Pénteken már az útravaló motyómmal mentem munkába, és ebéd után rohantam is a Keletibe hogy elérjem a délutáni vonatot Bécsbe. Péntek estére még beiktattunk egy kis iszogatást, hogy másnap könnyebben menjen az alvás a gépen, de ezúttal tényleg időben lefeküdtem aludni. Másnap időben kiértünk a reptérre, a hosszadalmas búcsúzkodás után pedig becsekkoltam. Szombaton 11-kor szándékozott indulni a járat Moszkvába, onnan pedig tovább. Azért csak szándékozott, mert én - a nagyon szőke - nem vettem észre hogy időközben kaput változtattak, ugyanis teljesen lefoglalt a wifi es az ipodomról való email küldözgetés durván hangos zenehallgatással megspékelve. Jól van na, viszonylag új a motyó… Aztán bemondták a hangosba, hogy menjek ide és ide és máris minden rendben volt. Moszkvában nem volt semmi gond, vettem is némi vodkát az esetleges fertőtlenítésre, ellenben egy iszonyatosan régi géppel repültünk tovább Bangkokba, se tv, se rádió…. Semmi. Milyen jól is jöttek az új filmek az ipodon! Na hát ezzel teljesen le voltam foglalva szinte végig, sajnos a szomszédok is mert egyszerűen rázkódtam a röhögéstől. A Rockhajó egyszerűen fergeteges, aki nem látta még, azonnal nézze meg!Bangkokból Aranyaprathetbe
Másnap reggel 8-ra érkeztem Bangkokba, siettem is a csomagokkal, mert el akartuk érni még az utolsó délelőtt induló buszt Kambodzsába. Taxiba vágtam magam, ami elvitt az északi buszállomásra. Írtam José-nak (ő a kolumbiai srác, akivel együtt mentünk Kambodzsába) hogy induljon el, úton vagyok. Az út megszervezésében nagyon sokat segített a Travelfish nevű honlap. A Bangkokból Kambodzsába való átjutás minden lehetséges útját-módját naprakészen leírják, esküszöm jobban működik a lap és a hozzá kapcsolódó fórum, mint bármi amit valaha láttam. A fórumon üzeneteket hagynak az emberek egymásnak, így kisebb csapatok verbuválódnak, akik együtt kelnek később útra, így sokkal olcsóbb és biztonságosabb az utazás... José-t tehát így ismertem meg és a megbeszélt időben vártuk egymást az állomáson. A busz nevetségesen olcsó volt és elég tiszta. A mellékhelyiségbe nem kell menni, főleg nem akkor, amikor már tele a busz és 5 órája úton vagy, gondolom mindenki el tudja képzelni a körülményeket... Nagyon élveztem az utat, a régi ismerős szagokat (nem tudom jobban megfogalmazni, nekem Thaiföldön a levegő illata egyszerre meleg, édes és büdös) és hiába voltam talpon már elég régen, nem tudtam elaludni olyan gyönyörűségesnek láttam mindent! A buszon mellénk szegődött egy 40 év körüli svájci hölgy - a nevét sajnos elfelejtettem, José pedig elfelejtette - aki szintén egyfelé jött velünk. Vele együtt tuk-tuk-ot fogtunk, majd elindultunk a határra.
Aranyaprathet - Poipet (a határnál)
Minden úgy történt, ahogy azt a fórumon megírták: hiába mondod a sofőrnek, hogy egyenesen a határátkelőhöz vigyen, megpróbál "eltéríteni" és egy kamu helyhez vinni, ahol beadják neked a mindenféle - fajta mesét a vízummal kapcsolatos problémákról és megpróbálnak meglovasítani némi pénzzel. Cserébe elintézik a vízumodat (ami neked is kb. 5 perc, vagy éppenséggel semmi ha a neten megigényelted az elektronikus formáját) és rádsóznak még valamit. A tuk-tuk eltérítést követően csak-csak visszajutottunk a határátkelőhöz, ahol még egy dán sráccal is találkoztunk, így mentünk tovább négyen.
Hatalmas felismerés volt, hogy az európai útlevéllel úgy bántak, mint a hímes tojással: nem nyaggattak, faggattak gyorsan ment a dolog, míg szerencsétlen José-val mindig volt valami problémájuk, és ez nem vicc! Azt mondta, ő már hozzászokott, hogy még az útlevelében is narkót keresnek… Hihetetlen...
Alig értünk át a határon, a svájci hölgy máris lealkudta a taxit, amibe viszont nem nagyon akaródzott beleférni a sok csomagnak és a négy utasnak, de nem akartuk otthagyni a dán srácot mert esteledett, turista a határon meg egy szál sem, különben is már hét hónapja úton volt teljesen egyedül… maradt hát a csoportos nyomorgás, de egyáltalán nem bántam, a srác a 2 órás úton végig szórakoztatott minket a hátizsákos történeteivel.
Amint Siem Reap-be értünk, a taxis átadott a helyi tuk-tuk szövetségnek (maffiózók :)), hogy vigyenek a szállásra, akik persze megpróbáltak minket mindenféle dologra rábeszélni az étteremtől kezdve az idegenvezetőig a napi sofőr bérlésen keresztül, de sikerült őket rövid úton lebeszélni a dologról és rendben megérkeztünk a fogadóba. Totál kellemes csalódás volt a hely ahol megszálltunk, ugyanis én az interneten keresztül foglaltam le a szobákat, de a honlapjuk elég gyenge volt. Általában fordítva szokott ugye lenni, honlap tuti - szállás katasztrófa, na de ez maga volt a paradicsom! Íme a honlap: Golden Temple Villa.
A kisebb probléma csak akkor kezdődött, amikor be akartunk jelentkezni. Mondták, hogy nincs több szoba. Mire én mondtam, hogy foglaltunk kérem szépen, a neten. Na akkor a palikám izzadni kezdett, de nagyon. Én kezdtem elveszíteni a türelmem (nem alvás, éhség, tiszta ruha hiánya) mire kibökték hogy kiadták a két egyágyas szobát, menjünk a két ágyasba. Frankó. Bátor vagyok, meg minden, tüzet is gyújtok ugye ha kell, meg bemászom a kapun, amikor a többiek kizárják magukat, de azért egy szobában aludni egy fiúval, akit életedben először látsz?! Hát őszintén megmondom nem tudom, ki volt jobban megijedve, José vagy én, mindenesetre nem volt mit tenni… (ezt azért otthon nem mertem bevallani, no…) Hatalmas megkönnyebbülésünkre egy háromágyasba raktak minket, gyorsan ki is szúrtuk magunknak a két legtávolabbiabb pontot. Én szorosan az ajtó mellett jelöltem ki a területem és lélekben felkészültem az esetleges menekülésre is.
A kisebb probléma csak akkor kezdődött, amikor be akartunk jelentkezni. Mondták, hogy nincs több szoba. Mire én mondtam, hogy foglaltunk kérem szépen, a neten. Na akkor a palikám izzadni kezdett, de nagyon. Én kezdtem elveszíteni a türelmem (nem alvás, éhség, tiszta ruha hiánya) mire kibökték hogy kiadták a két egyágyas szobát, menjünk a két ágyasba. Frankó. Bátor vagyok, meg minden, tüzet is gyújtok ugye ha kell, meg bemászom a kapun, amikor a többiek kizárják magukat, de azért egy szobában aludni egy fiúval, akit életedben először látsz?! Hát őszintén megmondom nem tudom, ki volt jobban megijedve, José vagy én, mindenesetre nem volt mit tenni… (ezt azért otthon nem mertem bevallani, no…) Hatalmas megkönnyebbülésünkre egy háromágyasba raktak minket, gyorsan ki is szúrtuk magunknak a két legtávolabbiabb pontot. Én szorosan az ajtó mellett jelöltem ki a területem és lélekben felkészültem az esetleges menekülésre is.
Na mostmár aztán alvás!
Első vacsi: José és én
Fürdés után lementünk a fogadó éttermébe és bekajáltunk. Nagyon jó volt az étel és olcsó. Az egész 4 napos itt tartózkodás alatt nem volt jobb ételben részünk! Este még felhívtam az idegenvezetőt, hogy tudassam vele szerencsésen megérkeztünk. Thouen-t egyébként a Lonely Planet egyik forumán ajánlották, nagyon tapasztalt és precíz volt, előre le tudtunk egyeztetni mindent.A vacsora után már 8-kor beestem az ágyba, José pedig nem horkolt. Ugye milyen rendes? Ilyen szobatársat mindenkinek!!!
Naschtmark
