Source: Karl Nayor |
Jól van, jól van, kicsit forradalmár a cím, dehát akkor is. Történt ugyanis, hogy múlt héten pénteken körülbelül húszezer egyetemi diák és professzor gyűlt össze Hágában, Hollandiában azért, hogy demonstráljanak a holland kormány egyetemi oktatást érintő megszorításai ellen. A dolog több szempontból is érdekes: először is, 1988 óta nem volt ekkora horderejű demonstráció, másodszor pedig nem csak a diákok, hanem a professzorok is jelen voltak: felvették dísztalárjaikat és ide utaztak, hogy kifejezzék a nemtetszésüket. Az ország összes egyetemén felhívásokat tettek közzé, így buzdítván a diákokat, hogy jöjjenek és tiltakozzanak. Nagyon sajnálom egyébként, hogy nem lehettem ott, éppen vizsgáztam, de a lakótársam vonatra szállt, még egy jó nagy táblát is barkácsolt az éjjel.
A bili egyébként azért borult ki, mert üres az oktatási tárca: azt kell, hogy mondjam, hogy európai viszonylatban is "elfogadható és megfizethető" a tandíj, amit a diákoknak fizetniük kell és amit kapnak cserébe, az tényleg színvonal! Ha holland diák vagy, akkor ráadásul az ingyen tömegközlekedés mellett az állam fizet is neked havi apanázst azért, hogy ne az iskola mellé, hanem az iskolába járj. Na és nehogy azt gondoljátok, hogy ez egy otthoni ösztöndíjnak megfelelő összeg, akiket ismerek mind 300 és 500 Euró/hó körül kapnak. Ezzel egyébként csupán annyi a cél, hogy egyenlő lehetőségeket biztosítsanak mindenkinek és ne kelljen a diáknak éjszakai műszakban Lidl árufeltőltőként dolgoznia azért, hogy kifizesse a tankönyveit és a kollégiumi szobáját.
Az új megszorítás értelmében több ezer tanárt elbocsájtanának, valamint 3000 Euró-s "büntetést" fizettetnének azokkal a diákokkal, akik elhalasztják a tanulmányaikat. Mindemellett az egyetemek is igencsak pórul járnának.
Sokszor írtam már arról, hogy milyen jó Hollandiában tanulni. Milyen érzés úgy órákra járni, hogy tudod, örömmel jön a tanár és egyetlen célja az, hogy tanítson. Mindig van tananyag, hipermodern tanítási módszerek és lehetőség a kommunikációra az oktatóiddal. Csak hogy említsek egy történetet...
Ebben a blokkban is volt egy haladó nemzetközi jogi kurzus. A témák talán most egy picit érdekesebbek voltak, mint az első blokkban, viszont nehezítette a helyzetet hogy három esszét kellett íni, plusz szóbeli vizsgát tenni. Decemberben nem álltam a helyzet magaslatán (és akkor még szépen fejeztem ki magam), így nem tudtam megírni az esszém. Na persze nem úgy van az, hogy egyszer csak nem írsz meg egy esszét, vagy nem mész el vizsgázni. A rendszer arra alapoz, hogy bármi áron is, de a diáknak tanulnia kell. Merthogy az a dolga. Az egyetem nem attól lesz jobb, hogy mindenki befizeti a tandíjat majd ellógja az órákat, hanem attól, hogy olyan szakembereket nevel, akik később megállják a helyüket a világ minden pontján. A bármi áron pedig itt azt jelenti, hogy minden követ megmozgatunk. Szóval szántam-bántam bűnöm és elmentem a tanulmányi tanácsadóhoz "elbeszélgetésre". Azért hozzá és nem a professzorhoz, mert a tanárnak nem dolga a mi lelkivilágunkat ápolgatni, vagy naptárt vezetni a mulasztásainkról. A tanácsadó persze marha rendes volt. Ott voltam nála legalább két órát. Végül ő beszélt a professzorommal és kaptam még két hetet, hogy megírjam az esszét (nincs menekvés!). Na ezt még hajaztam, amikor nem tudtam elmenni a szóbeli vizsgámra (ugyanezen tantárgyról beszélek, lol!) mert elkapott az influenza. Küldtem egy emailt a professzornak, hogy tudja: ne keressen. Majd nyugtáztam magamban, hogy hát akkor marad a júniusi pótvizsga. Erre mi történik? Visszaír a professzor, hogy hívjam az asszisztensét és egyeztessek vele időpontot, hogy letehessem utólag a vizsgát. Utóiratban pedig jobbulást kívánt. MIMIMIMI? Ilyen mikor történik velünk otthon? Egyszer akartam hamarabb vizsgázni, akkor is elhajtottak és közölték hogy várnak a pótvizsgára...
Szóval Hollandiában jó diáknak és tanárnak lenni. Az utóbbi pedig nem csak azért, mert elég jól keresnek az egyetemi professzorok és nem kell több állást vállalniuk azért, hogy előre jussanak, hanem azért is mert élvezik (élvezhetik) a munkájukat. Lehet hogy mindez most megváltozik? Remélem nem...