02/2012 ~ Juci útja - Juci's journey

2/29/12

Csak egy gyors heti...

2/29/2012 exxonmibile, rodeo, University of Houston, USA 0 comments

Elég eseménydúsra sikeredett az elmúlt hét: először is meg kellett bírkóznom egy jó kis határidős munkával. Péntekre be kellett adnom a végleges kutatási tervemet a professzornak. Az eredeti terven egy kicsit változtattunk, és a kutatás nem csak a bioüzemanyag előállítás környezetvédelmi jogi hanem kereskedelmi jogi problémáit is taglalja. (Jaj WTO, hát sosem szabadulok tőled?!) A lényeg a lényeg, hogy a prof szeretné ha publikálnánk is és ehhez kell egy igazán ütős téma, valami, amiről még csak kevesen írtak. Szóval ezen dolgoztam nagyon- nagyon. Hozzáteszem, segítséget is kaptam. Egy bizonyos ponton túl nagyon nehéz cikkeket találni, kell egy profi jogi könyvtáros aki előkaparja neked azt is, ami nincs. Dan - aki mellesleg tíz évig dolgozott a Lexisnexis-nek - ismét megszánt. :) A másik segítségem pedig a kedvenc professzorom volt, Mrs. Simpson, aki jogi kutatást és érveléstechnikát tanít. Az ő órájára be is járok, annyira hasznos. A személyisége pedig... Órákat tudnék beszélgetni vele.

Pénteken egy vendég előadásra mentem, az Exxon Mobil egyik volt vezérigazgatója Lee R. Raymond tartott vendégelőadást az egyetemen. (Remélem nem írtam nagy balgaságot, a pontos címe Chief Executive Officer, azaz CEO). Engem ugye ez különösen érdekelt, vajon mit mondhat a megújuló energiaforrásokról az olaj üzlet egyik elkötelezett híve és pártolója? Na nem kell sokat találgatni. :)

Obama épp a héten jelentette be, hogy még több pénzt (pontosan 14 millió dollárt) fog fordítani az algából előállított bioüzemanyagok kutatására. Nahát ez teljesen kiverhette az Exonn-nál a biztosítékot, mert amikor a közönségből valaki megkérdezte a vendég előadót hogy mit gondol az ötletről, ő nemes egyszerűséggel azt mondta hogy na persze, majd az alga megold mindent, sok szerencsét hozzá. Aztán még jött néhány kemény beszólás Mr. Raymond-tól, mint például "az a baj, hogy mindenbe beleszólnak a politikusok, abba is amihez nem értenek, így az olajba is..." Hát néztem nagyokat.

Szombatra potluck partit rendeztem. Ez egy olyan est, amikor minden vendégnek kell hoznia valamilyen ennivalót. Én a többieket arra kértem, hogy valami nemzeti eledellel jöjjenek. Lisa, a német lány nagyon jó töltött paradicsomot hozott, mi magyarok rakott krumplit készítettünk ( nem is lett rossz, sőt!) az amerikaiak pedig hoztak egy répatortát a szupermarket-ből. Jót nevettünk, mondtam is nekik hogy ez egy eredeti ötlet volt. :) :)

Most pedig újra belevágok a munkába és a kutatásba. Szombaton megyünk a rodeóra, a héten pedig átköltöztetem magam egy másik szobába. Igérem, tudosítok.

Houston és a zöld kérdés...

2/17/2012 auto, Green, Houston, USA 0 comments

Trees for Houston - a faültetés szponzora

Na látjátok, már rég elindítottam a rovatot és alig írok bele... Itt az idő felzárkózni és megosztani néhány érdekes dolgot Houston-ról, az egyetemről és a helyiek környezetvédelemhez való hozzáállásról. Hozzáteszem, nem vagyok egy Greenpeace aktivista, nem szándékozom a Szivárvány harcos fedélzetére szállni, de úgy vagyok vele, hogy, amit mi hétköznapi emberek meg tudunk tenni a környezetünk megóvása érdekében, azt miért ne tennénk meg? No és most nem nagy dolgokról beszélek.

Nálunk a családban szállóigévé vált a "Holtsdleavillanyt!!!!" (Öcsi úr nem tudta rendesen kimondani, hogy oltsd le a villanyt) és a "Márbokáigérafürdővíííz!". A fűtésről már nem is beszélek. Elég legyen annyi, hogy megtanultam rétegesen öltözködni. Igen, az én szüleim kínosan odafigyeltek arra, hogy ne pazaroljuk se az áramot, se a vizet. Gondolhatjátok, hogy 10 évvel ezelőtt mekkora balhé volt otthon, amikor Karácsonyi ajándék gyanánt apukám hazaállított a takarékos izzókkal. Annyit mondok, tanulságos egy Karácsony volt. Aztán megbékéltünk. Apukámmal meg a sárgafényű izzókkal is.

A szelektív gyűjtéssel sem volt sosem bajom. Csak kellett egy plusz doboz a papírnak, egy meg az üvegeknek és a palackoknak. Amikor pedig Ausztriában már az öko hulladékot is külön lehetett gyűjteni (formás kis papírdobozokban), na hát akkor igazán menyországban éreztem magam. A macskánk is. Neki is kellett egy doboz. :)

Aztán jött az első arcul csapás Houston-ban. Mint kiderült, a lakótársam nem használja a mosogatógépet. Kivéve edény szárításra. Kézzel mosogat, a gépben meg szárít. Nahát nem bírtam sokáig a dolgot, rákérdeztem a logikára. Nem volt logika, az egyetlen érv az volt, hogy a bérleti díjban a közüzemi díjak is benne vannak. Mondtam neki, hogy kössünk üzletet: ő nem mosogat többé, én intézem a mosogatást. Gépben. Megegyeztünk.

Aztán következett a villany. Nappal is besötétített lakás, minden lámpa feloltva. Komolyan elgondolkodtam, hogy vajon egy kis vámpírral lehet-e dolgom? Aztán valaki elmondta végül, hogy ez valószínűleg a sok légkondi és a nagy meleg miatt van így. Sok irodának nincs is ablaka, így próbálják hűteni az épületeket. Ablak híján pedig ablak nyitogatás sincs ugyebár, egész nap megy a szellőztető meg a légkondi. Értem én hogy bődületes meleg van itt nyáron, de egyenlőre tavasz sincsen, hűvösek az éjszakák, lehet szellőztetni, éjjel nagyot aludni, reggel pedig nem lámpafényben hanem napsütésben meginni az első kávéd. Két hét múlva összeszoktunk, szellőztetünk és már nagyjából ő is leoltja a lámpát. A mosókonyhán lévő szárítógépről is sikerült lebeszélnem. (Itt már nem is az árammal érveltem, hanem azzal, hogy tényleg összemennek a ruhái és bemutattam neki a Walmart-ban vett $5-os ruhaszárítómat.) Most mindketten nagyon boldogok vagyunk!

Ezt követte a szelektív hulladék gyűjtés. A Houston-i egyetemen tele van minden szelektív hulladék gyűjtőkkel, kivéve a diákszállásokat. (Na persze, mert ez nem az egyetem tulajdonában van.) Szuperjó, vadiúj apartman házban lakunk, mégsincsen papírszemetes. Se palack gyűjtő. Most minden héten egyszer elviszem magammal az egyetemre a papírszemetet. Azért hagytam egy szívhezszóló levelet a portán. Talán valaki megsajnál is kitesz egy papírszemetest. :)

Az utolsó és egyben legnagyobb arculcsapás a közlekedés volt. Volt alkalmam persze az elmúlt hetekben újra és újra átgondolni a dolgot. Miért jár mindenki kocsival Houston-ban (1 ember 1 kocsi, nem úgy ám ahogy Orbán Viktor a négy kerékkel megálmodta), miért nincs normális tömegközlekedés, ha van is, miért nem használják? Idővel rájöttem ám, hogy nem olyan egyszerű a dolog, hogy csak úgy megválaszoljuk... Először is. Egy gallon (azaz kb. 3.78 liter) benzin ára kb. $3.40 Houston-ban. Hát nem emlékszem pontosan mennyiért tankoltam otthon utoljára, de legalább dupla (hanem tripla) ennyi volt, az biztos. Tehát nagyon olcsó a benzin, az autók pedig méginkább. Már fillérekért tudnak autót venni maguknak az emberek. Valaki a múltkor meg is jegyezte nekem, hogy ugyan minek szállna buszra, hiszen csak az jár busszal, aki tényleg nagyon szegény, vagy bolond. Különben is, az nem biztonságos. Mindenféle vademberek szállnak fel, és akkor itt kezdődik az a rész, amikor fegyveres őrültekről kezdett el mesélni. Akkor megértettem hogy azért ebben az autó dologban nem csak a kényelem, a saját légkondi és a rádió, hanem a félelemérzet is közbejátszik. A kocsi ápol, eltakar, izolál és... biztonságot nyújt. Ez van...

Az egyetem mindenesetre nem adja fel és ezen a héten "green week" volt. Mindenféle vetélkedőket rendeztek, lehetett féláron tömegközlekedési bérletet venni, osztogattak újrahsznosítható ételhordót, szombaton pedig fát ültetünk. Alkottunk egy kicsit. :)

UI.: Na és te? Ugye te is leoltod a villanyt?

Az egyetem tele van szelektív gyűjtőkkel

Pukkancs is oda volt az öko cuccokért

Munkában vagyunk, csak épp a gödör nem látszik

Egy hónapja Houston-ban

2/15/2012 Fulbright, Houston, Rice University, Trees for Houston, USA 3 comments

Vasárnap volt egy hónapja, hogy megérkeztem. Igazából fogalmam sincs, hogyan telhetett el ilyen gyorsan az idő? Lázasan dolgozom a kutatáson, közben igyekszem minél többet futni és hétvégenként szigorúan kikapcsolódni, programot szervezni.

A professzorral minden rendben. A múlt héten voltam nála megbeszélni, hogy hol is tartunk. Kérdezett három olyat a témámmal kapcsolatban, hogy majdnem leestem a székről. Persze válaszoltam amennyire csak tudtam, de a lényeg, hogy megintcsak elgondolkodtatott, rávett, hogy a kérdést próbáljam megközelíteni egy másik nézőpontból is. Mondanom sem kell, egész este azon agyaltam, amit mondott, és egyből jogeseteket böngésztem a könyvtárban... Áprilisban indul egy környezetvédelmi kockázatelemző képzés az egyetemen, beiratkozom. Csak 4 hét, de nagyon intenzív, tele lesz hasznos ismeretekkel és valós, gyakorlati példákkal. Hiába is, kell nekem ez a stressz, ami a vizsgákkal jár. :) Jaj és - apukám legnagyobb örömére és büszkeségére - a jogi kar kitett egy képet és egy rövid bio-t rólam a honlapjára a többi vendég kutató közé. A kép nem igazán előnyös, és a huszadik rákattintás után megfogadtam, hogy nem nézem meg mégegszer. Aztán azt mondtam magamnak: Miért is ne?!

Pénteken rendezte meg a Houston-i Fulbright bizottság az évadnyitó ebédet. Négyen indultunk a Rice Egyetemre: Zenia, aki orosz származású és marketinget tanul, Lisa, aki egy német lány és a mester képzését csinálja, Rodrigo (róla már meséltem, Chile-ből jött és politológus Phd-s) és én. Cilit, a másik magyar lányt útközben vettük fel. A Rice Egyetemről annyit kell tudni, ez egy magánegyetem, tehát sokkal kevesebben járnak ide, mint hozzánk a Houston-i állami egyetemre. Hihetetlenül szép helyen, a Hermann Park szomszédságában van. A felépítésében sokkalta európaibb mint a mi egyetemünk, néha volt olyan érzésem, hogy Roxfort-ban járok és Harry Potter mindjárt elsüvít mellettem a Nimbusz 2000-resével. Nagyon rangos egyetemről van szó, nehéz bekerülni. Viszont nincs olyan sok féle-fajta képzés, mint nálunk. Szóval itt rendezték meg az évadnyitó ebédet... Hmmmm. Isteni volt... Alig tudtam eldönteni, hogy mit egyek, hiszen olyan jól nézett ki minden. Az ebéd során mindenki bemutatkozott, rendkívül kedves és segítőkész embereket ismertem meg. Néha egyszerűen fel sem tudom fogni, hogy igen, ez velem történik és a norvég nagykövet felesége egyszerűen csak odajön hozzám és sok sikert kíván a kutatásomhoz?! Elképesztő. Jaj, hát mondanom sem kell hogy a Rice Egyetem nemzetközi diákokat segítő osztályán egy magyar hölgy dolgozik?! Nagyon megörültünk neki, szerintem ő is nekünk! :) Hiába is, magyarok márpedig mindenhol vannak. Az ebéd után körbevezettek minket az egyetemen, csináltunk jó sok képet és bolondoztunk egy kicsit.

Végül Christine, a helyi iroda vezetője hozott haza minket. Hát egy személyiség, az biztos. Majd megpukkadtam a nevetéstől a kocsiban, olyan sztorikat mesélt. New York-ban született, később öt évet élt Párizsban, mert a Sorbonne-ra járt. Európai témákban és kúltúrában még most is naprakész!

Szombat reggel részt vettem a "nagy faültetésen". A jogi kar elé lett megszervezve, a Trees for Houston non-profit szervezet és az egyetem közösen fedezték a költségeket. Igaz, reggel jó korán kellett kelni és a olyan saras lettem, mint még soha, de megérte a fáradtságot. Összesen 34 nagy gödröt ástunk ki. Büszkén mondhatom, hogy meghozta az eredményét a gyermekkori - és egyben kötelező - hétvégi kertimunka Jancsi tatánál. Ásó és lapát használatban, valamint gödör ásásban kiválóan teljesítettem. A többiek már 15 perc múlva panaszkodtak, hogy fáj mindenük, de én áltam a sarat (hiába is, alföldi gyerek vagyok!) ! Megismerkedtem egy csomó helyes emberrel, aztán - immáron nyakig sarasan - belebotlottom a mentoromba is, aki úgy volt felöltözve, mintha éppen a Puerto Rico-i esőerdőbe készült volna. Egymásra néztünk, aztán jót nevettük.

A hétvégén voltam egy thai kifőzdében is, úgy hívják: Asia Market. Kicsit messze van onnan, ahol én lakom, de szuper jó a kaja. Egy pici ázsiai bolt oldalában van, kb. 5 asztal lehet összesen. Egy thai család viszi az egész konyhát, ennek köszönhetően a hely állandóan tele van thai emberekkel, angolul alig hallottam őket beszélni. Annyit mondok, egy gyöngyszem! A hétvégén megpróbálok eljutni egy dim-sum bárba is. Az egyik kínai kutatólány emlegeti állandóan. Azóta csak a kis gombócokra tudok gondolni. Na de most jöjjenek a képek az elmúlt hónapról.