországba küldte.
A kiállítást bejárva már jócskán éhesek voltunk (hihetetlen, az ember Barcelonában egyfolytában éhesnek érzi magát), így gyorsan metróra hoppantunk és a tengerpart felé vettük az irányt, ahol jobbik felem spanyol (ámde svájci központban dolgozó és hétvégenként hazarepülő - nem semmi!) munkatársa várt minket a családjával. Xavier ajánlása alapján egy csodaszép étterembe, a
Bestial-ba ültünk be. Nem gondoltam volna, hogy rántott spárga lehet ilyen finom... Hmmm... Pár órát eltöltöttünk a teraszon a csodaszép napsütésben majd elbúcsúztunk és sétára indultunk a tengerparton. Na jó, hazafelé még azért egy fagyi lecsúszott...
Este már csak pihengettünk, - élelemre nem tudtam nézni, viszont annál szomjasabb voltam a sok sonkától -, másnap reggel pedig már indultunk a reptérre. Aprópó reptér. Útközben azért beugrottunk ám egy pékségbe egy gyors reggeli kedvéért, ahol sikerült otthagynom a kézitáskámat. Egy idős bácsi szaladt utánunk az utcán és és kiabálta hogy senora, senora... Upsz...
0 comments:
Post a Comment